Ma szó szerint nép-operáról lesz szó, ugyanis Modeszt Muszorgszkij (1839-1881) Borisz Godunovja, ahogy Hovanscsina című operája is az orosz néplélek és az ország történelmének bemutatásakor elsősorban a kórus erejére épít.
Muszorgszkij, a modern orosz zene előfutára – a szerző szempontjából sajnálatos módon – jócskán megelőzte korát. Muzsikustársaival megalkották az “orosz ötök” társulatot, ennek további tagjai, Balakirev, Borogyin, a ma már szinte teljesen elfeledett Kjui, és Rimszkij-Korszakov voltak. Sajnálatos módont írtam, mert ugyan a csoport az orosz zene megújítását tűzte zászlajára, amikor azonban Muszorgszkij megmutatta nekik a Borisz első változatát, nem aratott osztatlan lelkesedést. Az operát többször átdolgozta, majd, fiatalon bekövetkezett halála után Rimszkij-Korszakov vette magához a partitúrát, és teljesen áthangszerelte az operát (és tette ezt utána még jó néhány komponista, többek közt Sosztakovics is.).
Muszorgszkij Puskin drámájához nyúlt műve komponálásakor. A politikai tartalma miatt sokáig szamizdatban terjedt,politikai áthallásokkal teli szöveg problematikus volt a korban, ráadásul operaváltozata semmilyen tekintetben nem felelt meg a divatos operák elvárásainak, példának okáért nem volt benne női főszereplő. Miután 1868-ban a Szentpétervári Opera visszautasította az operát, Muszorgszij teljesen átdolgozta a darabot, végül 1874-ben mutatták be a Boriszt.
A történet történelmi személyről, Borisz Godunov orosz cárról szól, aki, miután meggyilkoltatta a jogos trónörököst, Dmitrijt, cárrá választatta magát. Az opera (legfőképp eredeti verziója) hűen követi a történelmi eseményeket, melyekről itt olvashattok bővebben. Miután Borisz elfoglalja a trónt, feltűnik egy ál-Dmitrij, aki Lengyelországban toboroz sereget, és Borisz ellen vonul. A bűn, bűnhődés és őrület motívuma az egész operán végighalad, Borisz végül az őrületbe hal bele, a gátlástalan trónbitorló pedig átveszi az uralmat.
A koronázási jelenet, Borisz szerepében Bryn Terfel:
