Elérkeztünk a második hét végéhez, és egyben november hónap harmadához is, a MuzsikAlkohol blog pedig ennek örömére a sok komorság után ismét vidámsággal jelentkezik. Ezúttal a misztikus mesés történetek tájára kalandozunk egy igazi klasszikussal, Mozart Varázsfuvolájával.
A „mi volt az első operaélményed” kérdésre az emberek többsége nagy valószínűséggel rávágja, hogy a Varázsfuvola valamely gyerekekre szabott (báb)verziója, ami egyáltalán nem meglepő, hiszen ez az egyik leggyakrabban játszott zenés színházi alkotás. Az opera már említésre került egy korábbi bejegyzésben, mint a kuszaság iskolapéldája, ami nem csoda, hiszen a librettót Emanuel Schikaneder, vígjátékíró és opera-librettista, színész, énekes, író, rendező, színházigazgató írta, aki a darab létrejöttében gyakorlatilag összes minőségében szerepet vállalt.
A teljes opera angol felirattal:
Az 1791-es bemutató az ő színházában zajlott, és Papageno szerepét is magára szabta. A szabadkőműves-misztikus történet központjában két fiatal, Pamina és Tamino állnak, akik különböző csodás események, vándorlások és próbatételek eredményeképpen végül boldogan élnek, míg meg nem halnak. Nagyjából ennyi a biztos pont a történetben, no, és hogy az Éj királynője Pamina édesanyja.
Az Éjkirálynő áriája a Komische Oper 2012-es legendássá vált előadásában:
A többi szereplő kiléte némileg homályos, az például, hogy Sarastro valójában Pamina apja-e, egyáltalán nem biztos, de még az se, hogy pontosan miben sántikál. Az viszont biztos, hogy ő és papjai szabadkőművesek, akik – ahogy Szerb Antal írja A Pendragon legendában – „olyan alakok, akik titokban összejönnek, és nem tudom, mit csinálnak.” Az, hogy valójában mit csinálnak, az operából sem derül ki, mindenesetre különböző próbatételek elé állítják a fiatalokat, többek közt át kell esniük (úszniuk?) a vízpróbán, mely akadályt sikeresen veszik, hála Tamino varázs(latos) fuvolajátékának. Hogy ezt a fúvóshangszerészeti bravúrt hogyan vi(s)zi véghez a vízben? Ezt mindenki képzelje el maga, vagy bízza a rendezőkre.
