Agócs Írisz és Márkó bácsi kertje című könyve kicsinek-nagynak számtalan pici, de mindenki számára vállalható ötletekkel segít abban, hogy ez világ, a Földünk még hosszú időre otthonunk legyen.
Agócs Írisz, a népszerű gyerekkönyves író-illusztrátor tavaly ősszel megjelent Mici megmenti a világot című sorozatának első kötetében, a Márkó bácsi kertjében az ovis gyerekek és a mesét felolvasó szülők egy fenntarthatóbb, de a modern, mai életünkkel is könnyen összeegyeztethető szemléletet ismerhetnek meg.
A vagány főszereplő kislány, Mici, nem kevesebbre vállalkozik, mint hogy megmenti a világot. A maga módján a gyerekek számára is érthetően és érdekesen mutatja meg, hogyan lehet fenntarthatóan és környezettudatosan élni, hogy milyen egyszerű dolgokkal tehetünk sokat a földért, a jövőnkért.
A kedves hangulatú, természetet szinte a lakásunkba varázsoló, gondolkodásra és konkrét cselekvésre ösztönző mese didaktika nálkül vezeti rá a gyereket, hogy mennyire finom pl. a saját termesztásű fűszerekkel készült pizza, hogy miért jó, ha esik az eső.
A különleges technikával készített varázslatos illusztrációk által életre keltett történetből kiderül, hogy minden mindennel összefügg. Mici egy csodálatos kertet ismer meg Márkó bácsi jóvoltából, aki bevezeti őt egy különleges, zöld világba, ahol a fenntarthatóság valóban egyszerűen megvalósul, akár bazsalikom magok ültetésével, akár csak azzal, hogy észrevesszük, rácsodálkozunk a körülöttünk lévő mindennapi csodákra.
Összefoglalva: a könyv környezetvédelem fontosságára is felhívja a figyelmet, hiszen ahogy Nagy Réka, Ökoanyu írja az újrahasznosított papírból készült könyv ajánlójában:
A könyv kapcsán a szerzőt kérdeztük világmegmentésről, a felelősségről arról, hogy ki mit tehet a maga módján, és persze szóba kerülnek könyvek is.
– A sorozatod címe: Mici megmenti a világot… Mitől és kitől kell szerinted megmenteni?
– Gondolkodtam sokat rajta, hogy van-e frappánsabb, de kifejezőbb szó, ami jelzi, hogy itt kizárólag az emberiségnek kell saját magát megmenteni, de maradtam a világmegmentésnél. De a saját világunkat, az emberi fajt mentjük, sajnos leginkább a saját maga által generált következményektől.
– Te hogyan, mikor kezdted el a „világmegmentést”? Mi volt ebben a legnagyobb kihívás?
– Sokára tudtam meg, hogy ahogy én működöm, annak neve is van: szuperérzékenység, ami azt jelenti, hogy minden sokkal nagyobb hatással ér, mint normálisan kellene. Így ez nem egy döntés eredménye, hanem egy belső kényszer, hogy reagáljak arra, amit aggasztónak élek meg magam körül.
Ahogy én látom a világot, az tényleg határozottan menteni való. A legnagyobb kihívás furának lenni, és állandóan egyensúlyozni a között, hogy hogyan érzem előremutatónak a saját utamat a társadalmi elvárások közt. De azt látom, hogy ha egyet tudnék érteni a nagy többséggel, akkor komfortosnak kellene lennie a társadalmi közegnek, amiben élünk, és nekem ez messze nem az.
– Manapság rengeteg könyv foglalkozik a környezettudatos gondolkodással, zerowaste programokat hirdetnek mindenhol, az ember csak kapkodja a fejét, de hogyan tudjuk kiválasztani, hogy mi a legjobb nekünk? Tudsz esetleg valami útmutatót adni ehhez, akár gyerekkönyvben is?
– Én inkább hangsúlyoznék egy tudatos jelenlétet, bármiben, amit az ember csinál. A gyerekek szerencsések, mert ebből érkeznek, csak arra kell figyelni, hogy maradhassanak benne. Én abban hiszek, hogy ha ez velünk van, akkor nem kell mindenféle éppen trendként uralkodó címke alatt keresgélni a megoldást, megtapasztaljuk és érezni fogjuk, hogy mi az, ami előrevisz és épít, mi, az ami nem. Csak nagyon kicsiben, és hatalmas alázattal kell ezt tenni. Ha képesek vagyunk megfigyelni, hogy melyik kis növényünk mitől gyarapszik, és virágzik, akkor ezt egyre szélesebb körben kiterjeszthetjük az életünk bármely területére.
– Tudni rólad, hogy jó pár évvel ezelőtt a zajos budapesti életet cseréltétek le egy vidéki tanyára, ahol bárányok, kacsák, tyúkok szaladgálnak a domboldalon. Mi volt ennek a váltásnak a nagy tapasztalása/kihívása számodra?
– Bennem belül iszonyú nagy a zaj általában, olyan sebességgel képesek forogni a fogaskerekek, hogy be kellett látnom, hogy ha kívül is ez megy, akkor egyszer csak megkattanok… Már nagyon keveset tudtam aludni Budapesten, mert egyik kulturális élménytől a másikig rohantam, hatalmas étvággyal.
Szükségem van szó szerint a leföldeltségre, hogy egyensúlyban maradhassak. A kihívás az, hogy nagyon szeretem a nyüzsgést, és kis adagban nem is árt. Így a gyakori budapesti látogatásokra szükségem van a harmóniához, és két ott töltött nap után már nagyon jó érzéssel merülök vissza az itteni csendbe, jó levegőbe, és természeti környezetbe.
– Egy fél éve, azaz tavaly ősszel jelent meg a könyved, milyen visszajelzések érkeztek eddig?
– Több visszajelzést kaptam, mint amire számítottam, és egyelőre száz százalékig nagyon szívmelengetőeket, főleg, hogy nagyon szép lett, aminek nagyon örülök, mert teljesen új vizuális stratégiával készültek a képek. Tartottam és talán továbbra is tartok tőle, hogy több konkrét kertészkedős praktikát várnak esetleg a könyvtől, és jó érzés, hogy nincs jele a csalódottságnak. Jóval inkább egy látásmódról szeretnék mesélni, minthogy mitől boldog a bazsalikom.
– Könyvedet Mariának és Marconak ajánlod, mit kell róluk tudni?
– Maria és Marco egy fantasztikus holland házaspár, akikkel teljesen véletlenszerűen költöztünk ugyanabba a kis faluba. Önellátó gazdálkodás tervezést, azaz Permaculture Design-t oktatnak, sajnos csak holland nyelven, de szerencsére angolul tudunk velük beszélgetni és rengeteget tanultunk tőlük elméletből és gyakorlatból is.
Alapvetően pont ugyanúgy látjuk a világot, a rendszerszemléletű, természettel együttműködés nagyon erős közös alapja a rengeteg együttgondolkodásnak.
– Barnabás fiad 4 éves, ő hogyan menti meg a világot? Milyen nehézség vagy érdekesség, felismerés volt ezzel kapcsolatban, mennyire hatott rád pl. az ő hozzáállása?
– Barnabás született világmegmentő :), mint minden kisgyerek, aki megkapja a lehetőséget, hogy együttrezegjen a természettel, találkozzon a környezetével, megélje a változásait, ha sikerül meghagyni számára ezt a közeget, akkor automatikusan ismerni, tisztelni fogja és együttműködik vele. Tudja, hogy mit kell tennie, ha szeretné, hogy az elültetett borsószemből főzeléket ehessünk.
– Mi és mekkora a szülők felelőssége és hol látsz még esetleges hiányokat, hogy egy most pl. ovis gyerek teljesen új szemlélettel induljon neki egy valóban környezettudatos jövőnek?
– A mi felelősségünk, hogy nyitottak legyünk, engedjük meg a gyerekeinknek, hogy megismerjék a környezetüket, hogy felfedezzék, hogy maguk jöjjenek rá összefüggésekre, ami segíti majd őket, hogy bármilyen változás, kihívás során képesek legyenek kreatívan megoldást keresni. Nagyon fontos, hogy ne a saját skatulyáinkat adjuk át nekik, hanem adjuk meg a lehetőséget, hogy saját felismerésük és véleményük legyen arról, amit tapasztalnak, így a döntéseik is jóval megalapozottabbak lesznek.
– Itt az igazi tavasz végre, mit tanácsolnál azoknak, akik most vágnának bele a világmegmentésbe?
– Azt, amit Mici is csinál: nézzenek körül, legyenek nyitottak a furcsaságokra, lépjenek közelebb, hátha kiderül, hogy iszonyúan izgalmas dolgok történnek, és akár nem is hülyeség, ami elsőre nagyon annak tűnik. Kísérletezzenek kicsiben, végtelen sok apró lépés van, amivel el lehet indulni a világmegmentés felé. Én abban hiszek, hogy bárki komfortzónájába belefér számtalan apró-cseprő olyan kis változtatás, ami előremutat a fentarthatóság felé, és akár még izgalmas is, kaland, vagy kihívás, de engem az sem zavar, ha valakinek az a motivációja a saját kulacsra, mert úgy érzi, hogy az menő. Szerintem is az. Sokak kedvét veszi el, hogy úgy képzelik, hogy ha mindent nem tehetnek meg, akkor nem érdemes semmit sem, de szerintem szuper sok kicsi változással elérni egy nagyot.
– Mit kezdjen az, aki nem szeret, nem tud, vagy épp nincs lehetősége kertészkedni, reggeltől estig dolgozik… Hogyan tud egy kicsit ő is világmegmentőként létezni?
– Szerintem a világmegmentés inkább egy látásmód, egy nyitottság a megoldásokra. Lehet valaki iszonyú jó, könyvtárban ülő, elméleti szakember is, aki olyan gondolatokat ad át, ami segít problémákat megoldani. Visszahoznám a már említett tudatosságot, hogy a kulcs inkább abban van, hogy magamat megfigyelem, hogy mik az én készségeim, miben vagyok nagyon jó, és az hogyan támogatja a világmegmentést, mint fordítva, hogy keresek egy koncepciót, mint pl, a kertészkedést, és esetleg kudarcot vallok, hogy az nekem nem megy, és már dobom is el a világmegmentés gondolatát. Ha valaki városban él, és nincs lehetősége kertészkedni, keressen egy kertészkedésre ráérő, kedves barátot, akit meghívhat néha színházba, cserébe egy-egy kosár háztáji finomságért.
– Kinek, mikor és miért ajánlod ezt könyved?
– Kíváncsiaknak és kételkedőknek, azoknak akik esetleg tartanak attól, hogy a világmegmentés valami lehetetlen, és elérhetetlen, bonyolult dolog. Nem kell hozzá kertészkesztyű, vagy kis gereblye.
– Mi lesz a következő kötet témája?
– A madarak fontossága, és a velük való együttműködés, épp most kezdtem el már írni. Hamarosan találkozom egy madarakról mindenttudó barátunkkal, hogy Mici nevében kifagassam. Iszonyú izgalmas.
– Mit olvasol most te, mit olvastok Barnabással?
– Nálam nagyon gyorsan változik, hogy mit olvasok, mert nagyon nagy kanállal fogyasztom a szépirodalmat. Épp ma tettem le Jonathan Franzen Keresztutak című könyvét, és visszatérek Lucia Berlin novelláskötetéhez.
Barnabásnál is hasonló a helyzet, rengeteg könyvet veszünk kézbe, olvasunk el egyszer, hogy kiválasztódjon egy-egy időszakos többször olvasós kedvenc. Most épp Dániel András Mit keresett Jakab az ágy alatt? című könyve a fő kedvenc, Csukás István Pom-pom mesékkel, Pettsonokkal és számtalan egyébbel kiegészítve.
– Milyen olvasnivalót, vagy kulturális eseményt ajánlasz a papageno.hu olvasóinak?
– Pécsen André Kertész kiállítását néztem ki magamnak, de láttam, hogy most nyílik Szimonidesz Hajnalka kiállítása Biatorbágyon, oda is elröppennék szívem szerint Barnabással, a Cezanne kiállítás még mindenképp tervben van. Könyvből nagyon erős élményem az utóbbi időszakból a Jón Kalman Stefansson Menny és pokol-trilógia, Delia Owentől Ahol a folyami rákok énekelnek, Paul Austertől a 4231, és Jaumé Cabré-tól az Én vétkem című könyv. Eseményből pedig a jó időt és a tavaszt a természetben.
