Az elmúlt bő tíz napban rendezték meg New Yorkban az idei tavaszi aukciós „nagyhét” nyilvános árveréseit, mi pedig itt a Senki többet? blogban február óta mutattunk be időről időre néhány olyan kiemelkedő kvalitású tételt a kínálatból, amelyeket előzetesen is már nagy érdeklődés kísért.
Nos, a licitek lezajlottak, úgyhogy most következzen az „igazság pillanata”: lássuk, hogy az általunk itt – bár voltaképpen szubjektíven megrostálva, inkább csak ízelítőként – felsorakoztatott alkotások hogyan is szerepeltek az előzetes várakozásokhoz képest.
Tavaszi nagy „beharangozó-sorozatunkban” először február 23-án írtunk a válófélben lévő amerikai Macklowe-házaspár gyűjteményének a Sotheby’s által megrendezett második („kényszer”-)árveréséről (és egyúttal utaltunk a tavaly novemberi első „felvonás” kimagasló eredményeire).
Nos, a most kalapács alá vitt harminc tétel végül összesen 246,1 millió dollárt hozott, így mivel a novemberi este eredménye 676,1 millió dollár volt, így a teljes kollekció összesen 922,2 millió dolláros összbevétele lett a legtöbb, amennyit mindeddig egyetlen korábbi családi gyűjtemény eladásából valaha is kasszíroztak a nyilvános műkereskedelemben.
(Korábban ezt a rekordot a Rockefeller-kollekció 2018 decemberi Christie’s-eladása tartotta 835,1 millió dollárral; csakhogy azt se felejtsük el, hogy ott-akkor 1580 tételt kínáltak eladásra, míg a Macklowe-gyűjtemény piacra vitt része mindössze hatvanöt – igaz, nem akármilyen – darabból állt.)
A mostani este két sztártétele a várakozásoknak megfelelően Mark Rothko, illetve Gerhard Richter egy-egy munkája lett: előbbi 35–50 millió dollárra becsült 1960-as Untitled (Cím nélkül) „című” vásznát 41,5 millió dolláron ütötték le, vagyis a vevője a jutalékokkal együtt végül 48.008.000 dollárt (17,734 milliárd forint) fizetett érte, míg utóbbi 25–35 millióra becsült Seestück (Tengeri látkép) című festményéért a licitek végén 26 millió dolláron koppant a kalapács, vagyis a végső ára 30.198.500 dollár (11,155 milliárd forint) lett.
Március 1-jén az utóbbi évek egyik legnagyobb sikerkovácsának, Jean-Michel Basquiat-nak az Untitled (Devil) (Cím nélkül – Ördög) című 1982-ben festett, nagyméretű vásznára hívtuk fel a figyelmet, amelyet a Phillips vitt kalapács alá, és előzetesen 70 millió dollár körüli összeget vártak érte. Nos, a 62 millió dolláron indított képet a licitek végén 75 millió dolláron ütötték le, vagyis a vevője pontosan 85.000.000 dollárért (31,257 milliárd forint) szerezte meg. Eladója, a japán divatmágnás Maezava Juszaku pedig szépen keresett rajta, hiszen ő 2016 májusában a Christie’s New York-i árverésén még „csak” 57.285.000 dollárt (akkori árfolyamon 15,792 milliárd forint) fizetett érte.
Március 12-én Pablo Picasso 1909-ben készített bronz-szobrát, a Tête de femme (Fernande) (Egy nő feje – Fernande) című munkát mutattuk be, amelynek becsértéke 30 millió dollár volt – ehhez képest a Christie’s árverésén 42 millió dolláron ütötték le, vagyis a vevője a jutalékokkal együtt 48.480.000 dollárt (17,890 milliárd forint) kellett leszurkoljon, mielőtt hazavihette.
A következő sztártétel-előzetes március 23-án jelent meg, amikor is a pop-császár Andy Warhol 1964-es, előzetesen 200 millió dollárra becsült Shot Sage Blue Marilyn (Meglőtt zsályakék Marilyn) című szitanyomatnak történetét írtuk meg. Ennek kikiáltási ára a Christie’s árverésén 100 millió dollár volt, ami azonban igencsak hamar emelkedett egészen a 170 milliós leütésig. Ezt a győztes ajánlatot a közismert galerista, Larry Gagosian tette, ám azt nem volt hajlandó elárulni, hogy magának, vagy valakinek a megbízásából vásárolta-e meg végül – a jutalékokkal együtt – 195.040.000 dollárért (71,213 milliárd forint) az ezzel az összeggel a világ hatodik, nyilvános árverésen pedig a második legdrágábban elkelt műtárgyát.
Claude Monet 1908-ban festett Le Grand Canal et Santa Maria della Salute (A Canal Grande és a Santa Maria della Salute templom) című velencei látképét március 27-én ismerhették meg olvasóink; az előzetesen 50 millió dollárra becsült képért a Sotheby’s aukcióján 46 millióról indult a versengés, és tartott egészen a 49 millió dolláros leütésig, ami azt jelenti, hogy a vevő a jutalékokkal együtt 56.625.500 dollárért (20,761 milliárd forint) tudhatja magáénak a festményt.
Ugyanakkor ha már Monet-nál tartunk, akkor jegyezzük meg azt is, hogy a Christie’s egyik aukcióján (amelynek összbevétele amúgy nem kevesebb, mint 843,7 millió dollár lett) is szerepelt a francia festőnek további három – korábban itt ugyan be nem mutatott – munkája, amelyek szintén igencsak szép eredményeket értek el: a Le Parlement, a soleil couchant (A londoni Parlament, naplementekor) című, 1900 és 1903 között készült vászon 40–60 millió dolláros becsértékez képest 75.960.000 dollárt (28,030 milliárd forint), egy 1907-es Nymphéas (Tavirózsák) 56.495.000 dollárt (20,847 milliárd forint), az 1891-ben festett Peupliers au bord de l’Epte, automne (Nyárfák az Epte folyó partján, ősz) című tájkép pedig 36.457.500 dollárt (13,453 milliárd forint) hozott.
Április 8-án arról elmélkedtünk ugyanitt, hogy az előzetes várakozások fényében vajon hogyan viszonyul egymáshoz a nagy reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti egy rajzának, illetve a modern absztrakt festészet két sztárja egy-egy munkájának az értéke. Nos, az eredmények azt mutatják, hogy szinte „egálban” vannak: az előzetesen 30 millió euró körülre becsült Meztelen fiatal férfi (Massaccio után) két figurával című, a 15. század végén készített grafika Párizsban az érte megadott 23.162.000 euróval (24.380.019 dollár; 8,923 milliárd forint) a művész eddigi legdrágábban elkelt alkotása lett (és egyúttal a harmadik legdrágább régi mester által készített rajz a világon), az amerikai absztrakt expresszionista Willem de Kooning 20 millió dollárra taksált Untitled XXI (Cím nélkül XXI) „című” munkájáért pedig New Yorkban 25.007.500 dollárt (9,168 milliárd forint) adtak. (Ez viszont messze elmarad a szerző eddigi legmagasabb aukciós árától, attól a 68.937.500 dollártól, amennyit 2018 novemberében a Christie’s New York-i árverésén fizettek egy de Kooning-képért; arról nem is beszélve, hogy magánüzletben még ennél is többet, kereken 300 millió dollárt is megadtak a művész egy másik festményéért.) A másik, itt korábban Michelangelóval „összevetett” modern alkotó, Philip Guston Nile (Nílus) című alkotása viszont elmaradt a várakozástól: 20–30 millió dolláros becsértékéhez képest „csak” 18.000.000 millió dollárt adtak érte a Sotheby’snél.
Április 21-én egy másik amerikai absztrakt expresszionista, Jackson Pollock 1949-ben „csorgatott” No. 31. című vásznát mutattuk be ezeken a hasábokon. A 45 millió dollár körüli összegre becsült tétel nem sokkal ért el magasabb leütési árat: 47 millió dollár volt érte az utolsó ajánlat, vagyis a végső ára 54.205.000 dollár (20,002 milliárd forint) lett. Persze ha azt vesszük, hogy ugyanez a kép 1988 májusában a Christie’s árverésén még „csak” 3,5 millió dollárért kelt el, akkor azért a művész munkái értékének az emelkedése igencsak szembetűnő.
És végül – pontosabban valójában időben elsőként – a festmények mellett egy fotó is szerepelt az „ajánlataink” között: február 21-én Man Ray: Le Violon d’Ingres (Ingres hegedűje) című 1924-ben készített fotográfiájának azt a vintázs-példányát mutattuk be itt a blogban, amelyet a Christie’s 5–7 millió dolláros becsértékkel kínált. Nos, ez a kép viszont az előzetes várakozást messze felülmúlva a licitek végén 10,5 millió dolláros leütési árat ért el, ami után a vevő a jutalékokkal megemelten 12.412.500 dollárt (4,580 milliárd forint) kellett kifizessen, amivel Kiki de Montparnasse hátaktja magasan a legdrágább fotográfia lett a világon.