A nyár kapujában két héten belül két nagyszerű szólókoncertet is hallhatunk az Opera jóvoltából: a Sztárestek zongorával sorozatában ezúttal a német basszust, Georg Zeppenfeldet és az amerikai koloratúr mezzoszopránt, Joyce DiDonatót köszöntjük.

- hirdetés -

Georg Zeppenfeld legutóbb azzal hívta fel magára a komolyzenei újságírók figyelmét, hogy 2023-ban tizenhét, 2024-ben pedig tizenegy estén énekelte a Parsifal, a Trisztán és Izolda, A walkür, illetve A bolygó hollandi basszus szerepeit, vagyis Gurnemanzot, Marke királyt, Hundingot és Dalandot Bayreuthban. (Nem spoiler, mert már bejelentették: idén Gurnemanz és Hans Sachs szerepe várja.) 

Amikor arról kérdezték, mennyire kimerítő mindez, azt válaszolta, hogy amikor az újabb megkeresések érkeztek, a naptárját nézve leginkább azon tűnődött, mindezt időben hogyan lehet összehozni. De azért Bayreuth úgy másfél évtizede mégis csak a legfontosabb Zeppenfeldnek: elárulta, hogy a kantinban a világ legjobb basszistáival tud találkozni és beszélgetni…

Az alig húszezres lélekszámú szülővárostól, a szépséges természeti környezetben fekvő, leginkább fémiparából élő Atterdorntól elég messze fekszik Bayreuth, de persze nem csak földrajzi értelemben. Mielőtt ösztöndíjjal sikerült továbbtanulnia, Georg Zeppenfeld a városka férfikórusában énekelt. Egy nemrég megjelent interjúban azt mondja: ha majd visszavonul, szeretne újra kórustag lenni, mert hiányoznak azok a baráti kapcsolatok, az a kötődés, ami ott még megvolt. 

Először pedagógusnak készült, zene- és némettanári diplomája is van, de már a főiskola mellett Detmold és Köln városában kitartóan tanult, hogy koncert- és operaénekes lehessen. A most ötvenöt éves művész saját bevallása szerint huszonegy éves korában abszolválta első valódi énekóráját. Sok helyen beszélt arról, hogy az otthonról hozott, vesztfáliai dialektus külön odafigyelést igényelt tőle és hangképző mestereitől is: „Amikor néhány napot gyerekkorom helyszínén töltök, visszatér a nyelvjárás: ettől érzem magam igazán otthon” – mondja.

2001 óta a rangos drezdai Semperoper Zeppenfeld művészi otthona, ahol 2015-ben kamaraénekessé nevezték ki. Drezda az a kályha, ahová mindig vissza lehet térni, de a meghívások messzi országokba is elcsábították a jeles basszust: Berlin, New York, London, Zürich, Bécs közönsége is jól ismeri a nevét, és persze ne felejtsük ki Salzburgot sem, ahol rendszeres fellépő az ünnepi játékokon. 

Wagner mellett Verdi a másik nagy szerelem, de emellett sokszor énekli Sarastrót (A varázsfuvola), Roccót (Fidelio), Raimondót (Lammermoori Lucia), Gremint (Anyegin), vagy Arkelt (Pelléas és Mélisande) is. Amikor szerepideáljáról kérdezték egy interjúban, azt mondta, hogy a tragikus alakokat jobban kedveli azokkal szemben, akik megnevettetik a nézőt: „Megtanultam, hogyan legyek a színpadon gonosztevő. Bevallom, ez elsőre nem feltétlenül jött természetesen…”

Bár korántsem kizárólag a német operairodalom szerepeit énekli, az évtizedek során mintha mégis azok kerülnének túlsúlyba a mérlegen. Egy beszélgetésben rámutatott, hogy a német operaházak részéről igenis létezik az az elvárás, hogy az énekesek elsősorban anyanyelvükön énekeljenek, pedig ő nagyon szívesen kirándul olasz, francia és más nyelvterületekre is. 

Georg Zeppenfeld – forrás: Opera

Ez utóbbi bőségesen megadatott a május végén újra Magyarországon fellépő amerikai koloratúr mezzoszopránnak, Joyce DiDonatónak is. És bár egy óceán választja el őket, meglepő módon a párhuzamok nem érnek itt véget a két énekes között. Szinte azonos életkoruk mellett az opera- és koncertszínpadoktól távol eső kezdet is megegyezik: köztudott, hogy DiDonato egy kis kansasi településről, Prairie Village-ből érkezett a nagy operaházakba. Népes családján belül a művészettel a legszorosabb kapcsolatot egyik nővére ápolta, aki a helyi katolikus iskolában éneket tanított. DiDonato később musicalekben lépett fel, majd – újabb párhuzam Georg Zeppenfelddel – az énektanári hivatás mellett tette le voksát.

A többi ma már legenda: 1990-ben a Don Giovanni egy felvételét hallotta a rádióban, ami elvarázsolta. Amikor később arról kérdezték, hogy nem lett volna-e jobb, ha már kezdettől egy nagy presztízsű zenészképző intézménybe jár, így felelt: „Ha a Juilliardon tanultam volna zenét, egy ilyen típusú találkozás sosem jött volna létre.”

A philadelphiai Academy of Vocal Arts következett, ahol saját bevallása szerint nem tartozott a sztárok közé. Rengeteget kellett dolgoznia például az olasz és a francia kiejtésén… 1995 az áttörés éve: a Santa Fe-i Operában változatos feladatok sora várja, hiszen énekel a kórusban, kap kisebb szerepeket, de valódi főszerepeket is. A Houston Grand Operában egy tanárával közösen hangképzési technikáját az alapoktól építik újra.

Joyce DiDonato közvetlen, szókimondó művész: egy 2016-os interjúban nyíltan beszélt arról, hogy a kilencvenes évek második felében volt egy időszak, ami igazán rossz volt. Minden korábbi technikájától el kellett búcsúznia, de később belátta, hogy ez volt a lehető legjobb dolog, ami vele történhetett. Az elismerések nem is késtek: amerikai énekversenyeken szerez hírnevet és díjakat. A Plácido Domingo által alapított Operalia énekversenyen 1998-ban második helyezést ért el. 

A kései kezdés ellenére az izgalmas, új tehetség híre gyorsan terjedt. Amikor a Párizsi Opera felkérte, hogy énekelje A sevillai borbély Rosináját, hirtelen más intézmények is érdeklődni kezdtek iránta. 2001-ben Rossini Hamupipőkéjének címszerepével mutatkozott be a Scalában, osztatlan sikert aratva. 2005-ben a Figaro házasságában debütált a New York-i Metropolitanben.

Gazdag pályájára tekintve feltűnő, hogy a negyvenes éveitől szinte elhagyja emblematikusnak tekinthető, imént említett szerepeit. Komoly, súlyos alakok iránt érdeklődik: 2012 tavaszán Stuart Máriát énekelte Houstonban, majd 2013 januárjában a Metben is. Elmondása szerint ez a feladat igazi próbatétel volt számára: „A legtöbb korábbi szerepemnél egy ponton úgy éreztem, hogy megvan a dolog, ez viszont folyamatos kihívást jelent. Ráadásul ikonikus primadonna szerep: ha sikeres vagyok benne, az egy másik kategóriába helyez a kollégáim között is.”

Joyce DiDonato pedig nem pihen: imádja a koncertszituációt, a legnevesebb operaházak visszatérő vendége, sok tucat rangos szakmai díjjal büszkélkedhet, mesterkurzusokat tart, lemezfelvételeket készít, emellett a zene erejével támogatja a rászorulókat. Messziről indult, hosszú utat tett meg, de nyugodt lélekkel mondhatja, hogy megérkezett. 

A cikk eredetileg az Opera Magazinban jelent meg.