Az igazi nagy művészek nem jönnek zavarba, ha a megszokottól eltérő szerepkörben lépnek közönség elé. Még a műfajok közötti átjárás sem akadály. Pontosan ilyen élményre számíthatnak azok, akik elmennek az egyedi hangulatú Eiffel Műhelyházba, ami 2022 első hónapjaiban három alkalommal ad otthont Rost Andrea újabb estjének.
Több mint három évtizedes színpadi jelenlét, és a világsiker mellett már megszokhattuk a kísérletezést is, például a magyar, a klezmer és a cigány zenei kultúra ötvözésében. Érthető módon volt már metszet is az életműből, ám most megint új oldalát ismerhetjük meg az előadónak. Ez az anyag érdekes megvilágításba helyezi a pályát. Rost Andrea ezúttal olyan műsorral lép a közönség elé, amelyben – miként fogalmazott – gyermekkori bukdácsolásaira kacsint vissza.
Ez már csak azért is érdekes, mert a művésznő azzal kezdi a beszélgetést, hogy már mindenki tudja róla, nem zenész családból származik. Viszonylag később kezdett el igazán komolyan foglalkozni az operaénekléssel, mert sokáig nem is akart operaénekes lenni. De éppen ennek az estnek kapcsán már nyilatkozott korábban arról is, hogy valójában gyerekként is közönség elé állt. Igaz, ez a nézősereg azért elég speciális összetételű volt. Maga az előadó sem lehetett több három és fél évesnél, amikor összecsődítette a környezetében élő többi gyereket az udvarba. Leültette őket hokedlikra, sámlikra, és egy kis betonemelvényen elénekelte nekik a repertoárját. Abból a szempontból mégis igazi koncert volt, hogy a kellékek nem maradtak el, és a többi gyerek tapsolt, Rost Andrea meghajolt.
Bármilyen furcsán hangzik, most mi, kicsit idősebb gyerekek is ezzel a repertoárral ismerkedhetünk meg. Az önálló est címe: Dalok a lányszobámból – Ma éjjel táncolnék. Tekintsünk el a bukdácsolásra vonatkozó kijelentéstől, mert a többi tényleg igaz: azok a dalok csendülnek fel, amelyek egykor a táncdalfesztiválokon, illetve híres filmekben hangzottak el. A felvetésre, hogy egy gyerek mindent elénekel, amit a tévében vagy a moziban látott, hallott, függetlenül attól, mi az ő hangfaja, hangfekvése, Rost Andrea megerősítette: tényleg így van. Éppen ezért most sem operaénekesként kezeli ezeket a slágereket, hanem igyekszik ő alkalmazkodni az eredetiekhez. Igaz, annál mélyebb lágéba, mint Marlene Dietrich úgysem tudna menni – tette hozzá.
Marlene Dietrich említése nem véletlenszerű. A táncdalfesztiválok anyagán túl helyet kaptak azoknak a színésznő-idoloknak az egész világon ismert dalai is, akiket gyerekként Rost Andrea csodált. Hiszen, mint erről már ugyancsak beszélt a közönség előtt, ő is olyan akart lenni, mint Marilyn Monroe, Marlene Dietrich vagy Judy Garland. Így már könnyű kitalálni, hogy az I Wanna Be Loved By You, a Sag mir, wo die Blumen sind, a Somewhere Over The Rainbow mind szerepel a műsorban. Az is igaz, hogy miként a gyerek nem törődik azzal, hogy férfi vagy női előadó slágerét próbálja utánozni, úgy ő Szécsi Pál-dalt is elő fog adni. Annyit még elárult a művésznő, hogy nem csupán az énekhangban igyekszik megidézni ezeket a darabokat, hanem eredeti nyelven is énekli őket. Németül, angolul, franciául, hiszen a kor egyik nagy slágere, France Gall Viaszbabája – illetve, akkor legyen a cím is franciául – a Puopée de cire sem maradhatott ki.
Az előadásban fontos, hogy állandó partnerekkel, kiváló művésztársakkal jött létre. Rost Andrea mindenhol hangsúlyozta, így most is fontosnak tartotta kiemelni, hogy a Hot Jazz Band fantasztikusan jó együttes, akik mindig együtt vannak, együtt játszanak. Ők olyan csapatot alkotnak, akikkel összeforrhat. Ahogy a világhírű szoprán mondta: Bényei Tamással énekelni igazi varázslat. „Ő egyszerűen csodálatos, és úgy hiszem, összepasszol a hangunk. Ez biztonságot ad.”
Érdekes kérdés, hogy milyen értelemben van szükség a biztonságra? Vajon lehet-e két eltérő stílus, a táncdal és a filmslágerek technikája, valamint az operaénekesi technika között könnyedén váltani, és mindezt beilleszteni a mindennapi gyakorlásba? A művésznő válasza szerint a mindennapos gyakorlás a hangképzés nélkülözhetetlen része, ez a hang karbantartása. A tanulásban is ott van a hűség, hiszen most is ugyanahhoz az énektanárhoz jár, aki annak idején felfigyelt a képességeire, aki először kezdett igazán komolyan foglalkozni vele. Az azonban magától értetődő, hogy egy napon nem lehet két műsorban jelen lenni. Igaz, Rost Andrea kis szomorúsága, hogy most éppen nincs annyi szerepe, mint amennyit korábban énekelt, de sok ötlet és koncerttematika van a fejében, amivel reméli, örömet szerezhet a rajongóknak, a komolyzene kedvelőinek és magának is.
Ennek fényében lehet, hogy valaki egy pálya lezárására gondol, azonban Rost Andrea nem tart ettől. Igaz, számtalan nagy énekes karrierjét látta lefelé ívelni, átélte, milyen az, amikor hallgathatatlanul hamissá váltak. Ő a rendszeres gyakorlás, tanulás mellett érzi a fizikai és mentális erőt, valamint hangja tisztaságát. Ettől még természetesen figyel arra, hogy észrevegye, ha bármelyik területen gond lenne, de tapasztalata szerint inkább másfajta megdöbbenés jellemzi a közönséget.
Annak idején a Comédie-Française művészei számoltak be arról, hogy Kanada francia nyelvű területén mutatkoztak be fergeteges vígjátékkal, ám a közönség nem nevetett. Kétségbe voltak esve, míg ki nem derült, hogy a nézők egyszerűen elképzelhetetlennek tartották, hogy kinevessék a Párizsból érkezett művészeket. Rost Andreának is volt hasonló élménye, hiszen akadt olyan közönség, amelyik őt operaénekesként szokta meg, és hiába mesélt történeteket is az előadás alatt, kellett némi idő, amíg a nézőtéren ülők ráéreztek arra, hogy szabad nevetni.
A cikk eredetileg az Opera Magazinban jelent meg.
