Ha megkérdeznénk egy kortárs művészetet kedvelő embert – legyen szakavatott vagy laikus –, bizonyára ismerné Gerhard Richter nevét, s egyúttal a legnagyobb élő mesterek közé sorolná. Bár felesleges jóslatokba bocsátkozni azzal kapcsolatban, hogy milyen tendenciák várhatóak pár éven belül a képzőművészetben, nagy biztonsággal állíthatjuk, hogy a német alkotó örökre beírta a nevét az egyetemes művészettörténetbe, és fontos referenciát fog jelenteni sok-sok évtized múlva is.
Már életében számos disszertáció és szakdolgozat tárgyalta művészetét, mindemellett pedig ott vannak az életrajzát bemutató, teoretikus és esztétikai kérdésekre összpontosító monográfiák is. Ezért is különleges és örömteli, hogy a világhírű kortárs művésznek először nyílik itthon nagyszabású, az életmű valamennyi korszakát átfogó kiállítása a Magyar Nemzeti Galériában Valós látszat címmel, melyen közel 80 műalkotás látható a hazai és nemzetközi köz-, illetve magángyűjtemények darabjaiból 2021. november 14-ig.
Nem túlzás azt állítani, hogy Richter ugyanolyan nemzeti kincs a németek számára, mint a romantikus Caspar David Friedrich: mi sem példázza ezt jobban, minthogy a híres drezdai Albertinumban, amely a modern művészet nagyjait hivatott bemutatni, az állandó kiállítás címe: Caspar David Friedrichtől Gerhard Richterig. A tárlat bemutatja az illusztris gyűjtemény romantikus, impresszionista, expresszionista remekműveit, s végigvezeti a látogatót egészen a jelenkor művészetéig, csúcspontján Gerhard Richter alkotásaival.
Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria / Fotó: Szántó András
Augusztus elején Martos Gábor remek cikket írt a német művész műtárgypiacon értékesített alkotásairól: nemcsak a múzeumok, hanem az aukciósházak is a tenyerükön hordozzák Richtert és képeit.
De miért ennyire izgalmas az életműve, mi Gerhard Richter titka?
Művészetének központi eleme a valóság és a látszat közötti határ elmosása, a keretek tágítása és az adott pillanat megragadásának kérdése. A festő viszonya a realitásokhoz rendkívül összetett, hiszen élete során több politikai, társadalmi, kulturális és gazdasági rendszert is megtapasztalt a saját bőrén – ebből következik a törékenység, az illékonyság, a kétségek és bizonytalanság érzete.
Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria / Fotó: Szántó András
Műveinek ereje a folyamatos analizálásban és a dolgok megkérdőjelezésében, illetve a továbblépés igényében rejlik.
Alkotásai minden személyest kizárnak. Mondhatni „stílus nélküli” – „a stílus erőszak, én pedig nem vagyok erőszakos”
– vallja a világsztár. Festői nyelvezete rendkívül sokrétű: a figurálistól az absztraktig, az életlen/elmosódott képektől az éles felületekig, a szürkés fotófestményektől a kolorisztikus művekig, az arcképektől a tájábrázolásokig, a vászontól az üvegablakokig, illetve a manuálistól a digitálisig terjed.
Richter úgy véli, hogy egy nonfiguratív, azaz absztrakt és egy figuratív mű befogadása ugyanúgy történik – annyi a különbség, hogy a figuratív műveknél körülhatárolható, hogy mit látunk, az absztrakt képek esetében viszont erre nincs lehetőség a vonatkozó nyelvezet hiányában. Richter esetében a két képtípus létrehozatala is azonos: objektív és személytelen. Életműve nem lineáris fejlődésű, sokkal inkább fordulatokról, átjárásokról, újranyitásokról és visszatérésekről beszélhetünk esetében. A változás mindig inspiráló erővel hat rá, legyen társadalmi, művészi, vagy esetleg személyes jellegű.
A kortárs, ma már világsztár festő középosztálybeli drezdai családba született 1932 februárjában. Családjában több tragédia is történt: nevelőapja – akiről csak 2002-ben, hetvenévesen tudta meg, hogy nem vér szerinti szülője – a második világháború után fogságba került, mániás depressziója miatt pedig öngyilkos lett, nem sokkal azután, hogy Richter édesanyja is meghalt. Több családtagját is elvesztette a háborúban, s ha megnézzük az őket ábrázoló műveit, javarészt távolságtartó, a klasszikus idillt nélkülöző megoldásokat láthatunk.
A háború utáni évtizedek kettéosztott Németországának ellentmondásos időszakában Richter nehezen találta a helyét.
1951-ben könyvkereskedő édesanyja biztatására kezdett el a drezdai Művészeti Akadémián klasszikus tanulmányokat folytatni, ahol megismerte a különféle festészeti anyagokat és technikákat, a hagyományos festészeti műfajokat, így a portrét, csendéletet és tájképeket, mindemellett pedig az akkor uralkodó szocialista realizmust és ideológiát.
Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria / Fotó: Szántó András
Miután 1956-ban befejezte az akadémiát, műtermet, ösztöndíjat és számos állami megbízást kapott. Sokat utazott első feleségével, Emával, és egy ilyen út során látta először élőben Jackson Pollock műveit: „A szemtelenség! Ez volt az, ami lenyűgözött és nagyon megérintett.
Szinte azt mondhatnám, hogy ezek a képek szolgáltatták az igazi okot arra, hogy elhagyjam az NDK-t.
Ráébredtem, hogy valami egyáltalán nincs rendben a gondolkodásmódommal.” Az 1986-os Richter-interjú részlete szerepel a nemzeti galériabeli kiállítás katalógusában, melyben Bódi Kinga kurátor számos idézettel egészíti ki a német művész festészeti alkotásait, keretet adva az egyébként is nagyszerű tárlatnak.
Richter 1961-ben menekült Nyugatra első feleségével hazája ideológiai és esztétikai nyomása elől. A düsseldorfi Képzőművészeti Akadémián folytatta tanulmányait, ahol egészen 1994-ig tanított. „Az okok elsősorban szakmai jellegűek. […] Ha azt mondom, hogy a művészeti törekvések, a teljes nyugati kulturális klíma többet tud nyújtani számomra a keletinél abban, hogy önmagam legyek, és a magam módján dolgozzam, meg is neveztem döntésem fő okát” – foglalta össze drezdai professzorának, Heinz Lohmarnak az okokat.
Ahogy maga is megfogalmazta és a művészettörténész-szakma is értékeli az alkotásait, Richter igazi „kaméleon” stiláris sokrétűsége miatt. „Nem követek célokat, rendszert, irányzatot; nincs programom, stílusom, irányom. […] Most, hogy már nincsenek többé papok vagy filozófusok, a művészek a világ legfontosabb emberei. Ez az egyetlen dolog, ami érdekel.”
Gyakran valóban eltérő témájú, technikájú és stílusú művekkel állt a közönség elé, és ha megtekintjük a honlapját, hihetetlen az a sokszínűség, amellyel szembetaláljuk magunkat: fényképalapú festmények, egyszerű témákkal, mint gyertyák, aktok, koponyák, épületek, függönyök, repülőgépek és tájképek; a már emlegetett absztrakt munkák; a látszat és transzparencia kérdésével foglalkozó üvegművészeti alkotások (ilyen például a kölni dóm 2007-ben született, 11 236 darab színes négyzetből álló, Richter tervezte méltán híres üvegablaka) és tükrök; szobrok, akvarellek, rajzok – mintha nem is egy ember életművében bogarásznánk. Ugyanakkor
az „egyszerű”, hétköznapi témák mögött sokszor személyes tragédiák húzódnak meg
– erre több érdekes példát láthatnak az érdeklődők a Valós látszat című tárlaton a művek melletti magyarázatokkal.
Alighanem az egyik legérdekesebb szekció a kiállításon Richternek az 1972-es velencei biennáléra készített 48 részből álló sorozata, amikor is azonos méretű, fekete-fehér, szemből, jobb vagy bal profilból, férfiakat ábrázoló portrékat helyezett el egymás mellett a német pavilonban, a tengely közepén Franz Kafkával.
A személyek jól ismert természettudósok, írók, zeneszerzők és filozófusok voltak, ám anélkül állította ki őket, hogy bármilyen információt fűzött volna hozzájuk: „A képek néma nyelve érdekel: a fejek, bár irodalommal és filozófiával zsúfoltak, teljesen szótlanná válnak, az irodalom megszűnik, a személyiségek névtelenné lesznek. Ez a fontos nekem” – fogalmazta meg a művész egyik az évi interjújában. A sorozat ma is elemi erővel hat a nézőjére, és nagy élmény beállni a Valós látszat tárlat hatalmas hófehér terében a portrék közé.
Richter 1960 és 1980 között elvétve készített rajzokat és papírmunkákat, majd 1990 után valamivel több grafitrajzot, tusrajzot és akvarellt. Kezdetben még adott címet a rajzainak, ám az 1990-es évek elejétől már csak a készítés napjának dátumát jelöli, semmilyen más információt nem ad. Ez személytelennek tűnik, de nem is lehetne személyesebb, hiszen minden nap mögött ott rejlenek az aznapi történések, gondolatok, hangulatok, amelyek a papírlapon sűrűsödnek össze, ahogyan ezt Bódi Kinga is megfogalmazza a kiállítási katalógus Gerhard Richter és a rajzok című tanulmányában.
Richter absztrakt alkotásai szinte kivétel nélkül az „Absztrakt kép” címet viselik. Az azonos című önálló munkák egy nagy egységbe olvadnak össze: a változás és az állandóság, a hagyomány és az új, a meghatározhatatlan és a konkrét simulnak egymásba. Ezt a láncolatot erősíti, hogy
Richter néha egy előző alkotásból visszamaradt, vagy épp lekapart festékanyagból festi a soron következő alkotást.
Foglalkoztatja a kérdés, hogy mikor válik egy kép befejezetté, s létezik-e egyáltalán befejezettség egy festmény esetében. Fontos inspirációs forrás számára a képek megalkotása közben a zene, ám ez leszámítva a John Cage ihletésére született Cage címre keresztelt képsorozatot, a műfaj hatása nem jelenik meg direkt módon képein.
A kortárs német művészt sokan a legnagyobb és legfontosabb élő alkotóként emlegetik. Arról, hogy számára mit jelent a művészet, 1995-ben úgy fogalmazott, hogy „a művészet a remény legmagasabb formája”, majd 2011-es Tate Modern-beli retrospektív kiállítása kapcsán azt válaszolta egy kérdésre, hogy
a művészek feladata: „A szórakoztatás. Szórakoztatjuk az embereket.”
A jövőre kilencvenéves Gerhard Richter tavaly bejelentette, hogy „befejezte” festészeti életművét, ami különleges hangsúlyt ad a budapesti kiállításnak. A tárlatot egy lenyűgöző 60 darabos válogatás zárja Benjamin Katz fényképeiből, amelyeken a művészt kölni műtermében láthatjuk alkotás közben.
A kiállításon vetített Gerhard Richter, a festő című filmből megismerhetik az érdeklődők Richter alkotómódszereit és a művészetről vallott nézeteit. A többszörösen díjnyertes dokumentumfilm bemutatja a festő ritkán látott műtermét, ahol hallhatjuk beszélni a festészet lényegéről és a műtermen kívüli világgal való ellentmondásos kapcsolatáról.
A Magyar Nemzeti Galériában a Valós látszat. Gerhard Richter című kiállítás 2021. november 14-ig látható. Nem túlzás azt állítani, hogy az ősz egyik legjelentősebb és legnagyszerűbb tárlata itthon, amelyhez számos kísérőprogrammal és hosszított nyitvatartású esttel készül a múzeum. Igazi csemege a kortárs művészet rajongóinak – ne hagyják ki!
Valós látszat. Gerhard Richter
A épület – 2021. augusztus 27. – november 14.
