Egy báli ruha esése, egy paróka súlya vagy egy erkélykorlát fogása – ezeknek az apróságoknak komoly szerepük lehet abban, hogy a nem látó közönség is teljes képet kaphasson az Opera előadásairól. Ennek az élménynek a megteremtése a cél a Mindenki Operája! – Segítség a látássérülteknek program keretében.
A cikk eredetileg az Opera Magazinban jelent meg.
„Egy félbevágott citrom alját képzeljétek el…” – kezd egy csillár leírásába Bonecz Ervin, a Magyar Állami Operaház látássérültek számára akadálymentesített előadásainak szervezője és narrátora az Erkel Színház színpadán, a Lammermoori Lucia díszletében állva. Köré csoportosuló hallgatóságának tagjai néhány perccel korábban már megcsodálhatták és megtapinthatták a műben szereplő összes jelmezt, kezükbe vehették a kellékeket, most pedig a színpadkép részletei, árkádok és félig takarásban lévő sejtelmes zugok elevenednek meg előttük, plasztikus hasonlatok segítségével.
Bonecz Ervin 2010 óta foglalkozik színházi akadálymentesítéssel. Többéves tapasztalattal a háta mögött fogalmazódott meg benne, hogy a prózai előadások vagy musicalek közönsége után a komolyzene iránt érdeklődő széles rétegnek is szeretne segíteni abban, hogy maradéktalanul élvezhessenek egy-egy produkciót akkor is, ha látásukban korlátozottak.
„Az opera az én szívemhez is nagyon közel áll, annak idején a Carmen gyermekszereplője voltam – mondja a dalszínházzal való együttműködés kezdeteiről Bonecz Ervin. – Megkerestem Ókovács Szilveszter főigazgató urat, akivel félszavakból is megértettük egymást. Három évvel ezelőtt, a Hunyadi László című operához kínáltunk először narrációt látássérülteknek. Az érdeklődés azóta is töretlen, folyamatosan nő a közönségünk. Célunk, hogy havonta egy előadás – adott esetben akár balett – akadálymentesített legyen, és igyekszünk a darabokat úgy összeválogatni, hogy mindenki megtalálja köztük a kedvére valót. Az operairodalom igazi csemegéit hallgathatják meg narrációval kiegészítve az érdeklődők.”
Egy-egy alkalmat körültekintő felkészülés előz meg: Bonecz Ervin és munkatársai a szövegkönyv, korábbi felvételek és aprólékos kutatás segítségével gyűjtenek össze minden információt az éppen játszott műről. Az előadások előtt kulisszabejárást tartanak, ahol neves művészek: Kozák Márta és Sánta Jolán operaénekesek, illetve Szirb György balettmester kalauzolják a látássérült nézőket az opera világában, Bonecz Ervin feladata pedig a díszlet és a jelmezek értelmező leírása. Miután pedig felgördül a függöny, az áriák alatt és közben tőle hallják fülmonitoron a nézők, mi zajlik a színpadon. A közelmúltban történt újítás, hogy a cselekmény részletezésén túl már úgynevezett páros narrációt is alkalmaznak: az eredeti nyelven játszott operák esetében Perák Zsófia tolmácsolásában hangzik el magyarul a szöveg.
„Fontos, hogy milyen szavakat, modern vagy patinás kifejezéseket használunk, hiszen ily módon is próbáljuk a rendezői stílust átadni – avat be a műhelytitkokba a szervező. – Én törekszem a kettős jelzők alkalmazására. A látássérült nézők között ugyanis vannak, akik születésüktől fogva vakok, míg mások később veszítették el látásukat. Az előbbi csoportnak tehát semmit nem fog jelenteni, ha azt mondom valamire, hogy »lila«. Ezért kell olyan plusz jelzőket emellé rendelni, amelyekkel mindkét célközönségnek tudok segíteni. Óriási a hangsúly az érthető hasonlatokon. Az a tapasztalatom, hogy mindig a legegyszerűbb a legjobb, és kell egyfajta bátorság is ahhoz, hogy merjük elmondani, amit látunk. Akkor maguktól jönnek azok a szavak, amelyek megfelelően tudják közvetíteni a vizuális elemeket.”
A közönség pedig pontosan érzékeli, és őszintén értékeli mindezt: „Zenetanár vagyok, de amikor elveszítettem a látásomat, évekig nem jártam előadásokra – meséli Simonné Horváth Emília. – Amikor egy hírlevélből értesültem a lehetőségről, első dolgom volt lecsapni ezekre a zenei rendezvényekre. Azóta ki nem hagynék egyet sem! Nekem, aki zenész vagyok, és többé-kevésbé ismerem az operák tartalmát, még így is nagyon sokat segít Ervin lényegre tapintó kommentárja és tömör stílusa. Az előzetes színpadbejárással és a kettős narrációval pedig minden szempontból teljes az élmény.”
„Nekem, mielőtt ezekről a programokról olvastam volna, semmi közöm nem volt az operához – teszi hozzá Sápi Dóra. – Szépnek tartottam, de nem értettem a szöveget, nem tudtam igazán értékelni. Tavaly óta járok rendszeresen ezekre az előadásokra, és rengeteget segítenek az értelmezésben a kulisszabejárások:
tudom, hogyan kell elképzelni egy ruhát, milyen színű, milyen hosszú, milyen az anyaga, hogyan mozoghat, vagy azt, hogy a díszlet hogyan helyezkedik el.
Így amit hallok, el tudom helyezni a térben. Azt lehet mondani, hogy Ervinék szerettették meg velem az opera műfaját.”
„Még sohasem voltam narrált előadáson, örülök, hogy rászántam magam – osztja meg velünk tapasztalatait Nagy Istvánné Zsuzsa. – A kulisszabejárást tartó művészek olyan természetesek és közvetlenek voltak, hogy minden szorongásom elmúlt. Az operát nagyvonalakban már ismertem és nagyon szeretem, de most egy egészen más képet kaptam róla. Teljesen el vagyok varázsolva!”