Talán kevésbé olvasunk drámákat, színműveket, holott rövidségük és tömörségük kapcsán éppen a mai ember számára nyújthatnak „praktikusan tartalmas” kikapcsolódást. Sorozatunkban izgalmas aktualitásokat rejtő olasz és spanyol klasszikusok nyomába eredünk. Az első epizódban Moreto y Cabaña Közönyt közönnyel című komédiáját nézzük meg, amely a jóléti társadalom látszatboldogságának mutat kajánul szamárfület. Irány a vízpart, hűsölés mellé pedig poroljuk le az olvasmányokat!
Barcelona / B oldal
Ha Barcelona, akkor Gaudí, A Katalán Zene Palotája, szecesszió, indák, mozaikok, színek, kavalkád, nyüzsgő bárok, bulik, hype és 21. századi innováció villanhatnak fel először, mint asszociációk. A tömegturizmus egyfajta zarándokhellyé vált városa kapcsán ezúttal egy korábbi időszakra tekintünk. Ez az éra azonban csak időbeliségét tekintve távoli, horizontálisan jelentős mértékben analóg kortárs frontjainkkal.
A spanyol aranykor kiemelkedő színházi szerzője Moreto y Cabaña, akinek komédiája, a Közönyt közönnyel játékos, ugyanakkor tragikomikus tükröt tart a jóléti társadalom komfortra berendezkedett rétegének. Ez a szektor érzelmileg élettelen, valódi kapcsolódásra és megnyílásra nehezen képes, gyakran felszínes, státuszszimbolikában élő egyének társadalma.
A 17. századi hispán aranykor nem pusztán a gazdasági, a társadalmi, hanem a kulturális értékteremtés szempontjából is kiemelkedőnek bizonyult. A periódus kapcsán egyértelműen Madrid számított a központnak, itt csoportosultak a fontos társadalmi, politikai, kulturális események. Nem elhanyagolható a katalán miliő sem, Barcelonával az élen, különös szociális sajátosságokkal. A függetlenséget mindig is forszírozó katalánok 1652-ben (francia segítséggel) váltak ki IV. Fülöp spanyol király uralma alól. Az 1650-es évektől egészen 1714-ig köztársaságként léteztek a monarchista struktúrában.
Ez a szabadabb atmoszféra inspiratív teret nyújtott azoknak a színházi szerzőknek, akik a patetikus, heroikus darabok helyett a mindennapi élet mozzanatait preferálták, humorral, fordulatos cselekményekkel. Cervantes, Lope de Vega vagy Calderón mellett Agustín Moreto y Cabaña neve is a minőség egyértelmű jelképe a korszakból. Moreto remek humora, lendületes történetei jelentős tartalmakat hagytak az utókorra.
Az olasz származású Moreto a színház világában érte legnagyobb sikereit. Legfontosabb színműve az 1653-ban megírt Közönyt közönnyel, amely enyhe szarkazmussal, de hiteles hangnemben mutat képet a korabeli Barcelona jóléti társadalmi rétegéről. A katalán függetlenség idején játszódó vígjáték amellett, hogy egy szerelmi mulatságot mutat be, a háborús viszályok utáni menekült kérdéssel is foglalkozik.
A spanyol barokk mára már kevéssé ismert mérföldköve ez a komédia, amely stílusában, pikantériájában már bőven a rokokó hangulatát és eleganciáját idézi. A darab 1654-ben jelent meg először nyomtatásban, színházi ősbemutatójára azonban csak 1675-ben került sor a madridi királyi palotában. Az évszázadok során töretlen sikerrel játszották szerte a világon, kőszínházakban és szabadtéri fesztiválokon egyaránt. Legutolsó madridi térhódítása 2019-ben történt a Teatro de la Comediában, Calle Príncipe rendezésében.
Mindenki a másik pecsenyéjét sütögeti, de a saját vermébe esik bele
Mennyire tud és mer kilépni az egyén kényelemmel dúsan kipárnázott, ám érzelmileg valójában lapos, élettelen pozíciójából? Ez a kérdés mozgatja leginkább Moreto komédiáját, amely a sok mulatság és nevetés ellenére mélyen tragikus éllel karcolgatja olvasóit. A történet főszereplője Donna Diana, egy vonzó, független, fiatal filozófus nő, aki apja nagy bánatára elüldözi kérőit, hiszen a tudománynak szeretné szentelni életét.
Ez rendben is megy, mindaddig, amíg fel nem bukkan a vehemens, mégis lírai természetű Don Carlos. A férfi rafinált szolgájának egyszerre ördögi és angyali segítségével a szerelmesek saját hiúságukból, büszkeségükből felépített önszabotáló korlátaikkal szembesülhetnek – a közöny szolgálatában.
„Barcelona grófjának gőgös-büszke leánya, Donna Diana hallani sem akar a szerelemről, vagy éppen a házasságról, mert azt vallja, hogy mindkettő csak a nő rabszolgaságát jelenti. Versengő kérőit egymás után hűti le és utasítja vissza. Köztük Don Carlos grófot is, aki iránt pedig titokban maga sem marad érzéketlen. A szerelmes gróf, Polilla ravasz-bölcs tanácsát követve eltitkolja érzelmeit a kőszívű hölgy előtt, s a hideg szépség jeges közönyét még jegesebb közönnyel viszonozza.” Magyar Nők Lapja, 1939 (Arcanum)
Kevésbé annyira a nemek harca ez a vígjáték, mint inkább a szánalmas ego partitúrák tragikomikus, önvédelmező mechanizmussal felépített párbaja. Itt nincsenek győztesek vagy vesztesek, csak a sors által kaján módon szamárfület kapott szereplők és társadalmi csoportok. Mindenki a másik pecsenyéjét sütögeti, de a saját vermébe esik bele.
A humorban, fordulatokban, intellektusban gazdag mű könnyed, ám korántsem súlytalan. Moreto a komédia műfajával ábrázol egy nem igazán mulatságos témát: az ego és a jólét, a komfort börtönét. Ezek a tényezők a 17. században, noha csak a kiváltságosak tulajdonai voltak, a fogyasztói társadalom korára már egy szélesebb szociális réteg sajátjai. És éppen itt kapcsolódhat be a mű egyértelmű aktualitása, amelynek kérdése, hogy mennyire tud és mer kilépni az egyén az elkényelmesedettséggel dúsan kipárnázott, komfortos, ám érzelmileg valójában lapos, élettelen pozíciójából.
A Közönyt közönnyel tükröt tart a szeretet és a kapcsolódás megadására, kibontakoztatására csak nagyon nehezen képes egyéneknek, akik hiúságuk, társadalmi státuszuk, látszat-jólétre szűkült öntudatuk mögül csak kemény leckék következtében képesek kilépni.
Madrid-Budapest expressz
Donna Diana címen a színdarabot hazánkban többször is színre vitték. 1837-ben először a Pesti Magyar Színházban, amelyet az 1860-as Nemzeti Színházas premier követett. Az átütő erejű bemutató 1939-ben történt Bajor Gizi és Jávor Pál főszereplésével, szintén a Nemzeti Színházban. A magyar színháztörténet viszonylag kevés olyan alakítással rendelkezik, amely során olyan lényegi és elementáris erejűnek hatott a szerepformálás a spanyol donnák esetében, mint Bajor Gizinél.
„Túlszárnyaló könnyedséggel és bájjal alakította Diana grófnőt. Sikere tomboló hatású volt: több száz előadást ért meg. Kritika és közönség a legnagyobb tiszteletadás hangján emlékezett meg róla.” A Bibliotheca Könyvkiadó Évkönyve / Bajor Gizi utolsó évei, 1958 (Arcanum)
1959-ben került újra a Donna Diana, Tolnay Klári és Gábor Miklós főszereplésével. Noha nagyszerűnek bizonyult a produkció, a testhezállóságot ezen az alkalmon egyértelműen Gábor Miklós vitte. A színész hasonló energetikájú tapasztalatban szakmai és magánéleti szempontból is kondicionáltnak bizonyult… Nagyjából ugyanebben az időben, 1960-ban készítette a darab testvérpárját, A makrancos hölgyet a rádióban Ruttkai Évával.
„Kecses és elmés vígjáték, a shakespeare-i Makrancos hölgy megszelídített spanyol változata.” Magyar Nők Lapja, 1939 (Arcanum)
