A mai nappal véget ér a száraz november, és ezzel a negyedik #MuzsikAlkohol #OperAlkohol blogszéria is. 2020 slágertémája szerencsére termékeny módon inspirálta az idei tematikát, én pedig megköszönve, hogy ismét velem tartottatok, egy barokk csemegével búcsúzom.
Georg Friedrich Händel-lel zártam a 2018-as évadot, itt olvashattok bővebben a zene(szesz)erzőről, a mai alkotás pedig csak úgy hemzseg a koronás főktől – még ha Rómában a korona babérból volt is. A Giulio Cesare in Egitto, magyarorsan-röviden: Julius Cézár – nem meglepő módon a római császárról és a körülötte bonyolódó intrikákról szól. A Xerxész mellett ez a mű vált napjainkban a legnépszerűbb Händel operává, noha ez előbbi saját korában nemigen aratott sikert, a Cesare viszont annál inkább.
A történet elmesélésébe bele sem fogok, legyen elég annyi, hogy jó barokk operához hűen iszonyúan szövevényes, váratlan fordulatokkal teli, és a legvégén egy varázsütésre minden a helyére kerül. Dehát ne is az igényes librettót, hanem a szebbnél-szebb áriákat keressük a darabban, és végül olyan boldogan állunk fel a karosszékből, mint az opera szerelmespárja Cézár és Kleopátra.
Nézzünk meg egy részletet a Dán Királyi Opera 2005-ös előadásából: