Vannak jó példák, de mégis átláthatatlan a hazai műkereskedelem

Dénes István_Capriccio
Jándi Dávid: Nagybányai táj – forrás: Quadro Galéria

Írtunk már egyszer – szinte pont egy évvel ezelőtt, tavaly áprilisban – itt a Senki többet? blogon a Kolozsváron működő Quadro Galériáról, amelynek árverésein minden alkalommal erdélyi magyar, román és szász képzőművészek munkái szerepelnek egymás mellett a kínálatban. A héten befejeződött a 31. aukciójuk, és ennek kapcsán megint érdemes lehet odafigyelni rájuk. És nem is csak az eredményeik miatt, hanem ahogyan és amennyit abból közzétesznek a lehető legnagyobb nyilvánosság számára.

Ha felmegyünk a Székely Sebestyén György (1978) művészettörténész vezette galéria honlapjára, és megnézzük ott a héten lezárult aukció oldalát, akkor sorban a következőket látjuk:

  1. tétel: Jándi Dávid: Nagybányai táj, státusz: eladva, kikiáltási ár: 1800 euró, becsérték: 2000–3000 euró, leütési ár: 2200 euró;
  2. tétel: Mund Hugó: Esti ima, státusz: eladva, kikiáltási ár: 320 euró, becsérték: 500–800 euró, leütési ár: 460 euró;
  3. tétel: Teodor Harşia: Anyaság, státusz: nem eladó, kikiáltási ár: 1800 euró, becsérték: 2000–3000 euró, leütési ár: … – és itt nem szerepel összeg, hiszen ez a kép nem kelt el.

Aztán tovább sorban „pontosan, szépen” (ahogy a csillag…) a további kínálat, mind a 237 tétel, mindenhol az összes adat, hogy mi mennyiért kelt el, vagy mi nem kelt el, és hogy ami nem kelt el, az vajon még megvehető-e utóbb (státusz: eladó), vagy a sikertelen licit után visszakerült-e a beadójához (státus: nem eladó), és így tovább.

Ide kapcsolódik:
Erdély egyetlen aukciósházának története

És itt nem is csak elsősorban az a fontos, hogy mind ezek az adatok dokumentálva vannak, hanem hogy nyilvánossá vannak téve, tisztán, átláthatóan, bárki által megtekinthetően, sőt később is – legalábbis egy ideig – visszakereshetően (a honlapon az előző, tavaly decemberi árverés összes ténye ugyanígy megtekinthető). Egyszóval úgy, ahogyan azt egy árverezőháznak kezelnie kell.

Dénes István_Capriccio
Mund Hugó: Esti ima – forrás: Quadro Galéria

Pontosan úgy, ahogy ha felmegyünk mondjuk a Sotheby’s, a Christie’s, a Phillips, a Bonhams, vagy a Dorotheum honlapjára, ott is hosszú évekre visszamenően megtaláljuk az egyes árveréseken szerepelt tételeket és a hozzájuk tartozó leütési – vagyis arrafelé inkább a bruttó, vagyis a jutalékokkal már megemelet eladási – árakat, mint ahogyan természetesen azt is, ha az adott tétel nem kelt el (mert akkor nincs mellette leütési/eladási ár).

Vagyis ezeken a helyeken nincs titkolózás, nincs ködösítés, nincs maszatolás, hanem nyílt, nyilvános, bárki által követhető adatkezelés van.

Ezzel szemben a hazai, és elsősorban a jelentős, vezető árverezőházak esetében – és itt akkor most tényleg helyénvaló a tisztelet a kivételeknek frázis – nemhogy a korábbi árverések eredményeit nem lehet megtalálni a honlapjukon, de akad olyan is, ahol a mostanában egyedül lehetséges módon, vagyis online megtartott aukció során abban a pillanatban, hogy egy adott tételre lezárult a licit, az azonnal el is tűnik az élő közvetítés honlapjáról, mondhatni egy szempillantás alatt a múlt ködébe vész, így aki nem követte in vivo az eseményt, az soha utólag meg nem tudja, hogy az adott műtárgy elkelt-e, vagy sem, és ha igen, akkor mennyiért.

Igaz ugyan, hogy létezik olyan vállalkozás, és az általuk üzemeltetett honlap, ahol – megfelelő díj befizetése ellenében – vissza lehet keresni a régebbi árverési tételeket, ám sajnos ott sem minden esetben szerepel mellettük a leütési ár, vagyis ez a szolgáltatás sem száz százalékig megbízható.

Teodor Harşia: Anyaság – forrás: Quadro Galéria
Teodor Harşia: Anyaság – forrás: Quadro Galéria

Magyarországon tehát az ember csakis akkor tud eligazodni a hazai aukciós (tehát az elvileg „nyilvános”) műkereskedelem korábbi eredményei között, ha minden egyes árverést szépen végig ül katalógussal a kezében, és egy percre sem lankadó figyelemmel minden egyes tétel mellé beírja a leütési árat, vagy adott esetben azt, hogy az adott tárgy nem kelt el. Ráadásul a hazai házak az aukciós katalógusaikban azt sem szerepeltetik egy-egy műtárgy provenienciájában – vagyis addigi történetének leírásában –, ha az korábban szerepelt már egy árverésen; a nyugati katalógusokban az erre vonatkozó adatok minden esetben ott vannak, így meg lehet nézni, hogy az adott tárgy régebben hogyan szerepelt a piacon.

Kérdés, hogy mindez mennyire erősíti a hazai műkereskedelem iránti bizalmat, amelynek hiányára olyan gyakran szoktak panaszkodni mindazok, aki ezen a területen mozognak.