„Táncművészként és koreográfusként a tested és az elméd folyamatosan azért küzd, hogy kimeneküljön a megszokottból, hogy beteljesítse a legtermészetesebb szépség iránti vágyát” – a neves francia koreográfus, Thierry Malandain mondta ezt a Szépség és a szörnyeteg című művével kapcsolatban. A Franciaország vezető koreográfusaként számon tartott művész – aki a Don Juannal jelentkezett Budapesten a – ennek megfelelően mindig is kerülte a járt utat, a megszokottat, az elvárhatót és az unalmast.
Az 1959. április 13-án a valóban aprócska francia városban, Petit-Quevillyben született Thierry Malandain úgy kezdte pályafutását, ahogy a klasszikus táncművészek szokták, de már korán kitűnt a sorból határozott ízlésével, a rendhagyó megoldások iránti vonzódásával és szokatlan szívósságával.
Tehetséges táncosként ki lett volna jelölve az útja, de ő nem a szokványos iskolákat járta: a világ híres intézményei helyett mestereket választott, Jacques Chaurand, Monique Le Dily, René Bon, Daniel Franck, Gilbert Mayer és Raymond Franchetti kezei alatt képezte magát.
1978-ban a Prix de Lausanne verseny elnöke, Violette Verdy szerződtette a párizsi Operához, ahol éppen Jean Sarelli volt a legmeghatározóbb balettmester. Malandain később követte őt a Ballet du Rhin együtteséhez Mulhouse-ba, majd a Ballet Théâtre Français de Nancyhoz szerződött.
Nyolc évvel később az ismeretlen felé vette az irányt, és hét társával együtt Párizs külvárosába költözött, hogy új társulatot alapítson, a Compagnie Temps Présent-t. A döntést neves versenyeken elért szakmai díjak gyorsan igazolták.
Malandain ebben az alkotói fázisában egyszerre ragaszkodott a klasszikus táncművészet mozgásnyelvéhez és ahhoz, hogy ez a nyelv új, szokatlan kontextust kapjon – például a zene megválasztásában.
A nyolcvanas évek végén már készített egész estés baletteket operaházi társulatok számára. Rendkívüli muzikalitása, zenei érzékenysége már legelső munkáiban tetten érhető, és a következő évek csak megerősítik: Malandain számára legalább annyira jelentékeny szerepet tölt be a muzsika, mint a mozdulatok, és e kettő csak teljes kiegyensúlyozottságban értelmezhető.
Egyedisége ebben az időszakban szinte zavarba hozta a francia művészvilágot, ám igen keresetté tette a nemzetközi színházakban. A kilencvenes évek újra fordulatot hoztak: a Compagnie Temps Présent társulatából operaházi együttes lett, Jean-Louis Pichon rendező invitálására Saint-Étienne-be tették át székhelyüket.
Itt születtek Malandain leghíresebb koreográfiái: a Prokofjev-féle La Fleur de pierre (Kővirág), a Debussy zenéjére készült L’Après-Midi d’un faune (Egy faun délutánja) című darabja és a Csajkovszkij ihlette Casse Noisette (Diótörő). Itt fogalmazódott meg benne az a gondolat is, hogy felújítsa Jules Massenet balettjait. Néhány év sem kellett, hogy a francia kultúrpolitika is belehabarodjon a tehetséges koreográfus munkáiba, és Biarritz városával együttműködve felajánlották, hogy hozzon létre egy nemzeti táncművészeti központot: a Center Chorégraphique National – Malandain Ballet Biarritz azóta közel száz balettelőadással várja a nézőket, és számos nemzetközi együttműködésben vesz részt, oktatási szerepet is vállalva.
2006-os művét, a Don Juant, a vaudeville komédiákról és az opera megújításáról ismert Christoph Willibald Gluck zenéjére alkotta meg. „Thierry Malandain balettjai messze állnak a történetileg hiteles rekonstrukciótól, mégis abban a vágyban fogannak, hogy az eredetit összekössék a mai ember szenvedélyével. Ez egy normán kívüli koreográfia, Malandain pedig így válik a klasszikus mesterek méltó örökösévé” – írta e darab kapcsán egy francia kulturális magazin, a L’Art Vues.
Malandain darabjának előzménye Gasparo Angiolini koreográfiája volt, amit 1761-ben mutattak be a Wiener Theater am Kärntnertorban. A Don Juan ou Le Festin de Pierre (Don Juan, avagy a Kőszobor lakomája) című balett Molière 1665-ben bemutatott drámájára támaszkodik, zenéjét szintén a német-osztrák zeneszerző, Christoph Willibald Gluck írta.
Malandain verziójának nyitóképében a világtörténelem leghíresebb nőcsábásza holtan fekszik az asztalon. Don Juan aztán holtából újra felkel, hogy végigjárja vágyai útját, elcsábítsa, megbecstelenítse a nőket, megölje az egyik szeretőjének apját és találkozzon a Halállal, majd lelke a Pokolba jusson.
A cikk eredetileg az Opera magazinban jelent meg.
A francia koreográfus három Don Juant mutat meg, de mindhárom magányos és nyughatatlanul kereső figura. A kérdés pedig nem más, minthogy hősünk képese-e végül rálelni önmagára és megtalálja-e az igazi érzést, a szerelmet.