Május közepén a New York-i Rockefeller Centerben viszi kalapács alá a Christie’s árverezőház Andy Warhol egyik ikonikus sorozatának, a Big Electric Chairnek (Nagy villamosszék) egyik példányát, amelyért az előzetes becslések szerint legalább 30 millió dollárt (10,784 milliárd forint) várnak. Ha a licitek során az ár tényleg eléri ezt a várakozást, akkor ez lesz a legdrágább darab a szériából.
- hirdetés -

A legendás amerikai Sing Sing börtönben, a New Yorktól mintegy ötven kilométerre északra fekvő Ossiningben, a Hudson folyó partján álló büntetésvégrehajtási intézetben 1963-ban hajtották végre az utolsó kivégzést. (Az államban 2007-ben törölték el végleg a halálbüntetést, de 1963-tól addig egy másik börtönben, a Green Havenben hajtották végre a halálos ítéleteket.) A feladatától tehát ilymódon megfosztott ossiningi villamosszék – amelyben 1953 júniusában például Julius és Ethel Rosenberg életét is kioltották – azonban továbbra is ott maradt a Sing Sing korábbi kivégzőhelyiségében, és Andy Warholnak (1928–1987) valahogy sikerült róla egy fényképet szereznie.
Ez a fotó képezte az alapját a pop-császár egyik legismertebb szitanyomat-sorozatának. Az 1960-as évek második felében több méretben is elkészített, különböző színezésű villamosszék-képek közül tizennégy a Big Electric Chair (Nagy villamosszék) címet kapta, és a megnevezésben szereplő megkülönböztető „big” szó valóban a képek méretére utal: ez a tizennégy, ugyancsak más-más módon színezett változat egyenként 137×188 centiméteres, miközben a művész számos további villamosszék-variációi ennél mind kisebb méretben készültek. A „bigek” közül nyolcat ma már különböző jelentős múzeumok gyűjteményeiben őriznek.
A Nagy villamosszék-sorozatban egyetlen egy olyan kép készült, amelyiken a feketével ábrázolt villamosszék monokróm, méghozzá tompa rózsaszín háttér előtt jelenik meg. Ez az 1967–68-ban készült példány a széria többi darabjával együtt először Warhol 1968-ban a stockholmi Moderna Museetben megrendezett első nagy európai kiállításán volt látható, és ezt követően vásárolta meg a belga műgyűjtő Roger Matthys (1920–2016) és felesége, Hilda Colle (1919–2004); a kép azóta is az ő kollekciójukban volt. A házaspár az 1950-es évektől kezdve vásárolta rendszeresen olyan amerikai művészek munkáit, mint – mások mellett – Sol LeWitt, Roy Lichtenstein, Bruce Nauman, Claes Oldenburg vagy James Rosenquist. A tulajdonukba került alkotásokat gyakran adták kölcsön különböző tárlatokra, illetve jó néhány közülük – mint ez a Warhol is – a belgiumi Gentben működő Stedelijk Museum voor Actuele Kunst (S.M.A.K.), vagyis a genti kortárs művészeti múzeum állandó kiállításában volt látható tartós letétben. (Az intézmény létrejöttében Matthys nagyon komoly szerepet vállalt.)

Andy Warhol: Nagy villamosszék (Kék, zöld, rózsaszín) – forrás: Sotheby’s
Most azonban Warhol Nagy villamosszék (Rózsaszín)-je bekerült a Christie’s május közepén New Yorkban megtartandó árverésére, ahol is a ház szakértői legalább 30 millió dollárt remélnek kapni érte. Márpedig ha a képért minden bizonnyal szép számban versengők tényleg ennyire emelik majd az árat, akkor ez lesz a legdrágábban eladott Nagy villamosszék, hiszen a sorozat eddigi legmagasabb áron elkelt darabjáért, egy kék-zöld-rózsaszín hátterűért 2014 májusában a Sotheby’s New York-i aukcióján – 18–25 millió dolláros becsérték után – 20.437.000 dollárt fizetett ki a licitek nyertese (egy másikért pedig 2019 novemberében a Christie’s New York-i árverésén 20.137.500 dollárt adtak).
Persze azért még ha a villamosszékek között új legdrágább is születik majd májusban, azért Andy Warhol aukciós csúcs-ára még messze nem lesz veszélyben: 2022 májusában a Christie’s New York-i árverésén ugyanis a művész 1964-ben készült Shot Sage Blue Marilyn (Meglőtt zsályakék Marilyn) című, ugyancsak szitanyomatképéért nem kevesebb mint 195.040.000 dollárt (71,213 milliárd forint) adtak. (Ennek a képnek a történetét 2022. március 23-án írtuk meg itt a Senki többet? blogban.)

Andy Warhol: Meglőtt zsályakék Marilyn – forrás: Christie’s
Ugyanakkor magánüzletben ennél drágábban is cserélt tulajdonost egy Warhol-munka: az ugyancsak 1964-es Orange Marilyn (Narancsságra Marilyn) 2018-ban 200 – más források szerint 240 – millió dollárért került Samuel Irving Newhouse Jr. (1927– 2017) amerikai médiamogultól Kenneth C. Griffin (1968) amerikai alapkezelő-befektető tulajdonába (miközben 1998 májusában a Sotheby’s árverésén ugyanezt a vásznat – 4–6 millió dolláros becsérték után – még „csak” 17.327.500 dollárért adták el; igaz, hogy akkor viszont ez volt a legmagasabb összeg, amennyit a pop-császár egy munkájáért addig valaha is kifizettek).