2018-ban volt százötven éve, hogy elhunyt Gioachino Rossini. Ebből az alkalomból felavatták a zeneszerző mellszobrát a korszerűsítés alatt és állványok mögött álló Operaházban, ahol a dalszínház énekesei kedvenc áriáik előadásával tisztelegtek az olasz mester előtt.
Rossini zenéje a boldogság szigete, a fantázia és a kiapadhatatlan energia világa. Karrierje viszont egészen szokatlan, és nem kevés csodálkozásra ad okot. Apja kürtön játszik, anyja énekel, és a fiú tehetségére is hamar fény derül: tizenkét évesen operaelőadásban szerepel, és még nem lép a második ikszbe, amikor már tíz bemutatott dalművel dicsekedhet. Annyira imádja Mozartot, hogy „a kis német” gúnynevet kapja a bolognai konzervatóriumban.
https://www.facebook.com/Operahaz/videos/rossini-szoboravat%C3%A1s/936241596565209/
Első hatalmas sikere a Tankréd, amellyel rögtön meg is újítja a műfajt. A közönségnek akkoriban nem volt szíve csücske az opera seria, figyelmüket a felvonások közötti balettjelenetek kötötték le leginkább.
Rossini viszont bombasztikus hatású zenét ír – száműzi az unalmas recitativo seccót, gazdagabb hangszerelést alkalmaz, és védjegyévé teszi a crescendo accelerandót. Nem véletlenül ragad rá a Signor Crescendo név.
Velence számára az Olasz nő Algírban, a nápolyi dalszínháznak A tó asszonya és az Otello című operákat írja, az utóbbival bizonyíthatóan Verdit is megihleti. A legnagyobb sikert A sevillai borbéllyal aratja Rómában, pedig hátrányból indul: Paisiello hívei még tüntetést is szerveznek a darab ellen, mert úgy vélik, kedvencük Beaumarchais-feldolgozásánál úgysem lehet jobbat alkotni. Persze, hogy lehet. Beethoven elismerését is kivívja, aki azt tanácsolja neki, hogy komponáljon több vígoperát:
„Az olasz opera célja a szórakoztatás – mondja a bécsi mester. – Mindenekelőtt írjon minél több olyat, mint a Sevillai.”
Az olasz közönség nem tud betelni Rossini darabjainak humorával. „Azt hittem, őrültnek fognak tartani, de úgy tűnik, ez a közönség még nálam is őrültebb” – írja az Olasz nő bemutatója után Velencéből.
Legendásan gyorsan komponál, azzal dicsekszik, hogy nem fordít egy-egy operára több időt két hétnél. Harminc éves, amikor megházasodik – ahogy később Verdi, ő is énekesnőt, Isabella Colbran szopránt, műveinek tolmácsolóját veszi el.
1824-ben Párizsba költözik, ahol Stendhal „a zene Napóleonjaként” üdvözli. Rossini úgy érzi, grandiózus művet várnak tőle – első franciaországi bemutatója, A reimsi utazás is hatalmas siker volt! –, így születik a négyórás Tell Vilmos.
A zeneszerző még csak harminchét éves, de úgy érzi, megfáradt. A Tell Vilmos, amelynek ma csak a nyitánya közismert, sikert arat, de Rossini kudarcként tekint rá. Jólétben éli életének hátralévő részét, állandóan társaságban van, mégis magányos. Betegség gyötri, de nem beszél a problémáiról, sem arról, hogy miért nem ír több operát. Látszólag a kulináris élvezetek érdeklik a leginkább.
„Boldog 18. születésnapot” – ezekkel a szavakkal köszönti magát Gioachino Rossini 1864-ben. A sevillai borbély zeneszerzője valójában hetvenkét éves abban az évben, de az, hogy február 29-én született, mindig is szórakoztatta.
A cikk eredetileg az Opera Magazinban jelent meg.
„Rossini (…) élete nem hagy más nyomot maga után, mint azoknak a kellemes élményeknek az emlékét, amelyekkel a szíveket eltölti” – írja Stendhal a zeneszerzőről szóló monográfiájában. Hatása megfoghatatlan az operatörténetben: Donizetti, Bellini, Verdi és Meyerbeer művészetére közvetlenül hatott, az Operaház 2018/19-es évadának főszereplőjére, Giacomo Puccinira közvetetten. Különösen a Gianni Schicchi című egyfelvonásosban érződik a hatása, amely A sevillai borbélyhoz hasonlóan a commedia dell’arte hagyományát folytatja. Rossini és Puccini az olasz opera fénykorát foglalják keretbe: a pesarói hattyú drámai érzéke és humora tette először naggyá az olasz nemzeti operaírást, a Turandot zeneszerzője pedig egy befejezetlen művel tetőzte azt.
