Jövőre élet költözik az Operaház Eiffel Műhelyházába

Az Eiffel Műhelyház épülete - fotó: opera.hu

November 30-án bokrétaünnepet tartottak a Magyar Állami Operaház játszóhelynek, raktárnak és látogatóközpontnak szánt épületében, a Kőbánya úti Eiffel Műhelyházában, Budapesten.

Az épület 2019-ben belakhatóvá, játszhatóvá válik, áprilistól kezdve fokozatosan bővülő bel- és külcsínnel – mondta el Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója a sajtóbejárással egybekötött jelképes bokrétaünnepségen.

Februárban így festett a kivitelezés:

Hogy áll most az Eiffel Műhelyház kialakítása?

Gönczöl Péter, a kivitelező Strabag Kft. ügyvezetője emlékeztetett, hogy a bokrétaünnepséget a hagyományok szerint akkor tartják, amikor az építőipari munkások elérik az épület legmagasabb pontját. Kitért arra is, hogy az Eiffel Műhelyházban sok kézi munkát igénylő feladat van, így többek között az újjáépített, újrafalazott homlokzati falak, de új technológiákkal is sikerült felöltöztetni az épületet, mint például a monumentális pakettfallal.

Az ügyvezető kiemelte, hogy a munka dandárja már készen van.

Marosi Miklós építész, az Eiffel Műhelyház beruházás tervezője azt hangsúlyozta, hogy nem akarnak egy Ybl Miklós által tervezett palotával versenyezni, hiszen a műhelyház egy ipari műemlék. Ezért itt nem márványokkal és aranyozott falfelületekkel kívánják a pompát adni, hanem az ipari miliőhöz illő anyaghasználattal.

Vajon melyik Mozart-művet adják elő elsőként az Eiffel Műhelyházban?

Mozart-operával nyílik majd az Eiffel Műhelyház

A Magyar Állami Operaház főigazgatója arról is szólt, hogy a december 2-án kezdődő évadot Giacomo Puccini és barátai alkotásainak szentelik. A „Puccini Itáliája” elnevezésű tematikus évadban a szerző összes művét bemutatják. Elsőként A Nyugat lányát tekinthetik meg az érdeklődők, Vaszilij Barkhatov rendezésben. Az itthon ritkán játszott alkotást az Opera 47 év után mutatja be újra.

Puccinivel az Opera művészei körbejárták már az országot:

Puccini műveit viszi országos turnéjára az Operaház

A Nyugat lánya a Vadnyugatra kalauzolja a közönséget, de Vaszilij Barkhatov rendező a mű univerzális témáira és a cselekmény tértől független konfliktusaira tekintettel Nyugat-Európába helyezte a cselekményt.

Ez az orosz rendező első munkája Budapesten, s újszerű megközelítésével a mai kor legaktuálisabb problémáira reflektál.

Minnie-t a két szereposztás szerint Bátori Éva és Rálik Szilvia éneklik. A főbb férfi szerepekben Gaston Rivero és Boncsér Gergely, valamint Szegedi Csaba és Florin Estefan hallható majd, de fellép mások mellett Balczó Péter és Bakonyi Marcell is. Az előadásban a Magyar Állami Operaház Zenekara és Énekkara (karigazgató Csiki Gábor) működik közre, a darabot Kocsár Balázs főzeneigazgató vezényli.

(Via: MTI)