Ókovács Szilveszter a Mandinernek adott interjút – szó esett a felújításról és a hosszú távú víziókról is.
– A világéhoz azért nem. Az keményebb menet lenne, olyan, mintha a Fradi megcélozná a Milant, de tizedannyi forrásból. Veszprémi vagyok, onnan is van remek sportpélda: a kézisek világszínvonalát a világszínvonalú források nélkül lehetetlen lett volna tartani. Nekünk a reális célunk az, hogy Európa legjobbjai között lehessünk az évtized végére, csakhogy a források ehhez sem reálisak, viszont van, ami a magyar tehetséggel pótolható. Európa legjobbjait úgy kell elképzelni, mint Zürich, Berlin, Hamburg, Madrid, Barcelona, Párizs, Szentpétervár, Moszkva. A világ legjobbjai egy ligával feljebb vannak: Milánó, München, London, New York és Bécs. A működési költség és a bérarányunk sajnos, még mindig 1:6-hoz a párizsi Operához képest, így ehelyütt is elmondom: ha 1:3-hoz lehetne, akkor már hoznánk ugyanazt a színvonalat. Nem tudom, érthető-e: harmadannyiból, mint Párizs! Hatodannyiból nem lehet. Ugyanakkor – és most jön a lényeg – közben mégis rengeteget haladtunk.Sokkal jobb már az operás fizetés, tehát a „kizsákmányolási” szintünk csökkenhetett, és a rengeteg fejlesztés, a „mennyiség” átszüremlik a minőségbe.
– Az énekesek helyben tartásában most változás lesz, ha jól tudom.
– Nagyon szeretném, ha lenne, de valójában tovább toltam a türelmi időt, őszig.
– Miért?
– A vidéki igazgató kollégák ugyanúgy megszenvedték társulataikkal a covidot, egy csomó halasztott bemutatójukat még most pótolják. Nem láthattak előre, nem tudhatták hozzánk igazítani a dolgaikat, márpedig énekesi szempontból egyszerűen ez a hazai realitás száz éve. Ezért úgy fair, ha most még egy darabig elengedem a dolgot. Jönnek a kikérők, azokat 90 százalékban jóváhagyom, de ősztől teljesen komolyan végigvisszük a szerződéseink érvényesítését. Március 31-ig eljuttatjuk a színházakhoz azt az inverz naptárat, amelyben benne áll, melyik énekes mikor foglalt nálunk 2022/23-ban, így tudnak majd tervezni. Ha pedig továbbra is leszerződik egy-egy művész olyan párhuzamos időszakra, amely üti a mienket, akkor mi állunk el: az illető énekes szerződésének érintett szerepétől mi lépünk vissza, hogy úgy mondjam, pedagógiailag.
Egy fenékkel több lovat meg lehet ülni, de csak egymás után. Egyszerre lehetetlen, komolytalan, szerződésszegő, tehát szabálytalan is. Előadások megmentése más eset, kivételes, abban ősztől is számíthatnak ránk.
(…)
– Most, hogy újranyitottak, mi lesz az Erkel Színházzal? „Az Erkel az Opera neve alatt nem hiszem, hogy meg tud újulni” – mondta. Most akkor marad önöknél vagy sem? Igaz a hír, hogy musicalszínházzá alakul?
– Úgy értettem: az biztos nem fog menni, hogy egy harmadik operaház is legyen Budapesten. Kiszolgálni sem bírnánk, és közönség se lenne bele. Becsapjuk magunkat, ha ezt nem ismerjük fel, nem a múlt század ötvenes-hatvanas éveiben vagyunk már rég. Húsz éve léptem be, pont az Erkelben dolgoztam, és láttam, hogy akkor sem telt könnyen, ez a probléma azóta és a coviddal megfejelve négyzetre emelte magát. Közben lett két elsőrangú játszóhelyünk, amellyel az Erkel jelen állapotában nem képes felvenni a versenyt. Mindenképpen annak a pártján állok, hogy maradjon az Opera kezelésében a színház, mert egy létező, a működtetésében 70 éve jártas intézmény tudja a legtakarékosabban üzemeltetni és leghatékonyabban képviselni benne az állami érdeket. A széles hozzáférést, a műfaji változatosságot és a bizniszmentes minőséget is mi garantálhatjuk, mint az állam legnagyobb művészeti intézménye, amely szándékosan nem akart gazdasági társasági formába vedleni, még ha központi költségvetési intézményként nehezebb kenyér is.
Az Erkel Színház nézetünk szerint egy színpadra, árokra, backstage-re, klímára, új homlokzatra koncentráló átépítés után legyen újra befogadó színház, mint amilyen Városi Színház korában volt negyven éven keresztül. És akkor befogadunk szimfonikus zenét (a zenekaroknak nincs koncerttermük, a Müpába és a Zeneakadémiára sem férnek be mind), jó minőségű musicalt, ültetett könnyűzenei koncertet vagy néptáncgálát, bármit, ami valóban nívós. Emellett néhány sorozatnyit mi magunk is játszanánk a magyar közönségnek. A következő két évben – amíg egy ilyen döntés egyáltalán megszülethet a leendő új kormányzattól – addig is befogadó színházként kívánjuk az Erkelt működtetni, operát és balettet viszont már nem viszünk színre, mert egyszerűen nem alkalmas már rá a színpada. Talán emlékeznek, a 2013-as rapid felújítás 1.7 milliárd forintja csak megelőlegezni kívánta a legnagyobb befogadóképességű magyar színházépület igazi átépítését. Amint az megtörténik, s egy multifunkcionális, modern színházépület válik belőle, mi is szívesen játszunk benne olyan darabokat, amelyek oda vágynak. Addig is dolgozunk a terveken.
