Ha koronás főkről értekezük, nem feledkezhetünk meg a királyi fejdíszekről sem. Az operairodalom pedig szolgáltat nekünk egynéhány emblematikus plakátot, melyek a mai napig fémjelezik az általuk népszerűsített műveket. Amennyiben pazar diadémot keresünk, akkor azonnal eszünkbe ötlik Giacomo Puccini utolsó, befejezetlen operája, a Turandot.
Az olasz mester életművét ismerve egyet kell értenem Kovalik Balázzsal, aki budapesti Turandot-rendezése kapcsán többször elmondta, hogy Puccini nem azért nem fejezte be a Turandotot, mert meghalt, hanem azért halt meg, mert nem tudta befejezni azt…
A két évvel Puccini halála után, 1926-ban bemutatott opus ugyanis gyakorlatilag befejezhetetlen, ha ismerjük a szerző életművét, mely gyakorlatilag vidám operát nemigen tartalmaz (tegyük a kezünket a szívünkre, a halála után pokolban sínylődő Gianni Schicchi sorsát sem irigyelnénk el…).
A sztori dióhéjban: A Tiltott Városban járunk, valamikor a mesebeli időkben. Turandot, a kínai hercegnő csak olyan férfihez hajlandó hozzámenni, aki három rejtélyes kérdésére válaszol, de azért kiderül, hogy ha rajta múlna, és nem nyomasztaná apja, az öreg császár, örök életére hajadon maradna. Kisbetűs rész: aki nem megy át a Turandot-kvízen, azt a hercegnő kivégezteti. Persze jön egy herceg, aki győzedelmeskedik, de a bonyodalmak csak ezután kezdődnek.
A hercegnő nem akar kötélnek állni, a Kalafba reménytelenül szerelmes Liú, mellesleg Kalaf apjának egyetlen támasza pedig bánatában öngyilkos lesz. És puff, itt ér véget a Puccini-kompozíció.
Na kérem, tessék ezek után logikusan, és leginkább pszichológiailag helyesen befejezni. Ugye-ugye… Nota bene: a bemutatón csak eddig a pontig játszották az operát, később aztán Franco Alfano zeneszerző befejezésével vonult be a köztudatba, a mai napig így játsszák.