Az év utolsó napján töredékesen idézzük meg a kabaré történetét, bizonyos lokális különlegességeit, a poénok ízlésvilágának eltérő, olykor hasonló aspektusait. Honnan ered a kabaré? Milyen főbb csapásirányai voltak? Hogyan kapcsolódik a csípős, vaskos nyelvezetű, vérbő, mulatságos műfajhoz Párizs és az ikonikus Chat Noir? Mikor élte virágkorát a műfaj és hogyan lett „büntetőszázad” egy-egy neves prózai színész számára az ’50-es évek elején Budapesten?
- hirdetés -

A kabaré a 19-20. század fordulóján alakult ki, elsősorban olyan forradalmi gazdasági és társadalmi változások hatására, mint az iparosodás és az urbanizáció. A szórakoztatóipari műfaj gyökerei a városokban kialakult bohémtanyák és a városi művészvilág sajátos stílusvilágában kereshetők leginkább.
A kabaré „szülőföldje” Párizs, ezen belül is a Montmartre vidéke, amelynek unikális atmoszférája és profilja is ekkoriban alakult ki. A pezsgő, szabad politikai, társadalmi és kulturális környezet legalább annyira talaja volt a műfaj kialakulásának és elterjedésének, mint az ezen kapitalista jelenségekkel együtt járó nyomor, elszegényesedés, elszigetelődés veszélye és fenyegetettsége.

Théophile-Alexandre Steinlen plakátja, 1896 – forrás: Wikipédia
Rodolphe Salis festőművész 1881-ben nyitotta meg a kerület ikonikus mulatóját Chat Noir néven. A helyszín viszonylag gyorsan a város egyik kultikus szórakozóhelyévé avanzsált: ha éppen nem egy festőművész ecsetelte képeit vagy folytatott vitát egy másikról, akkor írók, költők, publicisták olvastak fel. Néha megjelent egy-egy színész, komédiás is, akik mókás gegekkel mulattatták a közösséget. A párizsiak csak cabaret néven emlegették az újdonsült helyet, ahol felhőtlen kikapcsolódást biztosítottak a szabad áramlatok.
Nem sokkal később sorra nyíltak a hasonló típusú és igényű helyek a városban. A tulajdonképpen rendeltetést tekintve pódiumos kocsmák végül nem csupán Párizsban, hanem szerte Európában is elterjedtek. Az első világháború előtti érában Párizs mellett elsősorban germán területen élte virágkorát a kabaré, Budapestet is, mint a Monarchia legizgalmasabb színfoltját beleértve.

Kazal László, 1963 – forrás: Fortepan / Hangosfilm
A vérbő és olykor már-már trágár nyelvhasználattal rendelkező műfaj közvetlen előzménye a vaudeville, azaz a látványosságot és közönségességet előszeretettel használó, rövid jelenetekből felépülő produkció. A történetlánc azonban itt nem áll meg, ugyanis a vaudeville-hagyomány visszanyúlik a középkorban kialakult Harlekin-kultusz, a 18. században elterjedt szószínházak és a commedia dell’arte világához. Egyszóval több inkarnáción ment keresztül a műfaj, mielőtt megtalálta a kabaré definícióját.
Az elsősorban népszórakoztató ideológia fő célja a közélet, a politika kigúnyolása, de a mindennapok emberének problémáira is rávilágítottak ezek a viccekből, kuplékból felépülő minielőadások. A kabaré előzményeit tekintve meg kell említeni például Shakespeare olykor vaskos nyelviségét vígjátékait és Moliére, Goldoni vagy Beaumarchais gunyoros, rokokóba hajló, csípős komédiáit is.

Kabos László és Major Tamás 1967 szilveszterén – forrás: Szalay Zoltán / Fortepan
Hazánkban a kabaré világa elsősorban Budapesthez kapcsolódott, de a nagyváradi Kabaré is nagy népszerűségnek örvendett. Első fénykorát itthon körülbelül 1907 és 1918 között élte a műfaj. A kabaré második nagy „robbanása” a technikai médiumok, a rádió, majd a televízió kapcsán történt. A századelőn rendkívül népszerű stílus a korabeli innovatív szellemi és kulturális élet egyik érdekessége volt. A polgárosodás, a városiasodás szinte nélkülözhetetlen „eleme” lett a humort és muzsikát (kuplék, sanzonok, operettbetétek, slágerek, ragtime) ötvöző, gyakran improvizatív tendenciákat is applikáló produkció.
A népszórakoztatás mellett szinte művészi igénnyel alakultak ki a „műhelyek”, az utca nyelvét, a jellegzetes „pesti humort” költői vagy éppen vulgáris nyelven közvetítve. Szerzőket tekintve olyan neveket kapcsolhatunk ide, mint például Heltai Jenő, Molnár Ferenc, Szép Ernő. Nagy Endre 1907-ben megnyílt kabaréja legendásnak minősült. A Cabaret Színház üdvöskéje a Vígszínházból is ismert Medgyaszay Vilma volt.

Pólya Tibor plakátja – forrás: Wikipédia
Hazánkban, mint mindent, a kabaré alakulását és történetét is nagyban befolyásolta az „aktuális trónszék”, a politika. Az ’50-es években például egyfajta „büntetőszázadként” funkcionált azon színházi szakemberek számára, akik valamilyen lefokozásban részesültek származásuk vagy éppen cselekedetük miatt. A híres Révay utcai Vidám Színház – később Vidám Színpad – a diktatúra idején művészi szempontból szájkosárként, leleményesség és kitartás szempontjából azonban példaértékűként mutatkozott például Mezei Mária, Turay Ida, Horváth Tivadar számára.
A gulyáskommunista éra már sokkal szabadabb teret engedett a kabaré számára. Az időszakhoz tartoznak ikonikus egyéniségek, például Alfonzó, Kazal László, Lorán Lenke, Kabos László, Csala Zsuzsa, Kellér Dezső, Kibédi Ervin, Bilicsi Tivadar, vagy a korszakokat átvészelt, egyedi és utánozhatatlan stílusú Salamon Béla is. A műfajt progresszívebb, a modern és kortárs stand-up felé közelítő képviselője és új irányának megindítója Hofi Géza, a klasszikusabb tendenciákat olyan színészek vitték tovább, mint például Kern András, Gálvölgyi János vagy a legendás Sztankay-Schütz-duó.