Talán mindenki ismeri a Sur le pont d’Avignon kezdetű gyermekdalocskát a dél-franciaországi város hídjáról. Nos, ha attól a hídtól az alatta folyó Rhône-on mintegy negyven kilométer csordogálunk lefelé, egy másik hídhoz érkezünk, amely Arles régi városmagját köti össze a másik parton elterülő Trinquetaille nevű városrésszel. És ezt az ugyanígy elnevezett Trinquetaille-hidat most májusban meg is lehet vásárolni, ha nem is eredetiben, de egy festményen. Amelyet Van Gogh festett.
Arles városa a Rhône két partján fekszik, és már az egykor itt élő rómaiak is építettek itt hidat, hogy át tudjanak kelni a folyón. Ez a híd elpusztult ugyan, de később is működött itt komp, majd létesült több pontonhíd is, 1805-ben pedig egy „végleges”.
Ez azonban jó fél évszázaddal később már nem tudta ellátni az egyre jobban fejlődő város igényeit, ezért 1867-ben elkezdték egy új, komolyabb, 164 méter hosszú, hét méter széles, vasszerkezetes átkelő megépítését. Az új hidat a város központját azzal összekötő városrészről, Trinquetaille-ről nevezték el, és 1875 áprilisában adták át a forgalomnak.
Így aztán amikor 1888-ban Vincent van Gogh (1853–1890) megérkezett Arles-ba, hogy a napsütéses mediterrán Dél-Franciaországban folytassa festői pályáját, a híd már évek óta szolgálta a várost, és szolgáltatott egyúttal témát a festőnek.
Van Gogh tizenöt hónapos arles-i tartózkodása alatt két képen is megörökítette a hidat,
egyszer teljes egészében, amint átíveli a folyót, egyszer pedig az egyik parti lépcsőfeljáróját és annak környezetét. Ezt az utóbbi festményt ma a zürichi Kunsthaus gyűjteményében lehet megtekinteni, és ha összehasonlítjuk egy éppen tíz éve ugyanott készült fényképpel, akkor jól látható, hogy attól eltekintve, hogy a van Gogh által a lépcső mellett, az út szélén még kis csemeteként megörökített fa az idők során hatalmassá terebélyesedett, a festő igencsak pontosan adta vissza a látványt.
Mint ahogyan nyilván ugyanígy pontosan ábrázolta a másik, távolabbról, a rakpartról készített festményén is a hidat és annak környezetét. Ezt a képet pedig most május 13-án bárki megszerezheti magának a Christie’s árverezőház New York-i modern művészeti aukcióján – már ha van a zsebében olyan 25–35 millió dollár (7,533–10,547 milliárd forint). Ennyire becsüli ugyanis előzetesen a ház a 65×81 centiméteres, olajjal vászonra festett alkotást.
A mű elkészülte után nem egészen két évvel van Gogh már halott volt,
a kép pedig – teljes hagyatékával együtt – testvéréhez, Theóhoz, majd az ő egy évvel a festőé után bekövetkezett halála után az ő özvegyéhez, Johannához került. A sógornő – aki a legtöbbet tette azért, hogy Van Gogh-ot ma az egész világ ismert és elismert művészként csodálja – 1906-ban átadta a képet egy ismert berlini galériásnak, Paul Cassirernek, akinek komoly jutalékot ígért, ha bármelyik van Gogh-festmény egy komoly, jegyzett európai magángyűjteménybe tudja eladni.
Ezután a festmény számos műgyűjtő és kereskedő kezén fordult meg Párizstól Bécsen és Londonon át New Yorkig. Közben több kiállításon is látható volt (legutóbb például 2016-ban az oslói Munch Múzeumban, majd Amszterdamban a Van Gogh Múzeumban egy olyan vándortárlaton, amelyet a két intézmény közösen rendezett a két művész alkotásaiból), és árveréseken is többször megfordult.
Először 1980 októberében New Yorkban a Sotheby’s aukcióján cserélt nyilvánosan gazdát, majd 1999 novemberében a Christie’snél 15,4 millió dollárt adott érte valaki. Legutóbb pedig 2004-ben szerepelt, ugyancsak a Christie’snél, New Yorkban, ahol is a 12–18 milliós becsérték ellenére is „csak” 11.207.500 dollárért kelt el.
A mostani májusi licit előtt a festményt április 30-tól lehet élőben megtekinteni a Christie’snek a New York-i Rockefeller Centerben lévő galériájában, ám a járványhelyzet miatt csakis előzetes bejelentkezés és időpontegyeztetés után.