Már a harmadik színházi évadban van repertoáron, de még mindig szinte lehetetlen jegyet kapni a gyerekeknek szóló balettelőadásra, a KisHattyúk tavára. Radina Dace, a Magyar Nemzeti Balettintézet művészeti vezetője viszont már a következő beavatószínházi előadásra készül, a KisCsipkére. Az előadás premierje május 6-án lesz.
– Más a KisCsipke alkotói folyamata, mint az első beavatószínházi előadásé, a KisHattyúk taváé volt?
– A koncepció és a cél ugyanaz, de természetesen most egészen máshonnan indulunk. A KisHattyúk tava egy teljes mértékben eredeti ötlet és próbálkozás volt. Szerettünk volna bekopogtatni a gyerekek szívén, megszólítani őket a klasszikus balett nyelvén, hogy minél többeknek megmutassuk, hogyan lehet közelebb kerülni ehhez a műfajhoz, ami csak tánc és egyfajta pantomim szokatlan keveréke. Aki először lát balettot – függetlenül attól, hogy gyerek vagy felnőtt –, annak meg kell értenie ezeket a speciális „kódokat”, hiszen nincs szöveg, kizárólag mozgás és gesztikuláció: csak a test beszél.
– A beavatószínházi jelleg lényege éppen a szövegszerűsítés, a mesélés.
– A feladat éppen az, hogy a mesét elmesélve, a táncot, a testbeszédet narrálva, magyarázva adja át a balett lényegét a nézőknek. Meg akartuk mutatni Petipát és Csajkovszkijt úgy, hogy a koreográfust és a zenét akár egy hároméves is szerethetőnek és érthetőnek élje meg. Egy mesélő előre elmondja, mi fog történni, de a cselekményen kívül beszél a szereplők érzéseiről, gondolatairól, értelmezi is a látottakat. A legfontosabb, hogy azonosítani lehessen a szöveget, a történetet a tánccal.
Ebben a szezonban a KisHattyúk tavát tizenkétszer játszottuk, minden alkalommal teltházzal, pedig egy-egy felvonás közel negyven perc, mégis nagyon jól bírják a legkisebbek is. Persze szeretnének bemászni a függöny mögé, mindent kipróbálni, a díszletbe bújni. Nemcsak a színház érdekes számukra, hanem az is, hogy a darabot ugyanolyan gyerekek táncolják, mint ők, és csak a legvégén, a záró pas de deux-t mutatják be felnőtt balettművészek.
– Ez megmarad a KisCsipkénél is? Nehezebb vagy könnyebb egy közismert történettel dolgozni?
– Azt hiszem, ennek semmi jelentősége abban az értelemben, hogy számomra és számunkra a Hattyúk tava éppoly megváltoztathatatlan, ismert történet, mint a Csipkerózsika egy gyerek számára. De sokat tanultunk az előző darab „gyerekbetegségeiből”: a KisCsipkében több lesz a tánc, direktebb, egyszerűbb és rövidebb a szöveg. Nagy változás, hogy az előző darabnak nem volt külön költségvetése, azt a Magyar Nemzeti Balettintézet önerőből finanszírozta, de most az OPERA és a Balettnövendékekért Alapítvány is bekapcsolódik. Ez lehetőséget nyújt arra, hogy gyönyörű, új jelmezeink legyenek és meg tudjuk teremteni a csodálatos mesebeli hangulatot. Az előadás Csikós Attila – korábbi produkciókból átemelt – díszletelemei között játszódik, felhasználva a János vitéz palotajelenetét és A szilfid erdő részét is, a jelmezekért Rományi Nóra felel, a szövegíró Szendrődy Dorottya.
A májusi premierre két szereposztással készülünk, a darab betanításából minden balettmesterünk kiveszi a részét. A történet – ahogy a zene is – az eredeti, de nem követi minden pillanatában az egész estés balettet, szükségszerűen rövidítettünk. Ezt a zenei és koreográfiai szerkesztést operaházi művészekkel együtt oldjuk meg, zenei téren Leányvári György van segítségünkre. Lesznek kreatív megoldások is: a darab végén például a megszokott „mesék táncánál” Piroska és a farkas, valamint a Kék madár mellett újdonságként Hamupipőke, az Óriás és a törpék is táncra perdülnek.
– Spiccen?
– Tízéves kor felett már igen. Egyébként abban valóban különbözni fog a KisCsipke a KisHattyútól, hogy modern tánctechnikát is láthatunk benne: a Gonosz tündér (Caraboss) és a kis szörnyek modern koreográfiát kapnak, hogy meg tudjuk mutatni növendékeink tudásának sokoldalúságát, többek közt azt, hogy még a sztepptáncban is jártasak!
– Mi a következő álom a KisCsipke premierje után?
– Egy belföldi és talán nemzetközi turné. Azt gondolom, feladatunk, hogy olyan helyre is elvigyük a balettet, ahonnan nem tudnak a budapesti Operaházba eljutni a gyerekek vagy a felnőttek. Nagyon szeretném országszerte megmutatni ezeket a produkciókat a helyi művelődési házakban, a vidéki színházakban. Ezek az előadások nemcsak a gyerekeknek, de a balettal még csak ismerkedő felnőtteknek is hatalmas élményt jelentenek.
