Rég láthatott olyan nagyszabású plakátkiállítást a közönség, mint amilyen az április 12-én nyílt Art deco Budapest. Plakátok, tárgyak, terek (1925–1938) című tárlat a Magyar Nemzeti Galériában. A két világháború közötti korszak jellegzetes vizuális kultúrája tárul fel az érdeklődők előtt a múzeum földszinti kiállítóterében, amelyben mintegy 250 darab műtárgy látható augusztus 28-ig. Eddig még soha nem dolgozták fel ilyen átfogóan a magyar art deco vizuális kultúrát. A tárlaton kiállított alkotások zöme nagyon ritkán szerepel a nagyközönség előtt, vagy korábban még nem soha nem volt látható.
A két világháború közötti korszakban a szépség, a csillogás, az elegancia, a luxus, valamint a féktelen szórakozás és a habkönnyű élvezetek iránti vágy hívta életre az art deco ízlésvilágát. Száz évvel ezelőtt az emberek a háború és a világjárvány, a spanyolnátha szörnyűségei után, majd a gazdasági válság nyomasztó valósága közepette a szépség kultuszába menekültek, és ez ma, a 2020-as évek elején is fájdalmasan időszerűnek tűnhet.
Az Art deco Budapest című kiállítás a plakátok színpompás kavalkádját, a korszak pezsgő nagyvárosainak hangulatát, a modern életmód megjelenését és a megváltozott világ lüktetését tárja a nézők elé. Rendkívül érdekes színezetet ad a tárlatnak az a tény, hogy a plakát és a reklám általában a pillanatnak és nem a jövőnek készül, így a Magyar Nemzeti Galéria mellett az Országos Széchényi Könyvtár és az Iparművészeti Múzeum gyűjteménye féltett és eddig elzárt kincseinek sokasága kerülhetett most reflektorfénybe. A Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli Múzeuma, a Magyar Nemzeti Múzeum és más intézmények, illetve magángyűjtők és galériák is hozzájárultak műtárgyaikkal a kiállítás létrejöttéhez.
A tárlat fókuszában álló plakátművészetben felfedezhetjük a 20. század eleji modern avantgárd mozgalmak jegyeit, de az elegancia csillogását, az egzotikum varázsát, a sebesség mámorát, vagy épp az alvilág borzongató romantikáját is. Az első világháború során megváltoztak a nemi szerepek, és az aktívabb életmód miatt az öltözködés, a divat is átalakult.
Az egészségkultusz, az élet édes élvezete, a szórakoztatás és szórakozás egyaránt nagy mértékben meghatározták az emberek mindennapjait.
Ez volt a mozi és a mulatók aranykora. A nagyvilágra való nyitottság a lakberendezési szokásokban is teret hódított, és a turizmus is önálló iparággá fejlődött az 1920-as években. Az art deco tekinthető az első globális stílusnak, amely egyszerre hatott a filmre, a színházra, a zenére, az építészetre, a képzőművészetre és az iparművészetre. Kelet és Nyugat vizualitása minden korábbinál eklektikusabb módon találkozott, lenyűgöző tárgyi kultúrát hozva létre.
Maga az art deco egy utólag kreált művészettörténeti szakszó, amely az 1925-ben rendezett párizsi nemzetközi iparművészeti kiállítás (Exposition internationale des arts décoratifs et industriels modernes) címéből alakult ki. Ezen a nagy seregszemlén már teljes pompájában mutatkozott be egy
újfajta iparművészeti irány, amely felhasználta a modern tárgytervezés tanulságait, de a funkción túlmutatóan tetszetősségre is törekedett.
Az art deco szókapcsolatot először a világhírű francia építész, Le Corbusier írta le egy cikkében, az 1925-ben felvonultatott tárgyak dekoratív jellegét kárhoztatva. Az iparművészeti irányzatot az 1960-as években fedezték fel újra, amikor könyvek és kiállítások sora foglalkozott vele, és ennek köszönhetően újra divatba jött a design minden területén. Ekkoriban alkotta meg Bevis Hilier művészettörténész a máig is használatos „art deco” kifejezést. Az art deco jelenség elsősorban az iparművészet, a tárgykultúra és a design területén ragadható meg – ennek része a tervezőgrafika, így a tárlat fókuszában álló plakáttervezés is.
Hogyan lehetne meghatározni az art deco fogalmát? A kiállítás kurátora, Katona Anikó művészettörténész írja a tárlathoz készült katalógus egyik tanulmányában: bár az öröm művészetének szokták nevezni, pontosabb lenne a „felejtés vágya” művészeteként emlegetni. Az art deco inkább ízlést, egyfajta érzékenységet jelöl, mintsem pontosan definiálható, jól körül határolható stílust, mivel sokféle képi forrásból merít és ezeket szintetizálja.
Inkább ízlésirány és a kultúrához való viszonyulás, semmint stílus.
Az art deco plakátművészetben felfedezhetjük a 20. század eleji modern mozgalmak, a kubizmus, az expresszionizmus és a futurizmus jegyeit, a tervezők hasznosították a konstruktivizmus hozadékát, ugyanakkor nemegyszer továbbvitték a szecesszió dekorativitását is. Beszűrődtek olyan történeti stílusok elemei, mint a klasszicizmus és a biedermeier, de jelen volt az orientalizmus, a közel- és távol-keleti, az egyiptomi művészet, vagy az új médiumok, így a fotó és a film hatása is.
A művészettörténészt idézve, Magyarországon a közép- és a – budapesti, művelt és általában polgári elit – nagypolgárság vágyait tükröző, igényeit kielégítő jelenség, a polgári jólét kifejeződése. Olyan polgári világé, amely nem retrográd, mivel az art decóban megjelent a világra nyitottság, a műveltség, a szofisztikáltság, a modernség iránti igény, az utazás szeretete, a külföldi (nyugati) impulzusok felé fordulás, amely élesen különbözött a nemzeti ideológia attitűdjeitől. Kevés kivételtől eltekintve – ellentétben az amerikai, francia, vagy német mintákkal –, itthon jellemzőbb volt a luxus iránti vágy, semmint az igazi luxus, ám a papír sok mindent elbírt és gyakorlatilag bármit meg lehetett valósítani rajta, így a hirdetéseken, plakátokon, magazinokon és könyveken megvalósulhatott a külföldi minták követése. A haladás és a technikai fejlődés szimbólumai egyúttal a kapitalizmus jelképei is voltak: a fényreklámok, a kirakatok, a filmek csillogó világa és a modern épületei homlokzatai.
Hazánkban tulajdonképpen egyetlen nagyváros létezett ebben az időben: Budapest valóságos metropolisznak számított, sokfelől érkező lakosokkal, sokszínű nagyvárosi társadalommal. A két világháború között, a hazai polgárság fejlődésével a Nyugathoz hasonlóan hazánkban is nőttek a fogyasztói igények. A korábban csak szűk körben elérhető „gyarmatáruk”, azaz egzotikus luxuscikkek – édesipari termékek (például a csokoládé), tea, kávé, nemesebb szeszesitalok (például a likőr és a pezsgő) vagy a dohányáruk – fogyasztása szélesebb körben terjedhetett el. A cégek, élükön a dohány- és édesipari vállalatokkal, nagy ívű reklámkampányokat folytattak.
A termékeikhez kezdettől társított egzotikum vonzereje nagyszerű folytatásra nyert az art deco reklámgrafikában.
Szintén gyakori motívum lett a divatos városi nő vagy férfi: ezeken a plakátokon a fogyasztás öröme a modern életérzéssel fonódott össze. Nagy gondot fordítottak a színvonalas, feltűnő csomagolásra – némely kis dobozremek kedves emléktárgyként, akár szobadíszként is szolgálhatott.
Az 1920-as évek közepétől a kereskedelmi reklámban fontos szerephez jutott a funkcionalizmus. Berény Modiano-plakátja például alapvető grafikai eszközökkel – alapszínekkel, geometrikus formákkal, tiszta, szerkesztett kompozícióval – készült, így a művész többi modernista plakátjával rokon. Ugyanakkor a művön megjelenő dendi humoros típusrajza már art decós árnyalatot hoz magával. Berény – a nagy előd – közismert plakátjának szellemes parafrázisát Konecsni György készítette el a konkurens Senator márka számára: a cilinderes úriember alakja nem éles körvonalú foltokból épül fel, hanem finom tónusátmenetekből, mintegy a cigarettafüst álomködén át sejlik fel. A két reklámplakát jó példa arra, hogy a modernista újításokat az art deco ízlés hogyan emelte be a saját világába.
A természetjárás vagy a fürdőhelyen való üdülés, de még a táborozás (a cserkészet) is állandó és vissza-visszatérő téma és életgyakorlat lett a korban. Az utazást, a nyaralást és a hegymászást az egészséges test érdekében egyaránt fontosnak ítélték, mint ami szorosan hozzátartozik a modern ember szokásos élettevékenységéhez. A 19. században és a 20. század elején ez mind afféle úri passziónak számított, a két háború között azonban kellően demokratizálódott ahhoz, hogy kezdjen tömegjelenséggé válni.
Az egészségkultusz részeként a két háború közötti időszakban felértékelődtek Budapest csodálatos természeti adottságai is, például a gyógyhatású termálvízforrások.
A harmincas években kezdődött meg az erre alapozott „fürdőváros”-koncepció bevezetése az idegenforgalmi propagandában. A festőnek készülő Konecsni György 1932-ben egy másik, gyógyfürdők által kiírt plakátpályázat nyerteseként robbant be az idegenforgalmi plakát területére. Egyik legismertebb műve a Budapestet hirdető plakát, amelyen a víz fontosságát emeli ki. A klasszicizáló stílusban megjelenített nőalak kezében vízzel teli edény sugárzik, s ebből vetül fény az alakjára. Konecsni tökéletes technikai tudással festette meg a fényhatásokat és a csillogást. A háttérben a Budai Vár látható a második világháború előtti állapotában.
Gyáni Gábort, a kiállítási katalógus szerzőjét idézve, a ma is népszerű Balaton a Horthy-korban vált igazán felkapott nyaralóhellyé, mivel a korábban kedvelt felvidéki és erdélyi gyógyfürdők elkerültek hazánktól.
A korszak egyik jelentős alkotója a rejtélyes Réz Diamant Tibor, és a Tiller-görlöket ábrázoló műve a tárlat egyik legkülönlegesebb darabja. A korszak egyik leghíresebb mintaadó tánckórusa az angol Tiller-görlök voltak, akik 1923-tól meghódították az egész kontinenst. London, Berlin, és Bécs után 1927 decemberében Budapesten is felléptek: a Forum Filmszínházban játszott Paris királynője című revüfilm színpadi részeiben 12 „eredeti” Tiller-görl táncolt.
John Tiller angol színházigazgató a századforduló idején jött rá, hogy ha a táncosnők összekapaszkodnak, egységesen tudnak mozogni, ezáltal nagyobb stabilitást kapnak. A sorokban és geometrikus alakzatokban mozgó tánckarok az 1920-as évekre meghódították Európa és Amerika nagyvárosainak színpadait. A geometrikus hatás mellett természetesen az erotika, vagyis a lábak magasra emelése is népszerűségük egyik fontos eleme volt. A Tiller-görlök részvételével készült film plakátja különleges: Réz-Diamant Tibor érezte a korát, a színes, frivol, pörgő, dekadens és mulatni vágyó húszas éveket. A lányok derékban elvágva, tükörfordítva jelennek meg, félig szemükre húzott látványos, tollas cilinderrel, s ellentétben a fotó statikusságával a plakáton mintegy tánc közben, egy pillanatra kitartott pózban jelennek meg. A hatást fokozza, hogy a művész a fekete háttéren mindössze három színt használt.
A felsoroltak csak ízelítőt adhatnak a nagyszabású tárlatról, amely hiánypótló a magyar art deco kiállítástörténetében. A Nemzeti Galéria április 20-i, szerda esti Múzeum+ programján elsők között hallgathatják meg a kurátor, Katona Anikó A nagyváros művészete: az art deco plakát, illetve Mészáros Zsolt irodalom- és művészettörténész Görlök, garçonne-ok, dzsigolók: új férfi- és nőtípusok a húszas évek művészetében című tárlatvezetését. Az esten elkészíthetik a saját plakátjukat is egy kreatív workshopon, meghallgathatják Bellák Gábor főmuzeológus Jazz és Buddha. Az art deco művészete című előadását és egy izgalmas kerekasztal-beszélgetést a korszak nagy alkotóiról. Az egész estés, art decóra reflektáló élőzene mellett foglaljanak helyet a múzeum kupolaterében egy finom pohár bor társaságában, és adják át magukat az íz- és vizuális harmóniának. Az április 20-i esti hosszított nyitva tartású programon túl a múzeum számos eseménnyel, például különleges tárlatvezetésekkel készül – érdemes figyelni a Nemzeti Galéria honlapját a további részletekért.
