Az Opera tavaly indította el kezdeményezését, mely szerint minden évad elején, a zene világnapja alkalmából, mintegy erőgyűjtő fohászként Gustav Mahler VIII. szimfóniája hangozzék el az Eiffel Műhelyházban. Az idei előadás karmestere, a nyíregyházi születésű Stefan Soltész az egyik zenekari próba után mesélt e gigantikus alkotásról.
– Mikor és hogyan találkozott először Mahler VIII. szimfóniájával?
– Nagyon-nagyon fiatalon a magyar származású Melles Károly mellett voltam asszisztens Bécsben, amikor pont ez a művet vezényelte, a próbákon pedig nekem kellett dirigálnom. Ez volt az első alkalom, hogy egy Mahler-művel találkoztam – és pont a VIII. szimfóniával! Ez már több mint 50 éve történt.
– A zenekart megduplázták, az Opera kórusa 150 fővel vesz részt az előadásban, ehhez jön hozzá a 40 fős gyermekkar és a nyolc szólista. Karmesterként milyen feladatot jelet ilyen nagy számú művésszel együtt dolgozni?
– Nem annyira nehéz, mint ahogy esetleg kívülről tűnhet (Nevet.). Természetesen tudunk külön-külön dolgozni a szólistákkal, a kórussal és a zenekarral, illetve már a gyerekekkel is volt próbám. Mivel nem sok ilyen jellegű koncert volt még az Eiffel Műhelyházban, kíváncsi vagyok, hogy akusztikailag milyen hatása lesz az összpróbának.
– Milyennek érzi a próbafolyamatot?
– Mindenki nagyon igyekszik, szerintem minden rendben lesz.
– Melyek ennek a műnek az úgymond nehéz, veszélyes részei?
– Ez egy monumentális alkotás, amely nem szabad, hogy forte-orgiába csapjon át. Úgy gondolom, hogy karmesterként a lírai részekre kell koncentrálni, melyekből egész sok van ebben a műben, azokban van a kihívás. A hangos szakaszok úgyis jönnek maguktól.
– Ha Mahler még élne, mit kérdezne tőle?
– Azt hiszem, hogy venném az összes fellelhető Mahler-partitúrámat és kifaggatnám a tempókra vonatkozó elképzeléseiről. Mahler soha nem írt metronómszámokat a kottákhoz, csak történetekből tudjuk, hogy sok művét gyors tempóban akarta hallani. A lassabb stílus egyébként is sokkal később vált elterjedté a zeneszerzők között, ha jól tudom, a 30-as években. Egyszóval, ha abban az örömben lehetne részem, hogy egy órát Mahlerrel tölthessek, beírattatnám vele az összes metronómszámot.
– Van kedvenc részlete a VIII. szimfóniából?
– Az egyik legfelemelőbb rész a vezeklő nők kórusa.
– A pandémia óta először vezényel újra a budapesti Operában. Mi mindennel töltötte a vírus miatti szünetet?
– Természetesen a pandémia mindent megbénított, a részemről ez azt jelentette, hogy hónapokig nem vezényeltem semmit. Aztán egyszer csak Tokióban találtam magam egy koncerten – pont olyan időszakban, amikor Németországban például semmilyen előadást nem lehetett megtartani. Eléggé furcsa helyzet volt. Jobban belegondolva viszont, már több mint 50 éve dolgozom karmesterként, így talán kijárt egy kis pihenés. Sok olyan darabbal tudtam foglalkozni, amiket eddig még nem dirigáltam, Schubert-szimfóniákkal például, vagy Schönberg Mózes és Áron c. művével. Igaz, hogy sok darabot vezényeltem, de még több olyan van, amelyet nem. Olyan sok, hogy akár három vírushelyzetre is elég lenne. De erre nagyon remélem, hogy nem kerül majd sor.
