Nyáron is számos programmal készül a Magyar Nemzeti Galéria: júniusban és júliusban a Vágyott szépség és Az utópia szépsége című kiállításokhoz kapcsolódóan izgalmas online előadássorozatot tartanak szakértők részvételével.
A Vágyott szépség tárlaton szereplő csaknem száz alkotás valósággal elvarázsolják a nézőjüket a 21. században, ám ez nem volt mindig így, sőt! A 19. század közepi Angliában a konzervatív akadémiai oktatás ellen fellázadó fiatalok, Dante Gabriel Rossetti, John Everett Millais és William Holman Hunt által vezetett, 1848-ban született Preraffaelita Testvériség csoportját eleinte teljes meg nem értettség fogadta provokatív témáik és naturalizmusuk miatt.
Mára viszont mondhatjuk, hogy az új művészi szemléletükkel és módszerükkel megreformálták a század festészetét, sőt mi több, hatásuk egészen a kortárs szféráig is eljutott. Utóbbi tényt erősíti a Nemzeti Galéria Vagy-vagy. Baranyay András: Önarckép Jane Morisszal című kamaratárlata is, amely július 25-ig tekinthető meg.
Korábban sosem volt lehetősége a művészetszeretőknek ilyen közelről megismerni ezt a páratlan mozgalmat, hiszen a londoni Tate Britain gyűjteményéből érkezett művek nagy része a múzeum állandó kiállításán látható.
A 19. századi viktoriánus művészet lenyűgözően sokszínű, legyen szó festészetről, szőnyegekről, grafikákról, könyvillusztrációkról vagy épp versekről.
A preraffaeliták úgy vélték, hogy egy társművészeti alkotás segíthet kiegészíteni és értelmezni az adott képzőművészeti munkát, így gyakran közelítették meg irodalmi oldalról is ugyanazt a témát. Érdekes, hogy Rossetti keresztneve nem véletlenül lett épp Dante: édesapja az itáliai művész nagy tisztelője és kutatója volt, olyannyira, hogy róla nevezte el később festővé vált fiát is.
Dante Gabriel Rossetti 1880-ban született Ábrándozás című főművén Jane Morris, az Arts and Crafts mozgalom vezéregyéniségének, William Morrisnak felesége látható. Ez Rossetti egyik utolsó alkotása – valósággal megbabonázza a mű nézőjét Jane szelleme. Rossetti utolsó alkotói periódusában kevésbé volt jellemző az egész alakos ábrázolás, jelen esetben viszont teljes valójában látjuk a hölgyet egy juharfa tövében ülve – bár tény, hogy a lábfejét egy másik modell kölcsönözte.
Sugárzik róla a végzetes női erő és csábítás, az esendőség és a dekadencia, ami jellemző volt a preraffaelita nőideálokra.
A kép eredeti címe – ugyancsak Dante Az új élet című művének jelenetére utalva – Monna Primavera lett volna, ám Rossetti úgy vélte, hogy nem elég tavaszias, ezért adta végül a Daydream, azaz „Ábrándozás” címet. Rossetti Ábrándozás című szonettjével együtt alkot a két mű harmonikus egységet: „Figyeld szemét, melynél az ég se mélyebb / S kezét, melyből, amíg a mélybe réved, / Egy szirmot elfeledt könyvére ejt…” (Kappanyos András fordítása)
A preraffaeliták alaposan felforgatták a művészet állóvizét és az Ábrándozás csak egy alkotás a kiemelkedő festmények sorából. Forradalmi művészetükkel reflektáltak saját koruk problémáira, sokszor középkori hősök és hősnőket bemutató témákba burkolva, de fontos téma volt számukra a Biblia, olyan költők és írók munkáinak megidézése a képeken keresztül, mint Shakespeare, Dante, John Keats, vagy Alfred Lord Tennyson.
Az esti órákban megrendezésre kerülő online előadássorozat részein számtalan érdekességet és gyönyörű alkotást megismerhetnek különféle szakértői szemszögekből.
Keresztes Balázs irodalomtörténész a textúra oldaláról közelíti meg a témát június 16-án, szerda este: előadásából megismerhetik a fő pártfogó, John Ruskin esztétikáját, William Morris szőttes mintaterveit, illetve a tárlat egyik főművét, a John William Waterhouse által megörökített Lady of Shalott című képen saját fonalaiba gabalyodó nő alakját.
Péteri Éva június 30-án, szerda este a viktoriánus vallástörténeti összefüggéseket mutatja be: a 19. század közepe vallási viták ideje volt Angliában, hiszen a katolicizmus térhódítása komoly aggodalmakkal töltötte el az anglikán egyházat.
A preraffaelita Mária-, Krisztus- és Szent Erzsébet-ábrázolások is a viták kereszttüzében álltak
és a kritikai fogadtatás jelentősen befolyásolta a festők ábrázolási módját is. A magyar művészettörténet egyedülálló alakjának, Gulácsy Lajosnak, 1903 és 1908 között volt az úgynevezett preraffaelita korszaka, melynek jellegzetessége a lírai címválasztás és a különféle érzékszervekre ható ábrázolások, például a virágmotívumok. A művész ösztönös érzékkel figyelt fel a Raffaello előtti itáliai mesterek, így Botticelli, Filippo Lippi és Fra Angelico munkásságára, illetve az angol preraffaelita alkotók, például Dante Gabriel Rossettire és Edward Burne-Jones munkáira, akik szintén a nagy reneszánsz mester előtti időkben leltek inspirációra a 19. század közepi Angliában. A preraffaeliták főleg Gulácsy nőalakjaira voltak hatással.
A zenére utaló címválasztás nem példanélküli Gulácsy művészetében: képcímeiben előszeretettel utalt a zenére, a dalra, illetve a dal keltette képzetekre. „Egymásba csendül a szín és a hang és az illat” – írta Charles Baudelaire. Győrffy Gabriella a festő művészetében fellelhető irodalmi inspirációkat kutatja és mutatja be július 10-i, szombat esti előadásán, ahol hallhatnak a festészet és költészet kapcsolatáról is.
Július 15-én, csütörtökön Vajda Réka művészettörténész arról mesél, hogy miért örvendett különös népszerűségnek egy középkori magyar szent a protestáns Angliában. A 19. század közepén számos irodalmi és képzőművészeti alkotás született, amely Árpád-házi Szent Erzsébet példamutató életét választotta témául a szigetországban.
A magyar királylány története különösen foglalkoztatta a Preraffaelita Testvériséget
és a tágabb körükbe tartozó művész barátaikat, akik nem csak a középkorszeretetük miatt fordultak a téma felé, hanem vallásos indíttatásuk miatt is. Az előadás által bepillantást nyerhetnek a viktoriánus Anglia kultúrájába és megtudhatják, miért volt aktuális a korban a mára már szinte feledésbe merült szent legendája.
Az előadássorozat utolsó részében, július 22-én, csütörtök este Gerevich József pszichiáter a preraffaelita nővérekről beszél. A múlt század nyolcvanas éveiben a nagyszabású londoni preraffaelita-kiállításon még csak férfifestők neve és művei fémjelezték a Raffaellót megelőző stíluskorszak festői mentalitásáért rajongó művészek tizenkilencedik századi mozgalmát, és a kiállítás katalógusában is következetesen a “brotherhood” kifejezést használták, majd egy néhány évvel ezelőtti londoni preraffaelita kiállításon megjelent egy új kifejezés: “Pre-Raphaelite sisters”, azaz preraffaelita nővérek.
Az elmúlt huszonöt évben a preraffaelita kánont újraírták és ebben a nők – modellek és művészek – szerepe jelentősen felértékelődött.
Az előadásban nekik állítanak emléket, különös tekintettel a tragikus sorsú Elizabeth Siddalra, akinek portréi a mozgalom emblémáinak tekinthetők, és aki a korszak nagyhatású esztétája, John Ruskin szerint nemcsak különös szépségével, hanem rendkívüli tehetségével is a nővérek egyik legkiemelkedőbb egyéniségének tekinthető. A preraffaelita asszonyok sorában kiemelkedik még Jane Burden-Morris, William Morris modellje és felesége, Elizabeth Siddal férjének, Dante Gabriel Rossettinek a szerelme, valamint Annie Miller, Euphemia Gray és Maria Zambaco. Sorsuk jellegzetesen női sors egy patriarchális társadalomban, amelyet egymástól eltérő módon éltek meg és viselték megadón vagy lázadtak ellene.
Az online előadássorozat részletei a Magyar Nemzeti Galéria honlapján érhetőek el. A virtuális előadások előtt és/vagy után is várja szeretettel a múzeum az érdeklődőket – nem fogják megbánni!