Papageno Radio
- hirdetés -
Blogok Senki többet? Mire költik a pénzüket a leggazdagabb műértők?

Mire költik a pénzüket a leggazdagabb műértők?

Csütörtök este befejeződött New Yorkban a kedden este kezdődött tavaszi árverési „nagyhét”, amelynek három napján a világ két vezető árverezőháza, a Christie’s és a Sotheby’s összesen 1288,6 millió dollárt (381 milliárd 296 millió forint) „kalapált össze” a licitek során. Az alábbiakban a legmagasabb árat elért műtárgyakat mutatjuk be olvasóinknak.

- hirdetés -

Azt, hogy a világ műtárgypiaca időnként micsoda – a hétköznapi ember számára időnkét szinte alig felfogható összegű – bevételeket tud termelni, azt sokszor láthattunk már itt az elmúlt kicsit több mint két év csaknem kétszáz Senki többet? blogbejegyzésében. És most erre megintcsak kaptunk egy igencsak „koncentrált” példát: a héten New Yorkban három egymást követő estén tartották meg a világ két vezető aukciósházának tavaszi nagyárveréseit, amelyek mind a két helyen igencsak szép eredményeket hoztak.

- hirdetés -

A Sotheby’s összesen 597 millió dolláros (176,652 milliárd forint), a Christie’s pedig 691,6 millió dolláros (204,644 milliárd forint) bevételt ért el, vagyis csak ez a két cég alig több mint negyvennyolc óra leforgása alatt 1288,6 millió dollárért (381,296 milliárd forint) adott el műtárgyakat a világ műgyűjtőinek. (Csak hogy legyen némi összehasonlítási alapunk is: a magyar pénzügyminiszter áprilisban tett nyilatkozata szerint Magyarország addig – vagyis több mint egy év alatt – éppen 380 milliárd forintot fordított a járvány elleni hazai védekezésre.)

Pablo Picasso: Ablaknál ülő nő (Marie-Thérèse) – forrás: Christie’s
Pablo Picasso: Ablaknál ülő nő (Marie-Thérèse) – forrás: Christie’s

Ebből az igencsak szép összegből egyedül Pablo Picasso Femme assise près d’une fenêtre (Marie-Thérèse) (Ablaknál ülő nő – Marie-Thérèse) című,

1932-ben akkori élettársáról, Marie-Thérèse Walterről festett, portréja 103.410.000 dollárt (30,599 milliárd forint) hozott a Christie’snél;

a kép becsértéke 55 millió dollár, leütési ára 90 millió dollár volt. Pedig ugyanezt a festményt 2013 februárjában a Sotheby’s londoni árverésén már „csak” 28.601.250 fontért (45.001.207 dollár; 9,747 milliárd forint), 1997 májusában a Christie’s New York-i árverésén pedig mindössze 6,8 millió dollárért meg tudták szerezni akkori vevői.

Jean-Michel Basquiat: Ebben az esetben – forrás: Christie’s
Jean-Michel Basquiat: Ebben az esetben – forrás: Christie’s

Nem sokkal maradt el Picassótól Jean-Michel Basquiat, akinek az 1983-ban festett In This Case (Ebben az esetben) című vásznáért ugyancsak a Christie’s licitjén 93.105.000 dollárt (27,452 milliárd forint) fizettek; itt a becsérték 50 millió dollár, a leütési ár 81 millió dollár volt, és 2002-ben a Sotheby’snél ez a kép is még „csak” 999.500 dollárért kelt el. De Basquiat a Sotheby’snél is sikeres volt a héten: ott a Versus Medici című, 1982-es munkája ért el 44 millió dolláros leütést, vagyis a vevő a jutalékokkal együtt 50.820.000 dollárért (15,037 milliárd forint) vihette haza a képet (amelyet korábban már bemutattunk itt a Senki többet? blogban).

Claude Monet: Vízililiomos tó – forrás: Sotheby’s
Claude Monet: Vízililiomos tó – forrás: Sotheby’s

Claude Monet közismert vízililiomos sorozatának egyik darabjáért, az 1917–19-ben készült Le Bassin aux Nymphéas (Vízililiomos tó) című festményért is a Sotheby’snél adtak meg – 40 millió dolláros becsérték után – 70.353.000 dollárt (20,817 milliárd forint); ez a kép 2004-ben a Sotheby’snél 9 millió dolláros becsérték után 16,8 millió dollárért kelt el. A korábban ugyancsak itt is bemutatott Waterloo Bridge, effet de brouillard (Waterlo híd, ködben) című Monet-festmény pedig végül 48.450.000 dollárt (14,336 milliárd forint) hozott a Christie’snél.

Cy Twombly: Cím nélkül (Róma) – forrás: Sotheby’s
Cy Twombly: Cím nélkül (Róma) – forrás: Sotheby’s

Az amerikai Cy Twombly Untitled (Rome) című 1970-es alkotása szintén a Sotheby’snél indult, és ért el 36 millió dolláros leütést, vagyis 41.628.000 dolláros (12,317 milliárd forint) végső árat. Ugyanabban az évben festette Mark Rothko is színén Cím nélküli vásznát, amelyik viszont az egyetlen lett a legsikeresebb tételek között, amelyik nem tudta meghaladni egyszer már elért értékét: a 2014 novemberében a Sotheby’s New York-i árverésén 39.925.000 dollárért (9,841 milliárd forint) eladott kép most a Christie’snél „csak” 38.145.000 dollárt (11,287 milliárd forint) hozott.

Ide kapcsolódik:
Mi olyan különleges egy hídban, hogy Van Gogh kétszer is megfestette?

A korábban itt szintén beharangozott Van Gogh-festmény a trinquetaille-i hídról végül 37.400.000 dollárost (11,066 milliárd forint) végső árat ért el a Christie’snél. És végül még két olyan munka, amelyek ára átlépte a 30 millió dolláros határt: Andy Warhol Elvis 2 Times (Elvis kétszer) című 1963-as, kétméteres szitanyomata 37.032.000 dollárért (10,957 milliárd forint), Clyfford Still PH-125 (1948-No.1.) című absztrakt festménye pedig 30.712.500 dollárért (9,087 milliárd forint) került új tulajdonoshoz. Ami pedig az ugyancsak itt előzetesen bemutatott Piet Mondrian-kompozíciót illeti, azért 26.122.500 dollárt adott a licitek nyertese.

És, még egyszer, ezek csak a két vezető aukciósház nagyárveréseinek a legkiemelkedőbb csúcs-eredményei;

mert például ugyan ezen a héten a Bonhams összesen 13.839.368 dollár bevételt hozó árverésén is egymagában 10.837.063 dollárért kelt el Picasso: Femme au Béret Mauve (Mályvaszín sapkás nő) című 1937-es festménye.

- hirdetés -
- hirdetés -

Hírlevelünkben minden csütörtökön megkapja a legfontosabb kulturális híreket és a következő hét legjobb programjait.