Ének és dallam vette körül már születése előtt, zenetagozatos általános iskolába járt, példaképet a Magyar Rádió Gyermekkórusából választott. Mindez persze önmagában nem lenne elegendő, de ha van mellette tehetség és szorgalom, akkor Kádár Ágota szerint már megvan az út a kamaraművészi elismerésig.
- hirdetés -
A hivatalos indoklás szerint Kádár Ágotát – aki épp tíz éve tagja az alt szólamnak – kiváló hangi adottságai mellett fáradhatatlan, fegyelmezett munkavégzése és szakmai alázata tette érdemessé a Magyar Állami Operaház Énekkarának kamaraművészi elismerésére. Ő erre úgy reagált, hogy bár a voce az alap, amire építkezni lehet, lábon is bírni kell az előadásokat, a próbákat. Kell a kvalitás, de kell a kitartás, a képzés is. A hangról, mint képességről tehet legkevésbé az előadó, de az már igenis az ő dolga, hogyan bánik a tehetségével.
A sok-sok tanulásban, sok-sok próbában szépség is van, sőt hangozzék furcsán, van némi báj a nehézségben is. Az énekkari művésznek meghatározó emlékei közé tartozik például Eötvös Péter A szerelemről és más démonokról című műve, amiben a nehéz zenei anyag mellett kihívást jelentett a színpadi mozgás is, de mindezt áldott állapotban, már szüléshez közeli pillanatban is kivitelezte. Másfelől az, hogy a születendő gyermek találkozik az énekléssel, a zenével, rímel saját életére is, hiszen a művésznő bizonyos benne, nagyon sokat számított, hogy édesanyja is folyamatosan énekelt.
Tudatos emlékei vannak már óvodás korából, ahol főként népdalokat szólaltattak meg, aztán jött az újpesti zeneiskola, majd a Magyar Rádió Gyermekkórusa, ahol Thész Gabriella volt a példaképe. „Én is olyan leszek, mint Gabi néni!” – mondta sokszor. És a döntés, hogy kórusvezető lesz, nem csupán gyermeki felbuzdulás volt. Innen már tényleg egészen határozott irányt vett Ágota élete, mert átélte, megtapasztalta, egy kórusban dolgozva mennyi mindent létre lehet hozni.
Természetesen a Magyar Állami Operaház Énekkara időben még odébb volt. 2013-ban figyelt fel a próbaéneklés lehetőségére, és akkor már kétgyermekes anyukaként elment a meghallgatásra. A következő kitörölhetetlen emlék az első próba volt, részben régi-új társakkal. „Nicsak! Itt vagyunk együtt, sok az ismerős arc, de azért új emberek is bőven akadtak. Mindez megrázó, de nagyon jó érzés volt” – fogalmazott Kádár Ágota, akinek az is jólesett, hogy az egész család összefogott, mindenki segített, ahogy tudott, mindig volt valaki, aki szükség esetén vigyázott a gyerekekre, hogy az álom valóra válhasson.
A számtalan előadásból is felvillannak képek, közöttük ott van az OperaKaland is, hiszen a diákok nyitottsága, érdeklődése fontos és szép visszajelzése a munkának. „Még egy valakit ne felejtsünk ki a történetből: édesapámat! A legtöbb népdalt tőle tanultam kicsi koromtól kezdve. Ő maga is profi énekes, az Opera Énekkarának is sokáig tagja volt. Az első évben még együtt állhattunk a színpadon a Háry Jánosban” – emlékszik vissza a művésznő.
Hogy mit hoz a jövő, az nem abban az értelemben fontos, hogy milyen szerepálmai vannak, mert Ágota ilyesmivel nem foglalkozik, sokkal inkább arra a feladatra koncentrál, ami épp jön. Természetesen az otthoni zenehallgatás során olykor felmerül, hogy ez az előadás milyen lenne, ha ez vagy az vezényelne, alakítaná a szerepet, ahogy az is megfogalmazódhat, milyen jó lenne ezt elénekelni. De a tapasztalat az, hogy a tervezés sokszor csalóka. Harmadik gyermeke születése után is átélte ezt, amikor a visszatérés, az ő szavaival élve „kicsit bice-bóca lett”, mert éppen akkor jött a kényszerű szünet. „Szerencsére most újra közönség elé lehet állni, így számomra ismét kerek a világ.”
A cikk eredetileg az Opera Magazinban jelent meg.
