Egy mondás szerint mindenkinek megvan a saját maga kora. Van, aki kamaszként, akad, aki viharos húszas éveiben, de előfordul olyan is, aki bőven felnőtt korának érett stációin szüretelhet az élet fényesebb oldaláról. Ronyecz Máriának, a színházművészet „nagyasszonyának” születésének 77. évfordulója alkalmából pályájának nem mindennapi magaslatait idézzük, Gertrudistól Árva Bethlen Katáig.
Ronyecz Mária a Békés megyei Kunágota nevű településen látta meg a napvilágot, ahol kisgyermek éveit is töltötte. Családja hamarosan Budapestre települt át, mivel édesapja itt kapott állást. Tanulmányait már a fővárosban kezdte meg.
Vonzalma és érzékenysége a művészetek iránt korán megmutatkozott. Noha a zongora érdekelte leginkább, anyagilag ennek finanszírozását nem tehette meg a család. Édesanyja a hegedű mellett döntött, amit kislány ugyan nem szívlelt kiváltképp, de néhány évig komolyan leckéket vett hegedűből.
„Nem szerettem hegedülni, de hát nem fért bele a zongora, pénz nem nagyon volt rá. A hegedűt úgy lehetett örökölni, mint a cipőt meg a téli kabátot.”
Iskolai versmondások, az irodalom iránti érdeklődés egyre inkább a színház felé irányította. Első próbálkozásra nem nyert felvételt a Színház és Filmművészeti Főiskolára Várkonyi Zoltán osztályába. Másodszorra sikerült felvételije, Ádám Ottó osztályába. A főiskolán elmondása szerint kissé kilógott a sorból, szürke egérnek érezte magát, mert mialatt osztálytársai már egyre több helyen filmeztek és szerepeltek színházakban, őt nem igazán keresték a rendezők. Ennek oka talán az lehetett, hogy karizmája és tehetsége sokkal előremutatóbb, mélyebb szerepkörökre „predesztinálta” őt, mint a korszak sztereotipikus „új hullámos” „új generációs” fiatal profilja.
Sulyok Mária egészen kivételesnek vélte őt és azt mondta, hogy ő jóval később fog hozzá méltó és igazán passzoló szerepeket kapni, mint nemzedékének legtöbb női tagja. Műfaji skálája egészen színesnek mutatkozott már a főiskolán is, az énekléshez pedig remek affinitása volt. Nádasdy Kálmán, a Nemzeti Színház rendezője, tanára, a következőképpen nyilatkozott egyik éneklős vizsgaszerepe után:
„Maga egy nagy marha, ha ezt nem csinálja majd a továbbiakban. Egészen elképesztő stílusérzéke van.”
Ronyecz a főiskola után 1967-ben a Pécsi Nemzeti Színházhoz szerződött, ahol számos nagyszerű darabban nyílt lehetősége kibontakozni. Játszott például a Kaukázusi krétakörben, a Rózsák háborújában, A tetovált rózsában, az Oidipusz királyban, a Luluban, vagy a Lysistratéban. 1968-ban Latinovits Zoltán partnereként alakította Gertrudis királynét a Bánk bán nagysikerű tévéfilm adaptációjában, Szinetár Miklós rendezésében.
1970-ben a Nemzeti Színház szerződtette, ahol a színes és gazdag szakmai tapasztalattal rendelkező fiatal, érett színésznő kultikus előadásokban csillogtathatta meg páratlan tehetségét. Mély orgánuma, intellektuális, analitikus szerepformálásai, rendkívüli drámai ereje leginkább tragédiák hősnőinek tolmácsolásában nyert méltó teret.
„Latinovits, Básti, Rajz Jani bácsi, Bihari József. Nem lehet vakon, siketen elmenni ezek mellett a színészcsodák mellett.”
A Kényeskedők Cathosa, az Amphitryon Alkménéje, a Szeget szeggel Izabellája után a korai Nemzetis évek talán legkimagaslóbb alakítása Dürenmatt drámájához fűződött 1973-ban. A Play Strindbergben Básti Lajos, Sztankay István és Kálmán György volt partnere.
1974-ben a Lear királyban alakította Reagent, Básti Lajos Lear és Major Tamás Gloster szerepe mellett. 1975-ben színpadon is lehetősége nyílt Gertrudis megformálására, Sinkovits Imre Bánk bánja mellett. Szintén ebben az évben, életművének talán csúcspontja és legemlékezetesebb darabja következett.
A ’70-es évek közepétől egy addig Budapesten szinte ismeretlen műfaj indult „térhódításra”, a monodráma. Szemes Mari Médeája, Ruttkai Éva Lottéja mellett robbanásszerűnek és elementáris erejűnek bizonyult a korszakban a rendkívül mély átéléssel komponált Árva Bethlen Kata, amelynek szereplője Ronyecz Mária volt. A főváros minden idők egyik legsikeresebb és legnagyobb érdeklődésnek örvendő előadásában a színésznő elképesztő drámai erőről és tehetségről adott tanúbizonyságot. A Budavári Királyi Palotában Vadász Ilona rendezésében mutatták be a történelmi alakról szóló tragédiát.
1977-ben Cserhalmi György Faustja és Kállai Ferenc Mephistója mellett, Marton Endre rendezésében ő alakította Margitot. Ugyanebben az évben munkásságát Jászai Mari-díjjal jutalmazták.
1982-ben az újonnan alakuló, határozott irányváltással szerveződött, leginkább új generációs alkotókból létrehozott Katona József Színházhoz szerződött. A Székely Gábor és Zsámbéki Gábor művészeti vezetésével működő teátrumban olyan kultikus előadásokban szerepelt, mint például a Füst Milán: Boldogtalanok, Schwajda György: A szent család, Spiró György: Az imposztor, Spiró György: Csirkefej, vagy a klasszikus Shakespeare darab, a Coriolanus.
Ronyecz Mária neve az utóbbi időben talán kissé háttérbeszorult, holott szakmájának őszinte és zsigeri szolgálata, elhivatottsága, jelentős drámai hatása és ereje olyan, a legnagyobb kaliberű színművészek közé sorolható, mint például Tőkés Anna, Gobbi Hilda, vagy éppen Jászai Mari.
