„Amit megtanulnak, a testükbe-lelkükbe ivódik” – Nyolc éves a Magyar Nemzeti Balettintézet

Szerző:
- 2025. március 26.
A Magyar Nemzeti Balettintézet növendékei - fotó: Kummer János
A Magyar Nemzeti Balettintézet növendékei - fotó: Kummer János

Nyolc éve működik az operaházi balettegyüttes munkájához és repertoárjához kapcsolódóan a Magyar Nemzeti Balettintézet, amelynek tehetséges növendékei nemcsak az Andrássy úti dalszínházban és az Eiffel Műhelyházban, de nemzetközi versenyeken is zajos sikereket arattak az elmúlt években.

- hirdetés -

Ne a motivációdra építs, hanem a fegyelemre – az ultrafutó, triatlonversenyző David Goggins mondata ez, de bármelyik nagy múltú balettiskola falain helyet kaphatna. Goggins érvel is a kijelentése mellett: a motiváció jön és megy, viszont az eredményekhez őszinte és kitartó, mindennapos munkára van szükség, nemcsak fizikai, hanem mentális értelemben is. Amikor a Magyar Nemzeti Balettintézet (MNBI) elindult, csak nagyratörő álomnak tűnt, talán kivitelezhetetlennek is. A motiváció talán jött és ment, de az elköteleződés, a fegyelmezett és tervezett építkezés megmaradt.

Az álom mára valóság lett, az intézmény azóta több száz gyerek második otthonává vált. Az MNBI már nyolc éve működik, az első kurzusra 2016 őszén 170 jelentkezés érkezett: „Nem a versengés a célunk, hanem az, hogy minél több szülővel szerettessük meg a műfajt, és sok-sok fiatalt vezessünk be ebbe a világba. Ha a gyerekeknek lehetőségük nyílik 1500 ember előtt szerepelni, megérthetik, miért kell annyit gyakorolni, és megérezhetik a siker ízét is. Úgy gondolom, az első félév eredményei várakozáson felüliek” – mondta el Solymosi Tamás balettigazgató az Opera Magazin kérdésére akkor.

A tehetséges gyerekek élete egyik percről a másikra változik meg, amikor elkezdik a tanulást: figyelmet, támogatást és rendszert kapnak mestereiktől, a folyamatos gyakorlás és tanulás ugyanakkor gyakran kitölti a napjaikat, hétvégéiket. Kis művészekké válnak, akik a felnőttekkel egy színpadon táncolnak és játszanak. Ez a kapcsolat, ez a közös jelenlét, a múlt, jelen és a jövő összekapcsolódása teszi a balettiskolát különlegessé.

A klasszikus balettet a Vaganova-módszer alapján sajátítják el a növendékek. Emellett tanulnak modern táncot, szteppet, néptáncot, karaktertáncot, kiegészítésként RG-órájuk is van. Az oktatás jelenleg tíz csoportban zajlik, a legkisebbek még óvodások, a legnagyobbak 14-18 évesek. A legkiemelkedőbb próbatétel az iskola számára mindig A diótörő című balett, amelyben közel másfél hónap alatt nagyjából harmincszor (a 2024/25-ös szezonban negyvenkétszer – a szerk.), előadásonként több mint ötven gyermek szerepel. 

Ahogy fejlődött a balettiskola, úgy érkeztek el az újabb mérföldkövek: megjelentek az Opera repertoárjában kifejezetten számukra írt művek is, amelyek a „nagy” klasszikus egész estés baletteket dolgozták fel kisebbek számára is befogadható nyelven. Ezekkel a darabokkal nemcsak a magyar táncművészek új generációját nevelné fel az MNBI művészeti vezetője, Radina Dace, de azokat a nézőket is bevezetné a balett világába, akik előtt majd a fiatal táncosok bemutathatják tudásukat.

Dace a KisCsipke kapcsán fogalmazta meg az Opera Magazinnak a beavatószínház kettős célját: „A feladat éppen az, hogy a mesét elmesélve, a táncot, a testbeszédet narrálva, magyarázva adja át a balett lényegét a nézőknek. Meg akartuk mutatni Petipát és Csajkovszkijt úgy, hogy a koreográfust és a zenét akár egy hároméves is szerethetőnek és érthetőnek élje meg. Egy mesélő előre elmondja, mi fog történni, de a cselekményen kívül beszél a szereplők érzéseiről, gondolatairól, értelmezi is a látottakat. A legfontosabb, hogy azonosítani lehessen a szöveget, a történetet a tánccal. (…)

Egy-egy felvonás közel negyven perc, mégis nagyon jól bírják a legkisebbek is. Persze szeretnének bemászni a függöny mögé, mindent kipróbálni, a díszletbe bújni. Nemcsak a színház érdekes számukra, hanem az is, hogy a darabot ugyanolyan gyerekek táncolják, mint ők.” Ez a koncepció eddig három „beavató” darabot hívott életre: a Csipkerózsika kisszínházi verziója mellett a KisKalóz és a KisHattyúk tava is rendszeresen látható az Opera repertoárján.

A színházi jelenlét mellett az MNBI növendékei rendszeresen szerepelnek nemzetközi táncversenyeken is. 2023 nyarán a balettiskola és a Magyar Állami Operaház Balettnövendékeiért Alapítvány határokon átívelő, nagyszabású veszprémi erőpróbáján, a Hungarian Ballet Grand Prix-n értek el szép eredményeket.

2024-ben a világ legnagyobb és egyik legnevesebb balettversenyének, a Youth America Grand Prix beküldött videók alapján megrendezett virtuális elődöntőjén, , valamint Japánban, a kobei Grand Ballet Competition elnevezésű versenyen taroltak. A versenyek jelentősége egy táncművész életében hatalmas, a konkrét megmérettetésen túl a szakmai kapcsolatok kiépítése is itt zajlik. 

Az MNBI növendékére először a 2019-es berlini Tanzolympon hullott éremeső, majd ugyanitt 2022-ben többen is söpörtek be díjat. „Ez olyan nagy meglepetés volt mindenki számára, hogy azóta is csörögnek a telefonok, jönnek az e-mailek, sorra kapják az ösztöndíjakat a növendékek” – osztotta meg az eredményeket a balettszerető közönséggel Solymosi Tamás balettigazgató. Berlin után Leccében is kiemelkedően szerepeltek a diákok, a Domenico Modugno Nemzetközi Balett- és Kortárstánc-versenyről tizenegy érmet hoztak el. 

A rangos bécsi VIBE nemzetközi balettverseny is sikert hozott 2019-ben és 2023-ban is. Utóbbiról 10 arany, 6 ezüst és 2 bronzéremmel tértek haza a növendékek, sőt a fiatalok eredményes szereplése mellett Chernakova Olga a legjobb balettmester, a Magyar Nemzeti Balettintézet pedig a VIBE 2023 legjobb iskolája díjában részesült a csaknem két tucat balettiskola közül.

A versenyzésről és annak szerepéről Solymosi Tamás lapunknak úgy nyilatkozott, hogy „fontosak a versenyek eredményei, de számomra sokkal lényegesebb, hogy a növendékek fókuszáltan, nagyon keményen gyakorolnak, hatványozottabb erővel és lelkesedéssel dolgoznak a felkészülés ideje alatt. Amit ilyenkor megtanulnak, az a testükbe-lelkükbe ivódik. Az érem, a győzelem, sőt, maga a verseny is tulajdonképpen csak hab a tortán. A gyerekek közben már a következő két megmérettetésre készülnek. Ez az iskola értük van. Az a dolgunk, hogy mindent megtegyünk az ő fejlődésükért.”

Új darabok tanulása során, előadások közben, versenyek alatt, sőt, nyári intenzív képzés keretében is csiszolhatják a technikájukat a leendő táncművészek. Idén e tánckurzusra július első hetében került sor az Operaház termeiben.

Az együttműködésekre is biztosítva van a tér: a június 15-én megrendezett Pas de Quatre előadás például a magyarországi intézményes balettoktatás seregszemléje volt, amelyen produkciókat láthattunk a Magyar Táncművészeti Egyetem (klasszikus balett szakirány), a Győri Tánc- és Képzőművészeti Általános Iskola, Szakgimnázium és Kollégium, a Pécsi Művészeti Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum, valamint a Magyar Nemzeti Balettintézet hallgatóinak és növendékeinek közreműködésével.

A cikk eredetileg az Opera Magazinban jelent meg.

Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo