Az egyre borongósabb és szürkébb napokra lélekmelengető történeteket hozunk olvasóinknak. Ezúttal Ruttkai Éva és Latinovits Zoltán tündérkirályságába evezünk exkluzív fotók kíséretében. Keleti Éva fotográfiai a legendás Ványa bácsi előadás időkapszulái, B. Müller Magda werkfotói Révész György két kultfilmjének képkockáit idézik.
- hirdetés -
Meleg tónusú energiák
A hazai kultúrtörténet két rendkívül meghatározó művészének szerelmi történetén a végtelenségig lehetne rugózni magánéleti vájkálásokkal és hatásvadász effektekkel, romantizáló legendagyártásokkal – pro és kontra –, azonban talán sokkal fontosabb és maradandóbb, ha önreflexióval boldogulunk örökzöld hagyatékuk nyomán. Duójuk olyan kiapadhatatlan energiaforrást és folytonos szellemi örökséget hagytak az utókorra, amelyből bármikor bárki erőt, inspirációt meríthet. Nehezebb, könnyebb napokra egyaránt megerősítést nyújthatnak ránk maradt vidám-bús, mélyen átélt, különleges erejű alakításaik.
Ruttkai Éva és Latinovits Zoltán számos alkalommal szerepelt együtt. Színházi és filmes életművük gazdagon viseli mély összetartozásuk lenyomatát. Különleges, bensőséges kapcsolatuk meleg tónusú energiája a mai napig átsüt archív felvételeikről. Közös filmjeik közül kiemelkedik többek között a Szindbád, az Utazás a koponyám körül, a Volt egyszer egy család, az Alfa Rómeó és Júlia, a Foto Háber, a Tanulmány a nőkről vagy a Régi nyár. A Vígszínház színpadán többször szerepeltek együtt, például a Várkonyi Zoltán által rendezett Az ördög (1963) című darabban, a kortárs miliőben játszódó Az asszony és pártfogóiban (1964) vagy az Ódry Színpadon (a Víg akkori kamarájában) G.B. Shaw Az orvos dilemmájában (1965).
Híres újvidéki előadóestjüket hangfelvétel őrzi, amelyen többek között olyan remekművek szerepelnek csodálatos és örök érvényű közvetítésükben, mint például a John Anderson, szívem John, A néma levente, a Ferenc József-kori balladácska, a Krisztus-kereszt az erdőn, a 75. szonett vagy a Mostan színes tintákról álmodom.
Közös színházi fellépéseik emblematikus darabja az 1963-as Várkonyi Zoltán-, továbbá az 1970-es Horvai István-rendezés a Vígszínház nagyszínpadán. A kultikus Rómeó és Júlia előadásról, az alkotókkal készült interjúkról egy korábbi cikkünkben olvashatnak. A Shakespeare-premiert megelőzően már rádiójáték is készült (szintén Várkonyi rendezésében) a Magyar Rádió 1-es stúdiójában 1961-ben.
Utazás a koponyám körül
„Az irodalom egyik legbizarrabb, különc remekműve, aligha van párja.” Demeter Imre
Az irodalmi adaptációk újszerű megközelítései a ’70-es évek elején (például a Szindbád vagy a Szerelem) többek között a Várkonyi-féle irodalmi stílusvilág és a konvencionális filmes dramaturgiák alternatívájaként formálódtak. Nem feltétlen volt ebben tudatosság, mindössze a korabeli szabadabb művészi kísérletezések szervesen beépültek a film világába, reformálva azt. A színházi megújulást ekkoriban a performansz, a képzőművészetet a neo-avantgárd, a zenét a fúzió fűszerezte. A szemléletváltásra sarkalló kísérletezések egyik legkiemelkedőbb hazai filmes darabja Révész György 1970-es adaptációja, az Utazás a koponyám körül.
A Karinthy-adaptáció multidimenzionális dramaturgiája két fő szálon viszi a cselekményt. A film egyik valósága a betegség, a vizsgálatok és a műtét zónája, a másik az ebbe a szürke, komor, kongó térbe úszó látomások, emlékek, vágyak, víziók színtere.
„Latinovits Zoltán nagyszerű az Író szerepében. A cirkuszi motívumok, vagy orvosi vizsgálatok közepette az emberi képzeletet és a zsenit rajzolja meg: a bohócmaszkban is elmondván Babits búcsúszavait: „Talán ő volt a legkomolyabb írónk.” – Film Színház Muzsika, 1970/ 9. 8.
„Ruttkai Éva az Író feleségének éles intellektusát, intellektuális érzékiségét mesterien, s bizarrabb tehetséggel rajzolta meg, mint a valóságban élt asszonyra némely írásban emlékezők.” – Film Színház Muzsika, 1970/ 9. 8.
„Örökzöld kínlódás”
Az 1970-es Ványa bácsi meghatározó nem csupán a két művész pályáján, hanem a Vígszínház történetében is. Az előadáson az intézmény – és egyben a korszak – valamennyi fontos színészegyénisége nagyívű alakításban csillogtatta tehetségét, Venczel Verától Tomanek Nándorig.
Ruttkai Éva, Latinovits Zoltán és Darvas Iván a Ványa bácsi című előadáson a Vígszínházban (1970) – fotó: Film Színház Muzsika, 1970. 39. 8. Arcanum
Az aprólékosan kidolgozott, rendkívül esztétikus díszlet Szinte Gábor, a jelmez a korszakos tervező, Láng Rudolf munkáját dicsérte. Mátrai-Betegh Béla kritikus nagyszerű „örökzöld kínlódásnak” nevezte a lélek legapróbb bugyrait is megdelejező remekmű hiteles adaptációját. (Az előadásból csak részletek maradtak fenn.)
„Egységes kompozíció Horvai István koncepciója: mindenekelőtt Latinovits Zoltán, Darvas Iván és Ruttkai Éva nagy hármasa. Latinovits Ványa bácsi megkapó alakját megkapó bensőségességgel jeleníti meg (…). Ványa bácsi örökös önkínzó fegyelemmel szorítja önmagát abba a szerepbe, amit az élet felkínált számára. Asztrov – Darvas Iván – nem küzd, nem lázad, lemondó gesztussal elfogadja sorsát, Jelena a kitörés reménytelensége és sóvárgása között ingadozik, ez ad Ruttkai játékának olyan rendkívüli mélységet és szépséget.” Film Színház Muzsika, 1970/ 39. 8.
„Ruttkai Éva Jelenája csupa elfojtott indulat és belső tűz, kitörni készülő robbanás. A felszínen azonban csak a beletörődés közönye látszik. Megközelíthetetlen, mégis tele van szexualitással. Puhán jár, tekintete azé a ragadozóé, aminek Asztrov nevezi. Felkeveri maga körül a drámát és megretten a következményeitől. Végigjátsza magában a menekülés lehetőségét – és aztán nem meri vállalni.” Népszabadság, 1970/ 92. 7.
