Papageno Radio
- hirdetés -
Blogok Ruttkai és kora Híres előadások, legendás alakítások – mozaikok a 125 éves Vígszínházból

Híres előadások, legendás alakítások – mozaikok a 125 éves Vígszínházból

Hagyomány és újítás, színészcentrikusság. Ez a három fogalom lehet talán legtalálóbb a budapesti színházi élet egyik legmeghatározóbb intézményére, a Vígszínházra. Az idén 125 éves teátrum történetéből merítünk a teljesség igénye nélkül. Kultikus előadások, legendás egyéniségek, korszakok, érdekességek. Első részünkben századelős polgári miliőktől hullámzunk a szigorúbb tónusú, propagandisztikus Magyar Néphadsereg Színházához.

Kezdetektől az „új világig”

- hirdetés -

A Vígszínház 1896. május 1-jén nyitja meg kapuit és mindössze néhány éven belül már a főváros egyik kulturális centrumaként ismert. A polgári színházi tendenciákkal szimpatizáló intézmény társulata Ditrói Mór vezetésével alakul.

- hirdetés -

Amíg a fővárosi Nemzeti Színház inkább patetikus, nagy klasszikusok és történelmi művek reprezentációját tartja első érvényűnek, addig a frissen épült,

a korszak modern törekvéseit „kívül-belül” adaptáló körúti teátrum sokkal inkább a klasszikus modern nyugat-európai, továbbá a kortárs magyar drámairodalom képviseletében találja meg hangnemét és küldetését.

A polgári negyed szívében magától értetődő módon formálódik a Vígszínház profilja és színházművészeti orientációja, amelyhez a hagyomány és a korszerűség fogalmai társulnak leginkább. Ezzel párhuzamosan mutatkozik meg az a fajta színészcentrikusság is, amely – az imént említettek mellett – máig a Vígszínház fontos tulajdonsága.

„Itt mindig a színész áll az előadás középpontjában.

A magyar színészanyag pedig a kezdetektől fogva elsőrendű, zökkenőt csak az okoz, ha a színészeket a produkció más elemei elfedik. A rendezői munka igazi értékmérője az, ha a színészek együttesen, de külön-külön is (a kritikai sablon szerint) „tudásuk legjavát nyújtják”. A „tudásuk legjavát” ugyanis a rendező hozza ki belőlük. (…) A Vígszínházban nem találkozunk rendező-primadonnákkal. A rendezők fő törekvése Jób Dánieltől Hegedüs Tiborig az, hogy a színészek jól és egybehangoltan játszanak. Az alapokat elődjük, Ditrói Mór fekteti le (…). (Magyar Bálint: A Vígszínház története. Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1979.)

Forrás: Fortepan
Forrás: Fortepan

A Ditrói Mór-korszak „vígszínházi stílusa” 1896-1916 között változatos repertoárral rendelkezik, különös hangsúllyal a korabeli kortárs magyar szerzők alkotásaival. A színház misszióját tekintve egyértelműen kijelenthető már a kezdetektől, hogy az igényes hazai drámairodalom reprezentációja első érvényű szempont.

Többször találkozhat a budapesti publikum a Vígszínházban Molnár Ferenc, Bródy Sándor, Gábor Andor, Heltai Jenő, Szomory Dezső, Karinthy Frigyes, Szép Ernő, Herczeg Ferenc műveivel, mint – az egyébként rendkívül tisztelt és szintén opcionált – nyugat-európai szerzők drámáival. Többek között Georges Feydeau, G. B. Shaw, Alfred de Musset, Edward Knoblock színművei jelölik azokat az egyetemes színházművészeti direkciókat, amelyek a magyar színpadi művek stílusvilágra is jelentős hatást gyakorolnak.

Varsányi Irén és Csortos Gyula, Liliom, Vígszínház, 1919. Forrás: Vígszínház, Papageno.hu
Varsányi Irén és Csortos Gyula, Liliom, Vígszínház, 1919. Forrás: Vígszínház, Papageno.hu

A Ditrói-korszak legfontosabb rendezője Jób Dániel, a színház későbbi korszakos igazgatója. Kiemelkedő rendezése például a Liliom 1909-ben, majd 1919-ben. Az 1909. decemberi Molnár Ferenc-premieren a Vígszínház első időszakának két legfontosabb színművésze, Varsányi Irén (Juli) és Hegedűs Gyula (Liliom) a látható a főszerepben.
1919-ben ismét bemutatásra kerül Molnár Ferenc játéka, kisebb újragondolásokkal. A zenei szerkesztő ezúttal is Kacsóh Pongrác, a férfi főszerepet azonban Csortos Gyula alakítja, legendássá formálva Liliom úr figuráját.

Csortos Gyula, Liliom, Vígszínház, 1919. Forrás: Wikipédia
Csortos Gyula, Liliom, Vígszínház, 1919. Forrás: Wikipédia

A ’19-es premier nem sokkal a Tanácsköztársaság kikiáltása előtt, februárban történik. Az előadás a proletárforradalom idején műsoron maradhat, olyan erősen ideológiai alkotásokkal, mint például a Forradalom, vagy a Sötét ház.

„A Vígszínház Liliom előadásán történt. Egy munkás a ruhatárba sietett és látható megelégedéssel legeltette szemeit a fogasokon, melyeken a régi rezsim bundái, bársonyköpenyei és plőrözös kalapjai helyett, rövid télikabátok, sapkák és meleg kendők függtek.
A ruhatáros kisasszony észrevette elégedett arckifejezését és így szólt:
– Látja elvtárs, ez a mai garderob.
– Ugy van elvtársnő, – helyeselt az új közönség jókedvű tagja. – Ez a vörös garderob.”
(Színházi Élet, 1919/ 14. 6.)

A Horthy-korszak vígszínházi miliője

Az első világháború, a forradalmak, majd a zavaros gazdasági viszonyok ellenére a színház továbbra is Budapest meghatározó kulturális intézménye. Az új színigazgató Jób Dániel, aki folytatva a tradíciókat ugyan, de korszerűsítésekkel alakítja kollégáival az intézmény repertoárját működését.

Olyan nagy formátumú egyéniségek fűződnek a Vígszínházhoz a Horthy-korszakban, mint például Somlay Artúr, Góth Sándor, Hegedűs Tibor, Kabos Gyula, Mály Gerő, Gaál Franciska, Jávor Pál, Makay Margit, Somló István, Tőkés Anna, Ráday Imre. Ehhez a periódushoz köthető továbbá Lakner Artúr gyermekszínháza is, amelynek legtehetségesebb tagja a kis Ruttkai Éva.

A ’20-as évek egyik legfontosabb előadása Csehov nevéhez fűződik, amelyről Kosztolányi Dezső így vall 1924-ben:

„A Vígszínház mai előadása, mely hitem szerint az utóbbi évek legnagyobb színházi és színészi eseménye, velünk, magyarokkal is megérttette, hogy nem kell a színpadon okvetlenül megrázó drámáknak lezajlania A Cseresznyéskert, melynek fáit kidöntik, nem földrajzi fogalom, hanem korán múló idilljeivel, házibáljaival, bohókás figuráival: a lélek és az emlék. Dallamos címét minden nyelv így adhatja vissza: Ifjúság. Jób Dániel, az Ifjúság ifjúkori írója, méltó rendezője az Ifjúság nagy drámájának. A Cseresznyéskertet nem is a színigazgató, nem is a rendező, hanem az író Jób Dániel rendezte. Ennek az előadásnak éppen ezért lélekzetvétele és vérkeringése van!” (Színházi Élet, 1924/ 38. 7.)

Varsányi Irén, mint Ranyevszkaja, Cseresznyéskert, Vígszínház, 1924. Forrás: Színházi Élet, 1924/ 38. 4. Arcanum
Varsányi Irén, mint Ranyevszkaja, Cseresznyéskert, Vígszínház, 1924. Forrás: Színházi Élet, 1924/ 38. 4. Arcanum

A kultikus előadás főbb szerepeit többek között Kabos Gyula, Hegedűs Gyula, Lukács Pál, Mály Gerő, Vaszary Piroska alakítja. A három legnagyobb ívű szerepformálás a vendégszereplésre érkezett Tőkés Anna, a színház üdvöskéje, Gaál Franciska és az érett színésznői korba lépő Varsányi Irén nevéhez kapcsolódik.

„Varsányi Irén Ranyevszkája valósággal koronát tett szinte egyedülállóan dúsgazdag művészi pályájának eddig való sikereire. Novellákat és regényeket érdemelne méltatásul ez a páratlan művésznő. Gaál Franciska Anja szerepében az egyszerű, kedves, kislányos közvetlenség maga. Hangja a nézők szívét simogatja és ezek a szívek nem zárkózhatnak el a simogatás elől. Kinyílnak és magukba ölelik a fiatal művésznőt. Varja, fogadott leány szerepében Tőkés Anna, mint vendég lép fel a Cseresznyéskert előadásain. Tőkés Anna a fiatal színésznők közé tartozik, alig két éve szerepel a pesti publikum előtt. (…) Kiforrott, egész, komoly művésznő.” (Színházi Élet, 1924/ 18. 4-6.)

A klasszikus modern stílusvilág mellett továbbra is nagy fókuszt fektet a vezetés a kortárs magyar reprezentációkra. Ennek szellemében kerül bemutatásra például Fodor László Hajnali vendég című színműve, amelynek rendezője Tarnay Ernő, díszlettervezője Vörös Pál. Az előadás női főszereplője a korszak modern, független, önálló gondolkodású nőket gyakran alakító „sztárszínésznő”, Muráti Lili.

„Különösen két remek figurája tetszett, Muráti Lili pesti ruhatárosnője és Somlay Artúr ősz politikusa,

az életnek ez a két ellentétes sarkáról kiemelt portré, akik bármily távol is állhatnak egymástól társadalmilag, a becsületességben egyformák. (…) Vígszínházi előadásról révén szó, rendezés és díszlet, mint mindig, elsőrangú.” (Bethlen Margit grófnő színházi levele. Színházi Élet, 1938/ 7. 8.)

Bajor a Vígben?

Noha Bajor Gizi a Nemzeti Színház tagjaként ismert, egyik legnagyszerűbb alakítása a Vígszínházhoz fűződik, 1937-ben. Hegedűs Tibor viszi színpadra Flaubert klasszikusának drámai adaptációját, amelyben Bajor Gizi partnerei többek között Somlay Artúr, Greguss Zoltán, Perényi László és az a fiatal, pályakezdő Gellért Endre, aki a második világháború utáni színházi nemzedék egyik legjelentősebb rendezője majd a Nemzeti Színházban.

„Levendulafelhőben, csipkés, fodros krinolinban bevonult a Vígszínházba Mme Bovary, a múlt század legnépszerűbb regényhősnője.”

Hatvany Lili színházi levele. Színházi Élet, 1937/ 15. 2.

Átmenet

A második világháborúban a Vígszínház épülete a bombázások következtében szinte teljesen megsemmisül, a felszabadulás után az intézmény pedig ideiglenesen egy Nagymező utcai helyszínen indul újra. Jób Dániel utolsó színigazgatói időszakában (1948-ig) ismét a reformokon és a korszerű újításokon van a hangsúly, valamint a fiatal színházi nemzedék – többek között Tolnay Klári, Benkő Gyula, Ruttkai Éva, Dajka Margit – kibontakozási lehetőségein.

A fiatal Ruttkai Évát Jób Dániel 1945 tavaszán szerződteti. Arról milyen anekdota kapcsolódik ehhez a fontos eseményhez, Bach Kata mesél korábbi videósorozatunk egyik epizódjában.

Az újonnan indult Vígszínház nyitódarabja 1945 májusában Gorkij Éjjeli menedékhelye, amely javában mutatja a társadalmi változásokra figyelmet fordító, új színházi irányelvet. A teátrum továbbra is

megtartja autentikus „vígszínházi stílusát”, ugyanakkor a haladóbb, modern elképzeléseknek is teret enged.

Erre példa a Gorkij-darab mellett Thornton Wilder: A mi kis városunk, vagy Aldous Huxley: Most vagy soha is. Ezek mellett ugyanakkor marad a polgári tendenciákat tükröző hagyomány is, Molnár Ferenc: A hattyú; Liliom, Márai Sándor: Varázs, vagy Kolozsvári Grandpierre Emil: A tőzsdelovag előadásai mentén.

Ruttkai Éva, Somló István, Most vagy soha, Vígszínház, 1946. Forrás: Fényszóró, 1946/ 3. 1. Arcanum
Ruttkai Éva, Somló István, Most vagy soha, Vígszínház, 1946. Forrás: Fényszóró, 1946/ 3. 1. Arcanum

„Az igényes széplelkű, minden nyersességtől és valljuk be, igazságtól is irtózó közönség lipótvárosi színházpalotája ma romhalmaz. Romjai alatt nem csak a Molnár-, Fodor-, Lakatos-, Bernstein-premierek emlékei hevernek, hanem az egész hajdani Lipótváros. Az előkelő vígszínházi hagyományokból tehát éppen elég az előadások művészi gondosságát és sajátos, finom hangulatát megőrizni. Ezt nyilván megőrizte Jób Dániel és a régi, nagypolgári Vígszínház helyett, – ha nem is forradalmi – de haladószellemű színházat indított a Nagymező utcában. Gorkijt, Thornton Wildert, Gábor Andort, és Huxleyt játszott.

Az Éjjeli menedékhely mélységes filozófiája, A mi kis városunk derűs életbölcsessége, a Dollárpapa maró szatírája és a Most vagy soha ragyogó politika- és társadalomszemlélete – valamennyi bátor állásfoglalás is egyúttal. A Molnár-felújítás és az új Márai darab azonban ismét a régi szellemet idézi.” (Molnár Miklós: Számadás 1945-ről. Fényszóró, 1946/ 1. 3.)

1948-1949 között egy rövid átmenti időszakban Tolnay Klári, Benkő Gyula és Somló István veszi át a színház vezetését.

A teátrum 1951-től régi helyszínén, azonban drasztikus műsorpolitikai transzformációval kezdi meg működését.

Vígszínházból Magyar Néphadsereg Színháza

1951-ben az addig magánkézben lévő Vígszínház hivatalosan is állami tulajdonba kerül. A „visszamaradott polgári csökevénynek” titulált egykori vígszínházi tradíciót teljes tiltásra ítéli az új hatalmi vezetés, sőt az intézmény neve is megváltozik. A Magyar Néphadsereg Színházának új vezetője Horváth Ferenc, majd Ladányi Ferenc. Az 1951-1955 közötti periódus a súlyos transzformáció éveit eredményezik, amelynek középpontjában a központilag irányított szocialista realista színházművészet áll.

A sematizmus korának is nevezett korszakban a teátrum kizárólag szovjet mintára készült propagandisztikus szabotázs és termelési, esetleg háborús drámákat mutathat be, klasszikusokból és történelmi darabokból pedig kizárólag azokat, amelyek a 19. századi (polgári) előtti atmoszférákat idézik.

Az új Vígszínház épülete az '50-es évek elején. Forrás: Fortepan
Az új Vígszínház épülete az ’50-es évek elején. Forrás: Fortepan

Ennek következtében kerül premierre például a II. Rákóczi Ferenc fogsága, a Tell Vilmos, a Tartuffe, vagy a Zrínyi. Az 1952-es Cyrano de Bergerac a korszak tipikus munkaverseny szellemében, kettős szereposztásban készül. Cyrano-t Várkonyi Zoltán és Szabó Sándor, Roxan-t Ruttkai Éva és Komlós Juci alakítja.

„Ami a parádét illeti, a Néphadsereg Színháza kitett magáért. Nagy előkészülettel, gondos rendezésben, színészi munkaversenynek beillő kettős szereposztásban játsza Rostand drámáját.”

(Magyar Nemzet, 1953/ 9. 5.)

A szocialista realista fősodorban fontos szerepet játszik például a Leszámolás, a Győztesek, a Foster ezredes bűnösnek vallja magát, vagy a Harag napja. A szovjet drámák és sajtóbeli tükörképeik diktatórikus propagandával, dogmatikus és didaktikus népnevelő szándékkal működnek.

Foster ezredes bűnösnek vallja magát próbája, középen Várkonyi Zoltán rendezővel, Magyar Néphadsereg Színháza, 1952. Forrás: Színház és Mozi, 1952/ 36. 11. Arcanum
Foster ezredes bűnösnek vallja magát próbája, középen Várkonyi Zoltán rendezővel, Magyar Néphadsereg Színháza, 1952. Forrás: Színház és Mozi, 1952/ 36. 11. Arcanum

„Csirszkov Győztesek című színdarabja egyik kiemelkedő alkotása a szovjet drámairodalomnak. Az író Sztálin-díjat kapott munkájáért. A mű tárgya Sztálingrád, a város védelme, ahol a szovjet ember erkölcse, hősiessége, katonai tudása, a Nagy Honvédő Háború sorsdöntő, világraszóló győzelmét vívta ki. Nincs és nem is létezhet olyan erő, amely a szocializmust építő szabadságszerető népet legyőzni tudná – ez a darab mély és megdönthetetlenül igaz végső tanulsága.” (Színház és Mozi, 1952/ 14. 8.)

„A Magyar Néphadsereg Színháza az új idényben mutatja be Roger Vailland francia író Foster ezredes bűnösnek vallja magát című nagyhatású drámáját. A dráma messzehangzó vádirat az imperialista háborús uszítók aljassága ellen. A színház művészei Várkonyi Zoltán rendező vezetésével elmélyült próbák s tanulmányok során készülnek a darabra. Az olvasópróbákon a színészek értékes útbaigazításokat kapnak Kim de Kin koreai rendezőtől.” (Színház és Mozi, 1952/ 36. 11.)

Az ’50-es éveket érintő kettős tendencia óriási arculatváltást eredményez a teátrum életében, hiszen addigi történetében sem a nagy klasszikusok, sem a történelmi darabok, sem a didaktikus társadalmi reflexió nem tartozott profiljához.

Az új Vígszínház épülete az '50-es évek elején. Forrás: Fortepan
Az új Vígszínház épülete az ’50-es évek elején. Forrás: Fortepan

Az 1961-ig Magyar Néphadsereg Színháza nevet viselő intézmény életében a Nagy Imre-kormány enyhülő kultúrpolitikája és Magyar Bálint színigazgatósága hoz ismét változást, amikor is elkezdődik az autentikus „vígszínházi stílus” halk restaurációja, olyan darabok mentén, mint például A néma levente, A hattyú, a Teaház az augusztusi Holdhoz, vagy a Naplemente előtt.

A szocialista realista tematikára még reflektáló, ám dramaturgiájában már mégis inkább a modern (nyugat-európai stílusvilágot hordozó) Hotel Astoria vagy az Ilyen nagy szerelem esetében

az évtized végén a sematizmus egyértelműen lebomlani látszódik.

Az ’50-es évek zűrzavaros és kaotikus időszakát 1962-ben Lenkei Lajos együttműködésével az „első Várkonyi-korszak” stabilizálja, amely egy nagy formátumú változást és fellendülést eredményez az immár ismét Vígszínház nevet viselhető intézmény életében. A ’60-as ’70-es évek Várkonyi-korszakáról sorozatunk következő epizódjában olvashatnak.

Promóció

- hirdetés -
- hirdetés -

Hírlevelünkben minden csütörtökön megkapja a legfontosabb kulturális híreket és a következő hét legjobb programjait.