Rácz Rita szoprán, lírai koloratúrszoprán vérében van a színészet. Kovács István a basszustól a drámai baritonon át a basszbariton szólamig gazdag repertoárt visz. Mindketten mélyen átélt, kidolgozott alakításokat nyújtanak. A Magyar Állami Operaház Kamaraénekesei először A rajnai sellőkben énekeltek együtt az Andrássy úti dalszínházban, valamint a Messiás koncertszerű előadásában is láthatták őket együtt a nézők.

- hirdetés -

– Hogyan állnak az oratóriuménekléshez?

– Rácz Rita: Furcsa, hogy Istvánnal Händel Messiása előtt csak egyszer találkoztunk az Operaház színpadán, holott már tizenöt éve vagyok a dalszínház magánénekese. Mindig nagy tisztelője voltam, szeretem az énekstílusát. Az oratórium műfaja engem szinte elkerült, ritkán énekelek koncerteken, a Messiásnak is inkább az Almási-Tóth András által rendezett, szcenírozott változata áll közel a szívemhez.

– Kovács István: A két véglet vagyunk Ritával: a legmagasabb és a legmélyebb hangok egyike. Talán ezért is érdekes minden alkalom, amikor ketten együtt szerepelünk. Ars poeticám, hogy a hangom egy hangszer, ami sok mindenre használható. Technikailag, hangzásideálban teljesen máshogy közelítek a Máté-passióhoz, a Bach-kantátákhoz, mint egy romantikus operához. Kimondottan jót tesz a vocénak egy-egy kirándulás az oratórium és a dal világába, mert az egy kontrolláltabb, finomabban vezetett éneklést jelent.

Szerencsére Mozarttól kezdve Verdin át egészen néhány drámai bariton szólamig, a schuberti Winterreisétől Mendelssohn Éliásáig sok mindent el tudok énekelni. Az oratóriumrepertoár sokszor igazán komoly kihívást jelent. Az Éliásban vagy Haydn Teremtésében ugyanúgy karaktert kell teremteni, mint egy nagy operaszerepben, és ugyanolyan rétegzett, gyönyörű figurákkal lehet találkozni.

– Milyen magaslatokat és mélységeket sikerül bejárniuk aktuális feladataik során?

– RR: Nagyon szerencsés vagyok, hogy hangilag, zeneileg és színészileg is sokféle szerepet formálhatok meg. Mindegyik komoly énektechnikát, rákészülést igényel. Az Arabella Fiakermillije egy frivol nőalak volt, aki a korabeli bécsi közönséget szórakoztatta. Bravúr koloratúrszerep, technikai és zenei szempontból is nehéz, minden tekintetben magaslatokat ostromló szólam.

A Hunyadi László Gara Máriája szintén létező személy volt, egy zárdából érkező fiatal, szerelmes lány, aki bármit megtenne szerelméért, Hunyadi Lászlóért. Szintén koloratúrszerep, csodálatos feladat, öröm énekelni! Mindig izgalmas ilyen típusú figurákat megjeleníteni, utánaolvasni, keresni a karakter igazságát. Az egyik legkedvesebb számomra mégis a Rigoletto Gildája, ez a világtól elzártan élő lány, aki csak ábrándozik a férfiideálról.

– KI: Debussy szimbolista operája, a Pelléas és Mélisande egy rendkívül érdekes világ, amely az emberi lélek mélységeibe vezet. Golaud egy középkorú férfi, egyrészt harcos, másrészt főrendi nemes. Rendkívül impulzív alkat, a saját agressziójának a kiszolgáltatottja. Állati indulatok törnek ki ebből az amúgy udvarias nemesemberből a szép, fiatal Mélisande iránti féltékenysége kapcsán. (A borderline személyiségjegyű emberek szoktak ilyen gyorsan váltani egyik végletből a másikba.) Golaud archetipikus figura, ugyanúgy, mint a Kékszakállú vagy Don Giovanni.

Amikor ilyen szerepekkel foglalkozom, megkönnyíti a dolgom a tudat, hogy mindannyiunk lelkében ott van a féltékeny, a csábító vagy épp a király alakja. Az egyik extrém jelenetben például, amikor a hajánál fogva cibálja Mélisande-ot, egyszerűen csak menni kell az árral. Önismereti, lélektani utazásnak felel meg, amikor egy figurában ilyen elementárisan jelennek meg a szélsőségek.

– A karakterszerepek kidolgozásánál az is szempont, hogy a többi partnernek, a főszereplőnek támaszt nyújtsanak, amiből aztán építkezni tud?

– RR: Az opera igazi társasjáték, hiszen egymásra hatva hozzuk létre az előadást. Igyekszem úgy adni a művésztársaimnak, hogy az segítség legyen számukra. Fantasztikus, amikor jó hangulatban, jó csapattal, barátokként dolgozhatunk együtt! Amikor egymás rezdüléseiből is értünk, egy-egy tekintetből rengeteg mindent ki tudunk olvasni. Ebben az évadban a Zeneakadémián végzett osztálytársaimmal énekeltem sokat, Cser Krisztiánnal, Szegedi Csabával. Külön öröm, külön ünnep minden ilyen alkalom.

– KI: Ahhoz, hogy egy jó operaelőadás megszülessen, elengedhetetlen a csapatjáték. A kisebb szólamok megformálása is nagy feladat. Megjegyzem: egy operaház színvonalát az jelzi leginkább, hogy a kis szerepeket éppúgy magas nívón éneklik-e el, mint a nagyokat. Rosztov gróf, Natasa apja a Háború és békében viszonylag kevésszer szólal meg, viszont nagyon jól megfogható figura. Van egy jelenete, amikor értetlenül áll a körülötte felbolydult világban. Emlékezetes, fontos pillanata az operának az ő kifakadása.

– Rita, az ön számára mit jelent a főszerepek sorában Purcell Tündérkirálynője, a boldogságkereső femme fatale?

– RR: Ilyen szerepre mondja azt egy énekes, hogy jutalomjáték, mind zenei, mind színészi értelemben. Almási-Tóth András ért a női lélekhez, az általa rendezett produkció rendkívül mélyen átgondolt, komoly mondanivalója van. A Tündérkirálynő karaktere nagy ívet jár be, keresztülmegy a női lét különböző stációin, megél különféle szerelmeket, titkos szerelmi viszonyt, a kiégett házasság miatti dühöt is. Mindezeket én is megtapasztaltam. Jókor talált meg ez a teljes női sorsot összefoglaló szerep. Jó érzés volt visszakeresni, újraélni, feldolgozni, majd kiadni magamból a legmélyebb személyes érzelmeket. A nagy áriát egyenesen végigsírom. A színház, az éneklés, és különösen az operajátszás számomra terápia.

– István, a Keresztkantáták című, Bach egyházi kantátáira épülő produkcióban kettős feladata volt: az éneklés mellett a Forte Társulat táncosaival kellett együtt mozognia. Speciális küldetésnek nevezte.

– KI: Eleve attól különleges ez a Bach-est, hogy a zenéje nem színpadra íródott, hanem koncertre vagy még inkább istentiszteletre. Rendkívül komoly kihívás volt, hogyan lehet a mozgásszínházzal a zene szakralitását, személyességét megjeleníteni. A Horváth Csaba koreográfus által, emberszobrokból megalkotott képi világ sokat segített ebben. Ezek a Bach-kantáták számomra a legszebb zenék közé tartoznak, hatalmas feladatot jelentenek, nagyon közel állnak hozzám. Bízom benne, hogy még számos ilyen, emlékezetes előadásban vehetek részt!