Richard Wagnerről nem nehéz elképzelni, hogy minden rendelkezésre álló szerhez hozzányúlt, ami munkájában inspirálhatta – operáit hallgatva nincs ebben semmi meglepő. No, és persze mindenki emlékszik Woody Allen híres aranyköpésére a Rejtélyes manhattani haláleset című filmből: „Egész egyszerűen képtelen vagyok ennyi Wagnert hallgatni, érted? Hirtelen vágyat kaptam rá, hogy lerohanjam Lengyelországot!” 

Wagner imádta a finom termékeket – lett légyen az selyempizsama, avagy vörösbor. Feljegyzések tanúskodnak róla, hogy kedvence a Saint-Péray, egy Rhône vidéki bor volt, melyért annyira rajongott, hogy 100 palackkal hozatott magának belőle Bayreuthba. Még szórakoztatóbb azonban a történet, amely Wagnerrel és kiváló ifjú kortársával, Anton Brucknerrel esett meg 1873-ban.

Bruckner rajongott Wagner művészetéért, elérte, hogy a zeneszerző fogadja őt, és megmutathassa neki készülő II. és III. szimfóniáinak kottáit. Olyannyira rajongott Wagnerért, hogy megígérte, neki ajánlja a két mű egyikét. Wagner választott is egyet, a probléma csak az volt, hogy annyit ittak, hogy Bruckner reggelre elfelejtette, melyik műről is volt szó. Végül úgy okoskodott, hogy minden bizonnyal a trombitaharsogással kezdődő III. szimfónia volt a választott, így ezt dedikálta idoljának.

Íme Bruckner „Wagner-szimfóniája”: