A vidám szombat után szomorú vasárnap következik, a mai nap komponistája Pjotr Iljics Csajkovszkij (1840-1893), akinek életét végigkísérte a depresszió, melyet tudatosan alkohollal próbált enyhíteni. A sors fintora, hogy halálát vízivás okozta.
Csajkovszkij érzékeny kisgyermek volt, aki elütött generációk óta a hadszíntéren kitüntetéseket szerző, vagy magas rangú hivatalokat betöltő családjától. Szoros kapcsolata édesanyjával kitüntetett jelentőségű volt számára, így nehezen viselte, amikor falujukból 10 évesen Szentpétervárra küldték tanulni azzal a céllal, hogy ő is magas pozíciókat töltsön be a későbbiekben.
Négy év múlva szeretett édesanyja kolerában elhunyt, ez a veszteség egész életében kísértette a komponistát, depressziója ebben az időszakban kezdett kialakulni. A fiatalembernek eközben folytonos szorongást okozott homoszexualitása, melyet állandóan rejtegetnie kellett. A látszat kedvéért megházasodott, de rövidesen öngyilkosságot kísérelt meg, csupán ezt a kiutat látta a lelkét megnyomorító helyzetből. Csajkovszkij rendszerint két dologhoz menekült: a zongorához vagy az alkoholhoz. Sokszor már reggel ivással kezdte a napot, hogy megnyugtassa felborzolt idegeit. Ezt írja 1866. július 11-i naplóbejegyzésében:
Azt mondják, ártalmas, ha az ember alkohollal kínozza magát. Teljesen egyetértek. De én, egy beteg ember, tele neurózissal, nem tudok létezni e nélkül a méreg nélkül.
Miközben egyre sikeresebb zeneszerzővé vált, és hála egy nagylelkű mecénás hölgynek, bizonyos Nagyezsda von Mecknek, anyagi gondjai is megoldódtak, de a komponista továbbra is állandó félelemben élt. Hogy megértsük, mennyire nehéz volt a helyzete: több olyan teória is napvilágot látott, hogy Csajkovszkijt nem kolerával fertőzött víz ölte meg, hanem az úgynevezett becsületbíróság, sőt, maga a cár kényszerítette öngyilkosságra – és miért? Pusztán nemi identitása miatt.
Végezetül pedig hangozzék el egy kellemesebb alkoholos epizód (pontosabban kettő) Csajkovszkij életéből: kétszer találkozott ugyanis a blogon már szóba került Johannes Brahmsszal, akivel életre szóló barátságot kötöttek, és több üveg vörösbor elkortyolgatása közben szenvedélyesen – és őszintén – vitatkoztak egymás muzsikájáról… hiába: in vino veritas.
