Az örök győztes – Vittorio Grigolo a Sztárestek zongorával következő vendége

Szerző:
- 2025. február 1.
Vittorio Grigolo - fotó: Leva Ukanyte
Vittorio Grigolo - fotó: Leva Ukanyte

Nevében a sorsa: Vittorio Grigolo a nehéz helyzetekből is rendre győztesen verekszi ki magát. Az operavilág megosztó jellemű, robbanékony tehetségű sztárját február 16-án a Sztárestek zongorával sorozat következő fellépőjeként üdvözölhetjük végre.

- hirdetés -

Még nincs ötvenéves, de máris több mint három évtizedes énekesi karriert tudhat maga mögött. A világszerte keresett olasz tenor, Vittorio Grigolo állítólag már négyévesen énekelt. Egy interjúban így emlékszik vissza a kezdetekre: „Gyakorlatilag azóta énekelek, amióta beszélni tudok. A kocsiban, otthon, mindenütt énekeltem. Szegény anyám – nyilván megőrjítettem, hogy állandóan engem kellett hallgatnia…”

A nyolcvanas évek második felében járunk, amikor fiuk tehetségét felismerve szülei elviszik a világ egyik legrégebb óta működő kórusába, a Sixtus-kápolna énekkarába felvételizni. Az itt eltöltött öt év rendesen megalapozta a későbbi pályát, hiszen Grigolo a szakrális és a szekuláris zene világában egyaránt elmélyült, az operaműfajjal is behatóan megismerkedett, emellett a kórus fél évezredes történetének egyik legfiatalabb szólistájaként keltett feltűnést.

És nem csak ott: tizenhárom évesen a Római Operában a Toscából a Pásztorfiút énekelte, tizenhét évesen a Bécsi Kamaraoperában Don Narcisóként lépett fel Rossini A török Itáliában című művében. 2000-ben, alig huszonhárom évesen az intézmény történetének legfiatalabb tenorjaként hódította meg a milánói Scala közönségét. A bámulatos sikerekkel kísért útra így emlékszik vissza: „Mindez egyszerre volt félelmetes és lenyűgöző. De abban a pillanatban, amikor elkezdtem énekelni, tudtam, hogy ide tartozom.”

A sikerszéria nem torpant meg: 2010-es debütálása a New York-i Metben egy máig emblematikus szereppel ajándékozta meg, amikor a Bohémélet Rodolfóját először énekelhette. A Metropolitan közönsége legendásan válogatós, de Grigolo azon az estén az ujja köré csavarta ámult nézőit.

Vittorio Grigolo áriaestje a Margitszigeten 2019-ben - fotó: Nagy Attila

Vittorio Grigolo áriaestje a Margitszigeten 2019-ben – fotó: Nagy Attila

A kritikusok úgyszintén kezdettől nagyra értékelték alakításai érzelmi telítettségét, a minden fellépésén átütő vegytiszta szenvedélyt. Grigolo azon kevés sztárénekes közé tartozik, akik a technikai tökély mellett az operairodalom gazdag érzelmességét is magukévá teszik. Végletesen komolyan veszi a szerepformálást, amikor szinte belebújik a karakter bőrébe: legyen szó Gounod Rómeójáról, a Lammermoori Lucia Edgardójáról, a Traviata Alfredójáról, vagy a Tosca Cavarodossijáról, az olasz tenor mindent meg akar tudni és érteni az est hősével kapcsolatban.

Vittorio Grigolo szenvedélyes és szókimondó interjúalany: „Az opera nem csak zene: maga az élet. Ezeket a szerepeket meg kell élni, belélegezni őket, a lelked minden szögletébe eljuttatva a lényegüket… Minden karakter új élményekkel gazdagít: olyan dolgokat tudok meg magamról, amiket nem is sejtettem korábban.”

A korán induló és magasra jutó karrierpályák veszélyeit is a saját bőrén tapasztalta meg. És bár heves, zabolátlan természete okozott már gondokat számára, ötvenedik életévéhez közeledve jól érzékelhetően nyugodtabban, józanabbul fogalmaz. Egy interjúban azt mondja: „A zene olyan ajándék, amit meg kell osztanunk a világgal. A célom, hogy új utakat és eszközöket találjak arra, hogy a birtokomban lévő adományt minél szélesebb körben elérhetővé tegyem.”

A cikk eredetileg az Opera Magazinban jelent meg.

Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo