Ha az lenne a kérdés, hogy vajon a legnagyobb európai, illetve észak-amerikai múzeumokon kívül hol van ma a világ legjelentősebb gyűjteménye a modern nyugati művészet alkotásaiból, talán aligha válaszolnák azt sokan, hogy éppen a nyugattal szemben az egyik legellenségesebb országban, Iránban. Márpedig bizony ott, még ha az iszlám forradalom 1979-es győzelme óta ezek az művek nem láthatóak, hiszen akkor raktárba száműzték őket. Most viszont a gyűjtemény kialakításában egykor jelentős szerepet játszó amerikai művészettörténész egy könyvben megírta a kollekció létrejöttének körülményeit, amiből részben az is kiderül, hogy milyen művek is azok, amelyek jó ideje eltűntek a közönség – és a szakma – szeme elől.
Mohammad Reza Pahlavi (1919–1980) egykori iráni sah harmadik felesége, a ma Amerikában élő Farah Diba (1938) Párizsban járt egyetemre, ismerte a nyugati művészetet, és igencsak komoly műgyűjtői ambíciókkal bírt. Amikor 1967-ben férje az ország császárává koronáztatta magát, és így ő lett Irán első császárnéja, ehhez az ambíciójához példátlan anyagi lehetőségeket is kapott.
Az 1970-es évek elején Amerikából Teheránba hívta Donna Stein művészettörténészt, a New York-i Museum of Modern Art kurátorát, hogy segítsen neki egy modern nyugati műgyűjtemény létrehozásában. A rövid idő alatt hatalmasra nőtt anyag bemutatására Farah Pahlavi 1977-ben megnyitotta az erre a célra általa építtetett intézményt, a Tehran Museum of Contemporary Artot (TMoCA).
A több mint háromezer művet felsorakoztató kollekcióban mások mellett Renoir, Monet, Degas, Mary Cassatt, Camille Pissarro, Van Gogh, Vuillard, Pascin, Derain, Marcel Duchamp, Vaszilij Kandinszkij, František Kupka, James Ensor, Max Ernst, Magritte, Munch, Pierre Soulages, Max Beckmann, Chagall, James Whistler, Fernand Léger, Picasso, Miró, Braque, Dalí, Alberto Giacometti, Giorgio Morandi, Marino Marini, Francis Bacon, Diego Rivera, Jackson Pollock, Jasper Johns, Andy Warhol, Roy Lichtenstein, Jim Dine, Donald Judd, Alexander Calder, Richard Hamilton, Edward Hopper, Henry Moore vagy éppen a magyar származású Victor Vasarely műveit – festményeket, rajzokat, nyomatokat, szobrokat – lehetett megtekinteni.
A gyűjtemény értékét a szakértők nagyjából 2,5 milliárd fontra (mai áron ez több mint ezer milliárd forint) becsülik. A múzeumban a nyugati munkák mellett jelentős arányban szerepeltek a modern és kortás iráni képzőművészek alkotásai is.
Két évvel a múzeum megnyitása után azonban a végül Khomeini ajatollahot (1902–1989) az ország élére emelő konzervatív iszlám forradalom megdöntötte a sah rezsimjét, a felesége által a „bűnös nyugatról” megvásárolt műveket pedig a múzeum pincéjébe száműzték, és azok – nagyon kevés kivételtől eltekintve – azóta sem láthatók. Ráadásul az anyag egy része – például az iráni Bahman Mohasses egy túl „nyugatiasnak” tartott szobra, vagy éppen Andy Warholnak a császárnéról készített szitanyomat-portréja – a forradalom napjaiban áldozatul is esett a fanatikus iszlám purifikátorok pusztításának.
Most viszont Donna Stein egy könyvben megjelentette azokat a visszaemlékezéseit, amelyekből képet kaphatunk arról, hogy annak idején milyen vásárlásokban segítette tanácsaival és kapcsolataival Farah Pahlavit. A The Empress and I: How an Ancient Empire Collected, Rejected and Rediscovered Modern Art (A császárné és én: Hogyan gyűjtötte, utasította el és fedezte fel újra egy ókori birodalom a modern művészetet) című könyvből kiderül, hogy egyes művek mikor és hogyan kerültek a teheráni gyűjteménybe.
Megtudhatjuk például, hogy Paul Gauguin Csendélet japán fametszettel című festményét 1976 márciusában New Yorkban, a Sotheby’s Parke Bernet aukciósház árverésén 1,4 millió dollárért vásárolták meg a néhai holokauszt-túlélő, a később Amerikába költözött Josef Rosensaft kollekciójából, és ugyanebből az anyagból vásárolták meg Georges Rouault és Kees van Dongen egy-egy festményét is.
Ugyancsak a Sotheby’s Parke Bernet egy másik aukcióján szerezték meg Mark Rothko 1962-es Sienna, Orange and Black on Dark Brown (Sziena, narancs és fekete sötétbarnán) című vásznát, valamint egy liechtensteini magángyűjteményből – minden bizonnyal Stein közbenjárására – egy másik Rothkót, az 1954-es No.2 (Yellow Center) (No. 2 – Sárga központ) című munkát. És ugyancsak egy New York-i árverésen vásárolta meg Stein a teheráni gyűjteménybe Francis Bacon Reclining Man with Sculpture (Fekvő ember szoborral) című festményét is.
Úgyszintén Amerikából került a teheráni kollekcióba Willem de Kooning Woman III. (Nő III) című képe is, amely azonban később mégis visszatért a tengerentúlra. 1994-ben ugyanis – egy Doris Ammann nevű zürichi műkereskedő közvetítésével – érdekes üzlet zajlott le a bécsi repülőtér vámmentes raktárainak egyikében: David Geffen amerikai milliárdos műgyűjtő ugyanis itt adott át a teheráni állam képviselőjének egy 16. századi, kézzel festett perzsa kéziratot, amiért cserébe megkapta a De Kooning-képet. 2006 novemberében aztán Geffen egy újabb magánüzlet keretében eladta a festményt egy másik milliárdos amerikai műgyűjtőnek, Steven Cohennek, méghozzá 137,5 millió dollárért.
A sah felesége által összegyűjtött egykori múzeumi anyag többi darabja viszont azóta is a teheráni múzeum pincéjében várja, hogy egyszer talán még a közönség szeme elé kerülhessen.