Andor Éva családjában nem egy zenész van, így a muzsika és a tánc mindig is része volt az életének. Egyetemi gyakornokként kezdte a televíziózást egy híradó szerkesztőségében, azóta számos hazai és külföldi művészt faggatott a kamerák előtt. Megfordítva a szerepeket most mi kérdeztük, többek között az opera műfajához fűződő élményeiről.
A cikk eredetileg az Opera Magazinban jelent meg.
– Ön már tizennégy éve a TV2 meghatározó arca és 2009 óta készít portrébeszélgetéseket. A zene területéről kikre emlékszik vissza szívesen
– Pályafutásom csúcsának tekintem, hogy főműsoridőben vezethetem a Tényeket, és az élet nagy ajándékának tartom, hogy a hírháttérműsorként indult Tények Estében számos világhírű alkotóval találkozhattam. A Filmszemle elnökeként Zsigmond Vilmos volt az első vendégem, később meghívhattuk például a világ legnagyobb kortárs zeneszerzői közül Eötvös Pétert vagy Krzysztof Pendereckit is. Kocsis Zoltán, Fischer Ádám karmesterek vagy Riccardo Chailly, a milánói Scala főzeneigazgatója is interjúalanyom volt. Különleges embert ismerhettem meg Pinchas Steinberg személyében, aki 2014 februárjától a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának elnök-karnagya. Marton Éva is többször járt a stúdióban, fantasztikus személyiség, élvezet vele együtt dolgozni. A Bayreuth-ban legtöbbet dirigáló Peter Schneider szintén a mikrofonom elé ült. Wagner-rajongóként mély nyomot hagyott bennem ez a találkozás.
– Hogyan kezdődött a hangok iránti vonzalma? Milyen emlékeket őriz gyerekkorából?
– A nagybátyám az Operaház hegedűművésze, édesanyám csellista volt, és én magam is gordonkáztam öt évig. Hétéves lehettem, amikor először jártam az Andrássy úti, gyönyörű épületben. A másik meghatározó korai élményem az, amikor fekszem a szőnyegen és Berlioz Fantasztikus szimfóniáját hallgatom. Wagner zenéjébe pedig akkor szerettem bele igazán, amikor tizenvalahány évesen először láttam az Ybl-palotában a Parsifalt. Tinédzser koromban derült ki, hogy az én utam nem erre visz, így abbahagytam az aktív zenélést, de egyetemi éveim után visszatért a komolyzene iránti igényem.
– Az egyik közösségi oldalon közzétett bejegyzései arról tanúskodnak, hogy külföldi utazásai során is gyakran felkeresi a kulturális intézményeket.
– Az évek során alakult ki az a mára már szenvedéllyé vált szokásom, hogy nem csak itthon nézek operaelőadásokat. Az első ilyen külhoni tapasztalatom a Pinchas Steinberg vezényelte Pillangókisasszony volt. A jelenlegi páromban szerencsére nagy operarajongóra találtam, így
az európai nagyvárosokban tett látogatásainkat ma már aszerint időzítjük, hogy éppen mit játszanak a nagyobb zenés színházakban,
mikor énekel Anja Kampe, Klaus Florian Vogt, Robert Dean Smith vagy Matti Salminen, hogy csak néhány nagy Wagner-énekest említsek.
– A budapesti Operában milyen programok keltették fel a figyelmét az utóbbi időben?
– Fantasztikusan jó produkciókat lehet látni mostanában! Az elmúlt két évadból kiemelném A walkürt és a Lear című kortárs operát, amelynek a zeneszerzője, Aribert Reimann is a vendégem volt a Tények Estében. Emlékezetes élményt nyújtott néhány éve Richard Strauss remeke, az Ariadné Naxosban Anger Ferenc rendezésében.
– A balett műfaja szintén közel áll önhöz, vagy egyértelműen az opera élvez előnyt?
– Nem tudnék, és nem is lehet választani e két művészeti ág között. A szüleim annak idején szinte minden táncos előadásra elvittek, A hattyúk tavára különösen emlékszem. Később fedeztem fel a modern irányzatot, főként Jiří Kylián és Joseph Nadj, azaz Nagy József koreográfiáit. Egy ideig balettoztam is, és
gyerekkori álmom volt, hogy művész legyek.
Sajnos a magam 174 centiméteres magasságával nincs meg hozzá az alkatom, de sokszor előfordul, hogy ha gyönyörű zenét hallok, arra gondolok, milyen csodálatos lenne egy tánctervhez.
– Az opera világa iránt hogyan keltené fel azok figyelmét, akik még soha nem érdeklődtek a zenés színház iránt?
– Gondolja azt, hogy ez egy utazás egy egzotikus földrészre. Próbáljon elfelejteni mindent, amit a témához kapcsolódva hallott, és legalább egyszer adja meg magának az esélyt, hogy felfedezze magában az opera iránti szenvedélyt. Lehet, hogy ez lesz élete egyik legcsodálatosabb élménye, ne fossza meg magát ettől! Ennek a műfajnak a lényege a jelenlét, élőben kell megtapasztalni egy-egy előadást: hallani a zenét, az énekeseket, látni a rendezést, a díszletet, a jelmezeket. Akit egyszer megérint az opera varázsa, annak a művészet szeretete életformájává is válhat.
