Barabás Éva: „Fontos, hogy a fiatalokat megérintse az opera”

Barabás Éva - fotó: Nánási Pál

Egy győri balettelőadás lett Barabás Éva végzete tizennyolc éves korában, azóta érzi azt, hogy szeretne minél többet megtudni a klasszikus zenéről, operáról, táncművészetről. Az RTL Klub neves műsorvezetője szerint új megközelítéssel csábíthatjuk el az e műfajoktól idegenkedőket.

A cikk eredetileg az Opera Magazinban jelent meg.

– Évek óta az Óbudai Nyár koncertjeinek műsorvezetője, jól sejtjük, hogy nem csak egyszerű munka ez, hanem vonzódik is a zenéhez?

– Gyerekkoromban ritkán jutott el hozzám a klasszikus zene, az opera vagy a balett műfaja. Jóval később határoztam el, hogy elmélyülök ezekben, és azóta is folyamatosan képzem magam e téren. Én vagyok az az amatőr közönség, aki szeretné jobban megismerni ezt a világot. Úgy gondolom, hogy a muzsika kinyitja a lelket, teljesebbé válhat tőle az élet. Az Óbudai Danubia Zenekarral pedig kitartó együttműködés alakult ki, nem csak a sajtótájékoztatóikon veszek részt, hanem már egy pódiumon is álltam velük: amikor az említett nyári fesztiválon a Szentivánéji álomból játszottak tételeket, a fantasztikus színművésszel, László Zsolttal adtunk elő prózai részleteket a Shakespeare-darabból.

– Mikorra datálható az első opera- vagy balettélménye?

– Tizennyolc éves koromban, 1987-ben, amikor a Kazinczy-díjak döntősei között voltam, az volt az egyik jutalmunk, hogy megnézhettük a Győri Balett legendás Prospero-előadását. Popova Aleszja balettművésznőt akkor láttam először. Máig emlékszem, ahogy félkamasz-félfelnőtt lányként az előadás végén sírtam és állva tapsoltam. Talán ez volt az én indíttatásom, és attól kezdve megmaradt a nyitottságom is. Eldöntöttem, hogy ha sikerül az időmet megfelelően beosztani, szeretnék elkezdeni hangszeren játszani.

– Tudja már, mit választana?

– A gitáron gondolkodom, mert nagyon szeretek énekelgetni, és így kísérhetném magamat.

– Az utóbbi években volt valamilyen meghatározó operai élménye?

– Már felnőtt voltam, amikor először eljutottam az Operába, büszke vagyok a csodás épületre és az intézményre. Az előadások közül nagyon tetszik például a Hófehérke és a hét törpe című balett, háromszor is láttam. Férfi táncos alakítja a Banyát, a velem lévő ismerős és rokon gyerekek pedig meg is jegyezték: de furcsa öregasszony, milyen nagy a karja! Elképesztő, hogy egy művész a jelmezben és a szerepben így el tud bújni! Később nagyon örültem, hogy Dés László és Venekei Marianna megalkották A vágy villamosának balettváltozatát, a beharangozó sajtóeseménynek is részese lehettem. Szerintem rendkívül különleges előadás született. Legutóbb pedig a Porgy és Bess® című operát néztem meg. Emellett a Billy Elliot – a Musicalt is szeretném megtekinteni, mert – bár Londonban sikerült egy előadásra bejutnom –, itthon sajnos még nem láttam.

New Orleans, végállomás

– Ezek szerint inkább az újdonságokat keresi, és a nem hagyományos dolgokat.

– Igen, és emellett az oldottabb hangulatú környezetben is jobban érzem magam. Így például sosem hagyom ki a Sziget Fesztiválon a Klasszikus, Opera és Jazz Színpadot. Ilyen laza körülmények között a fellépők is másként viselkednek, mint egy hagyományos színtérben, és szerintem a kevésbé fogékony nézők is közelebb kerülnek ily módon a klasszikus zenéhez. Fontosnak tartom, hogy a fiatalabb generációkat is megérintse az opera, a balett és a komolyzene varázsa.

Kisbabákat is vár a Metropolitan Opera

– Miként lehet új közönséget nevelni?

– Ha például az iskolában az ének-zene pedagógus egészen újszerűen közelíti meg a témát, az sikeres lehet. Emlékszem, gimnáziumban a tanárunk feltett egy lemezt, és azt mondta, hogy rajzoljunk zenehallgatás közben. Ez számomra egészen különleges élmény volt, és talán ez is hozzájárult a későbbi nyitottságomhoz. Vagy amikor azt mondta, hogy Beethoven egy „nagy rocker”. Azt gondolom, hogy az ismertebb részleteket tartalmazó klasszikus zenei válogatáslemezek is jó belépőt jelenthetnek.