Az Operaházban idén nem pusztán A diótörőn keresztül élhetnek át egy izgalmas karácsonyi történetet a gyerekek. A Magyar karácsony című mű, az MVM Pikoló Program részeként visszarepít a 20. század elejére. Az izgalmas és rendkívüli felújítás rendezőjével, Toronykőy Attilával beszélgettünk a nem mindennapi időutazásról.
- hirdetés -
– Hogyan esett erre a műre a választás?
– Ókovács Szilveszter ötlete volt a darab felújítása, amely Ádám Jenő erdélyi néprajzi hagyományokra épülő, karácsonyi egyfelvonásosa, többek között Kocsár Miklós zeneműveivel. Ádám Jenő karmester, tanár, a néprajzos hagyományok ismerője, ápolója és Kodály Zoltán tanítványa volt. Az 1931-es kompozíció érdekessége, hogy vélhetően ez a mű ihlette Kodályt a Székelyfonó megírására.
A felújított dalműnek „éjszaka a múzeumban” hangulata van, hiszen a múlt egy darabját eleveníti fel és hozza vissza mai világunkba. Mivel az ősbemutató után több mint kilencven évvel a modern kor emberének mindez egyhangú lehet, és mivel a jelenkornak, egészen pontosan gyermekeinek szánjuk a produkciót, ezért készítettünk hozzá egy történetet, ami keretbe foglalja az erdélyi jelenetet.
– Miként jelenik meg a modern kor a színpadon?
– A kerettörténet által, amit Szokolai Brigitta dramaturggal alkottunk meg. Ennek előnye – a „történet a történetben” szerkezet létrehozásán túl –, hogy a néző jobban bele tud helyezkedni a darabba. Az elgondolás szerint a gyermekek – azaz a Magyar Állami Operaház Gyermekkarának tagjai, a gyerekszereplők – besurrannak az Operaházba, egyikük édesapjának munkahelyére, és ezzel bekerülnek az eredeti, karácsonyi jelenetbe.
Az izgalmas időutazásnak is betudható cselekményben a múlt és a jelen összefonódik, Ádám Jenő hangja – mint az Óz a Csodák csodájában – közvetlenül megszólítja a fiatalokat. A dramaturgia érdekes átkötést alkalmaz, mivel a modern kori gyerekszereplők váratlanul egy rokoni kapcsolatot fedeznek fel a múltbeli, 1931-es – vagyis a klasszikus – történet résztvevői között. A gyermekek kiválasztása Hajzer Nikolett, a Gyermekkar karigazgatójának segítségével valósul meg.
– A látványvilágban hogyan jelenik meg a jelen és a múlt ellentéte?
– Az eredeti mű olyan, mint a karácsony egy megsárgult, régi fotográfián. Ezt keretezi a modern, színes, mai ruhába öltöztetett közreműködők képe, amely nagyon izgalmas kontrasztot kap Juhász Katalin látványtervező segítségével. A diótörő című balett díszleteit használjuk, valós hóeséssel, életszerű, meghitt, karácsonyesti hangulatot teremtve, az erdélyi autentikus régmúlt képét elénk tárva, mintegy panoptikumként.
Rendezéstechnikai támogatásként a korhű öltözékbe öltöztetett alakok, a gazda, a nagyapó és a betlehemesek olykor meg is merevednek egy pillanatra, mozdulatlanná válnak, a fényképszerűséget érzékeltetve. Mindezzel még erősebb kontrasztot kap a mai rohanó világ és a régmúlt lassúsága. Rendezőként az a célom – mindazon túl, hogy a darab a mai kor gyermekeit megszólítsa –, hogy a nézők belehelyezkedhessenek a karácsony szépségébe, meghittségébe, mindezt a múltból küldött, megsárgult képeslap megelevenítésén keresztül.
Az interjú eredetileg az Opera Magazinban jelent meg.
