Románia újra harcba száll egy elveszett El Greco-festményéért

Szerző:
- 2025. február 2.
Doménikos Theotokópoulos (El Greco): Szent Sebestyén – forrás: Christie’s

A Christie’s február 5-i New York-i Régi mesterek aukciójának 11. tétele Domenikos Theotokópoulos (1541–1614), vagy ahogyan a világ jobban ismeri: El Greco Szent Sebestyén című, olajjal vászonra festett, függőleges, illetve vízszintes átlóinál 90×70,5 centiméteres ovális képe, a becsértékét a ház 7–9 millió dollárra teszi. Ám most úgy látszik, hogy a tételre mégsem fognak tudni licitálni a gyűjtők, (az aukciós ház azóta ki is vette a képet az árverési listából) ugyanis a festmény provenienciájában (előéletében) több homályos folt is van, amelyek miatt a tulajdonjoga kérdéses.

- hirdetés -

Ami biztos (legalábbis az árverezőház katalógusában szereplő leírás szerint): a festő halála után közvetlenül a műtermében maradt alkotásokról felvett leltárban ez a kép is szerepelt, sőt ugyancsak fel van tüntetve a művésznek a fiánál maradt munkáiról 1621. augusztusában összeállított listában is. Innentől viszont aztán hosszú ideig nem lehet tudni a festményről; ami megint csak biztos, hogy 1898-ban benne van abban az úgynevezett Bachelin-katalógusban, amelyet I. Károly (1839–1914) román király gyűjteményéről állított össze Léopold Bachelin (1857–1930) svájci származású irodalomprofesszor, a király könyvtárosa.

Károlyt – eredeti nevén Karl Eitel Friedrich Zephyrinus Ludwig von Hohenzollern-Sigmaringen német herceget – 1866-ban választották meg Románia fejedelmévé, majd 1881-ben koronázták az ország első királyává. Már herceg-korában is gyűjtött műalkotásokat – 1853. májusában például a Christie’s londoni árverésén is vásárolt –, de igazán 1879-ben kezdett nagyszabású műtárgyvásárlásokba, hogy rangjához illően tudja berendezni a majdani királyi palotákat. Hogy a Szent Sebestyén mikor és kitől került hozzá, azt nem tudjuk, de az biztos, hogy számos El Greco-festmény volt a birtokában; ezek közül három – A Szűz eljegyzése, a Szent Mauritius mártíromsága vagy a tízezer thébai vértanúsága és A pásztorok imádása – jelenleg a bukaresti Muzeul Național de Artă al României (Román Nemzeti Művészeti Múzeum) gyűjteményében látható.

Doménikos Theotokópoulos (El Greco): Szent Sebestyén

Doménikos Theotokópoulos (El Greco): Szent Sebestyén – forrás: Christie’s

I. Károly király 1899 februárjában kelt végrendeletében műgyűjteményét a Román Korona intézményére hagyta; ebből a hagyatékból, valamint különböző állami vásárlások során megszerzett más műtárgyakból hozták létre a 19. század végén az úgynevezett Koronagyűjteményt, amelyben 1914 és 1947 között ott volt a Szent Sebestyén is. 1947 novemberében azonban ebből a gyűjteményből negyvenkét darab műalkotás eltűnt; a Christie’s most azt írja, hogy ezeket bizonyos dokumentumok szerint a román kormány átadta I. Mihály (1921–2017) akkori román királynak, közvetlenül azelőtt, hogy decemberben megfosztották volna a trónjától és 1948 januárjában kiutasították volna az országból. Tény, hogy ezek közül a művek közül később többet is azonosítottak különböző francia, olasz, illetve amerikai magángyűjteményekben vagy múzeumokban.

Az viszont megint csak biztos, hogy a Szent Sebestyént valóban a már emigrációban élő Mihály adta el 1976-ban a New York-i Wildenstein & Co. műkereskedésnek. (Ezt a céget még az 1870-es években Párizsban alapította meg az elzászból származó Nathan Wildenstein (1851–1934), aki 1903-ban tette át a székhelyét a tengerentúlra.) Ők a festményt később továbbadták az ugyancsak New York-i Giraud, Pissarro, Segalot műkereskedő-vállalkozásnak, akiktől 2010-ben vásárolta meg jelenlegi tulajdonosa, aki most beadta a Christie’s árverésére.

Az El Greco-kép a Christie’s február 5-i árverésének katalógusában – forrás: Christie’s

Az El Greco-kép a Christie’s február 5-i árverésének katalógusában – forrás: Christie’s

A román állam időközben többször is megpróbálta valahogyan visszaszerezni a képet. A Ceaușescu-rezsim az 1976-os eladás után például 1985-ben New Yorkban pert indított Daniel Wildenstein műkereskedő, a galéria akkori vezetője ellen, ám az ottani bíróság által bekért, a korábbi tulajdonviszonyokat tisztázó iratokat nem tudta bemutatni, így azt a pert elvesztették. Két évvel később („bosszúból”) Romániában indítottak új eljárást és – mit ád Isten – a román bíróság bűnösnek találta és elítélte az amerikai céget, ám ezt az ítéletet az USA-ban természetesen nem tudták végrehajtatni.

1990-ben a román állam Mihállyal is jogi csatározásokba kezdett, részben egykori ingatlanai – például a Kárpátokban álló Peleș-kastély –, részben az egykori Koronagyűjtemény műtárgyai miatt, de ezeket az eljárásokat aztán később hagyták elhalni. Most viszont, hogy az El Greco-kép felbukkant a Christie’s kínálatában, újra sorompóba léptek, és úgy látszik, hogy elsőre mindjárt egy nem kis részsikert értek el: Tánczos Barna (1976) szenátor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség politikusa, a román kormány minisztere január utolsó napján a Facebookon jelentette be, hogy „Fontos sikert ért el Románia a Pénzügyminisztérium csapata és az együttműködő ügyvédek révén – sikerült megakadályoznunk az El Greco által festett San Sebastian című festmény eladását, amely a román kulturális örökség részét képezi.

A Peleș-kastély, a román királyok egykori egyik rezidenciája – a szerző felvétele

A festményt 1947-ben vitték ki az országból, és néhány hete egy New York-i aukción bukkant fel. Az aukciósház egy hónapig visszatartja a műalkotást. Ez az első lépés a kulturális örökség részét képező festmény visszaszerzési eljárásában.”

Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo