Február 2-ig még látható a Szépművészeti Múzeumban az ókori Mezopotámia örökséget bemutató nagyszabású kiállítás. Az Istenek és démonok királysága. Mezopotámia Kr. e. 1000–500 című tárlat több mint 150 kölcsönzött műtárgyon keresztül nyújt betekintést e letűnt kultúra világába, amely a Bibliának és közvetve európai kultúránknak is egyik gyökerét képezi.
- hirdetés -

Az októberben nyílt kiállításon több műtárgy az ókori Mezopotámia szimbolikus jelentőségű alkotása, művészeti albumok főszereplője, amelyek közük néhány, Európa fontos közgyűjteményeiből kölcsönzött művet korábban még sosem adtak kölcsön. A tárlat – amelyet eddig több mint nyolcvanezren tekintetek meg – Magyarországon az első olyan időszaki kiállítás, amely átfogó képet ad az ókori Mezopotámia anyagi és szellemi kultúrájáról.
A budapesti kiállítás a Kr. e. I. évezred első felének mezopotámiai világába, az Újasszír és az Újbabilóni Birodalom korába vezet el bennünket. A látogatók a kilenc szekcióra bontott kiállításon megcsodálhatják az asszír palotákból származó, a nagyközönség számára esztétikailag is kiemelten hívogató palotadomborműveket, valamint a Babilónban feltárt, ragyogó lazúrkék színű Istár-kapu sárkánykígyóját és a felvonulási utat díszítő oroszlánját ábrázoló mázastégla-díszeket.
A korszak egyik legjellemzőbb tárgytípusán, a különféle ásványokból és kőzetekből készült pecséthengerek miniatűr ábrázolásain megelevenedik a mezopotámiai istenvilág. Emellett a démonvilág emblematikus alakjait, köztük a Pazuzu és Lamastu démonokat megjelenítő kisszobrok, illetve amulettek, valamint asszír és babilóni királyokat ábrázoló alkotások is bemutatásra kerülnek. A tárgyi és képi források mellett a látogatók megismerhetik az akkád nyelvű ékírásos forrásokat, többek között a Babilóni teremtéseposz I. tábláját és a Bibliából is ismert asszír és babilóni királyok történeti szövegeit.
A tárlat lezáró szakasza bemutatja a jól ismert bibliai Bábel tornya Babilón városához kötődő motívumát és a történetét a gyűjteményünkben őrzött németalföldi festményeken és a XX. századi magyar művészeti alkotásokon keresztül. Ezáltal az ókori műtárgyak mellett a festészet és a grafika is szerepet kap, tovább szélesítve a tárlat horizontját, amelyet egészen napjainkig egészít ki a mezopotámiai démonvilág változatos popkulturális adaptációját bemutató utolsó kiállítási szekció.