Fenyő D. György 25 kortárs és klasszikus magyar szerző művén keresztül megmutatja, hogy a költészet igenis mindenkihez és mindenkiről szól.
„Ne mondd, hogy nincs időd verset olvasni, egy vers, az két perc, három perc, ennyi ideje mindenkinek kell, hogy legyen, és amúgy semmi a világon úgy meg nem éri a ráfordított időt, mint a vers, mert ez alatt a két perc alatt megváltozhat az életed, ha hagyod, hogy a szöveg megérintsen, ha megfelelő pillanatban és lelkiállapotban talál el, valósággal átprogramozza az agyad, jobban mint bármilyen drog vagy bármilyen gyógyszer, kiránt a valóságból, felráz, magadhoz térít, egy pillanatra átröppent valaki másnak az agyába, egy villanásnyira másként fogsz gondolkozni, olyat látsz és érzel, amit egyébként sose láttál és éreztél volna, és utána ez az élmény is veled marad, úgy fogsz emlékezni a pillanatra, ahogy egyébként nem emlékeztél volna rá.
Ne mondd, hogy nem érted, elég, ha elolvasod, nem elemezni kell, elég odafigyelni rá, hagyni, hogy működjön, hogy hasson – Fenyő D. György nagyszerű könyve pontosan erre való. Megmutatja, hogy működnek a versek és hogyan lehet használni őket, ezzel segít megőrizni a józan eszünket, és segít élni.” – írja Dragomán György a könyv ajánlásaként.
Az Útikalauz a vershez című könyv különlegessége, hogy a kötetbe a szerző a hosszuk alapján válogatta a verseket. A zsebbe való és valóban egy bédekkerhez hasonlító kötet végre forradalmasítja a verselemzést, hogy megfordítsa az elavult irodalomoktatás miatt kialakult líra iránti ellenszenvet. Fenyő D. György gimnáziumi magyartanár, hosszú évek tanári tapasztalata áll mögötte, éppen ezért pontosan tudja, hogyan lehet jól szólni a fiatalokhoz. Közös gondolkodásra sarkall, és nem életrajzi információkkal tömi az olvasó fejét. Érezni és érteni segít a költészetet, nem feleltet belőle. És ha ez nem lenne elég, Gráf Dóra csodás illusztrációi biztosan felkeltik az olvasók érdeklődését, és innen egyenes út vezet a versek megszeretéséhez. A már felnőtt olvasók számára pedig megadja a lehetőséget a rácsodálkozásra, a versek (újra)felfedezésére.
„Úgy kell tehát elképzelni az olvasást, mint hogyha egy úti-könyvben az épületek egyes részeit vennénk szemügyre, és azokból a megfigyelt részletekből állna össze az egész.
Az egyes megjegyzéseket, eszmefuttatásokat külön-külön is el lehet olvasni, mi több, abban bízom, hogy külön-külön is érdemes elolvasni. De talán együtt még többet mondanak. Már csak azért is, mert minden vers sok részletből összeálló, bonyolult szerkezet, vagy még inkább bonyolult organizmus. Teljes egész, amelyben a részleteket gyakran nem is vesszük észre, amelyek fölött gyakran elsiklik a szemünk, de mégis ott vannak, és az egész ismeretében nyernek értelmet. Azt remélem, hogy az egyes megjegyzések segítenek ezeket a részleteket észrevenni, és ha az olvasó észrevette őket, akkor segítenek az egészet is jobban megérteni. (…)
Huszonöt magyar verset válogattam össze. A költők részben a legnagyobb klasszikusok közül, részben a legkiválóbb kortárs költők közül kerültek ki. Bizonyára más költők is bekerülhettek volna a válogatásba, vagy ezektől a költőktől más versek. A döntésben nem csak az játszott szerepet, hogy azokat a verseket, amelyeket megmutatok, kitűnő verseknek gondolom. De ez csak a kiindulópont.
Szerepet játszott az is, hogy a költészet sok arcát meg tudjuk mutatni a kiválasztott szövegekkel.
Azt akartam/szerettem volna, hogy legyen köztük szerelmes és politikai, legyen szó halálról, fájdalomról, de gyerekkorról vagy ifjúkorról is, hogy legyenek inkább férfias és inkább nőies szövegek, hogy találkozni lehessen humoros versekkel és tragikusokkal, legyen közte vallomás, elbeszélés és leírás egyaránt, és még folytathatnánk a sort. Szóval hogy ez a huszonöt vers sok mindent felöleljen.
Olyan ez a versválogatás, mint egy képzőművészeti múzeum kiállítása. A nagy gyűjteményekben sok ezer és tízezer festményt őriznek, de azok közül csak kevés kerül a kiállítások falára. Az a jó kiállítás, amely mögött sejthető, hogy kiváló gyűjteményből ad válogatást. Szóval a kiválasztott huszonöt vers egy ilyen kiállítás, a gyűjtemény pedig a teljes magyar költészet. A könyv pedig, amelyet az olvasó kezében tart, az ehhez a kiállításhoz készült magyarázó katalógus. Minden kiállított képről ír valamit, mindegyiket igyekszik megmagyarázni, mindegyikre igyekszik felhívni a figyelmet. Útikalauz a költészethez.” – olvasható Fenyő D. György bevezetőjében.
WEÖRES SÁNDOR
Tojáséj
Gondolatok és magyarázatok Weöres Sándor verséről
◀ Ez a költészet kezdete. Hogyan? Egyetlen szó már lehet vers? Egyetlen szó már költészet? Weöres Sándor pedig egész vers-ciklust írt Egyszavas versek címmel.
◀ Egy összetett szó mindig arra inspirálja, vezeti a nyelvet beszélő embert, hogy automatikusan értelmezze a két felismert szó viszonyát. Meghalljuk, hogy tojásfehérje, és magunkban értelmezzük: a tojásnak a fehér része. Meghalljuk, hogy éjfekete, és lefordítjuk: olyan fekete, mint az éj.
De milyen viszony van itt a két elem között? A tojásban lévő éjszaka? A tojás éjszakája? Olyan sötét, mint egy tojás? Olyan sötét van, mint egy tojásban? A legvalószínűbbnek az utóbbi tűnik. És akkor a verset olvasó ember rögtön elképzeli azt az éjszakát, amely be van zárva a tojás héjába. Vagy tágítsuk ki az univerzumra: mi is úgy vagyunk a hatalmas éjszakában, mintha egy hatalmas nagy tojásban lennénk bezárva? Mikroéjszaka a tojásban, és makroéjszaka az univerzumban?
Amikor egy költő kiválasztja a felhasznált szavakat, dönt: a tojás mellé az éjt kapcsolja. Hogy juthatott eszébe – nem tudjuk, de vélhetően ott dolgozott a fejében a teljesen hétköznapi tojáshéj szó. Ezt pedig már csak egyetlen mássalhangzó választja el a tojáséjtől. Csakhogy micsoda különbség van a kettő között! A tojáshéj: mindannyiunk közkeletű szava, nem túlságosan érdekes. Ám egy pici változtatással tojáséj lett belőle, amit még soha nem hallottunk. Ez már költői lelemény, sőt: alkotás.
A tojás szó semleges, minden stílusrétegben használható. Az éj viszont választékos: rokona az éjszakának, de sokkal kifinomultabb kifejezés, inkább a régiséget idézi, mintsem egy hétköznapi éjszakát. Emellett izgalmasan hangzik a két szó együtt: a tojás mély hangrendű, az éj magas. Izgalmassá teszi az is, hogy a sötét dolgokhoz általában a mély hangrendű szavakat szoktuk asszociálni, a világos dolgokhoz a magas hangrendűt. Éppen fordítva hat a hangrend?
◀ A tojás: a kezdet. Belőle jön létre az élet. A görög mitológiában Léda két hattyútojásából két halandó és két halhatatlan születik, két ember és két isten. Ez a világ kezdete? A tojás a legtöbb mitológiában szimbólum: a megújuló, újjászülető természet jele a tavaszünnepeken. Mint anyaméh a létezés eredetére és a termékenységre utal. A világ keletkezéséről szóló mítoszokban szereplő tojás a teremtés kezdete, a minden létező csíráját magában foglaló differenciálatlan teljesség. Ez még a szülés és a születés előtti ősállapot, de már magában hordozza a leendő világot és életet. A rendezett világegyetemet, a kozmoszt. A finnugor mitológia egy története szerint a világ egy tojásból születik. Ugyanezt az elképzelést megtaláljuk a japán, a kínai, az egyiptomi és a perzsa mitológiákban is.
Akkor tehát a vers az eredetről szól, a keletkezés előtti sötétségről? Mindennek a kezdetéről? Vagy a bezártságról? Arról, hogy bármily hatalmas vagy bármily kicsiny dologba vagyunk is bezárva, mégiscsak abban vagyunk, a héjon belül?
Ha ez a vers a kezdetekről szól, akkor kínálkozik, hogy egy versekkel foglalkozó könyv kezdete is legyen.