Május közepén a Bonhams árverezőház 20. és 21. századi alkotásokat felvonultató New York-i árverésének egyik tétele az amerikai Wayne Thiebaud egy festménye lesz, amelyik egy szelet süteményt ábrázol. Az édességeket – legalábbis festeni – kedvelő művész hasonló képei már korábban is igen sikeresen szerepeltek a műkereskedelemben.
- hirdetés -

Wayne Thiebaud (1920– 2021) tizenévesen még csak iskolába járt Dél-Kaliforniában, amikor nyaranta – heti 14 dolláros fizetésért – a Walt Disney Stúdióban olyan rajzfilmek úgynevezett „köztes képeit” (vagyis egy mozdulatsornak a tervezők által megadott kezdő- és végpontja közötti fázisrajzait) festette celluloid-lapokra, mint például a Goofy-sorozat egyes epizódjai vagy a Pinokkió.
1938 és 1949 között karikaturistaként és grafikai tervezőként dolgozott Kaliforniában és New Yorkban, közben a háború alatt az Egyesült Államok Légierejének Első Mozgóképes Egységében szolgált. 1949-ben kezdte meg festészeti tanulmányait a San Jose-i Állami Főiskolán (ma San José State University), majd átiratkozott a sacramentói Állami Főiskolára (ma California State University, Sacramento), ahol 1952-ben szerzett mesterdiplomát. 1960-tól kezdve egész életében tanított, több mint százegy évesen bekövetkezett haláláig viselte a professzor emeritus címet.
Bár már 1960-ban megrendezte az első önálló kiállítását, igazi sikert az 1962-ben a Pasadena Art Museumban (ma a pasadenai Norton Simon Museum) bemutatott New Painting of Common Objects (Közönséges tárgyak új festészete) című csoportos kiállításon aratott, amelyet ma a művészettörténet az egyik legelső Egyesült Államok-beli pop art kiállításnak tekint, és amelyen olyan művészek állítottak ki, mint – többek között – Roy Lichtenstein, Andy Warhol, Jim Dine, Phillip Hefferton, Joe Goode, Edward Ruscha vagy Robert Dowd.

Wayne Thiebaud: Sütemények, sütemények, sütemények – forrás: Sotheby’s
Ezen a tárlaton már látható volt Thiebaud-nak az a Pie à la Mode (Divatos sütemény) című, 1961-ben festett, 43×53,5 centiméteres vászna, amelyen valóban mindössze – egy enyhén olvadó gombóc fagylalttal „megfejelt” – egyetlen szelet gyümölcstorta látható.
Ezt a festmény az elmúlt hatvan évben ugyanabban a magángyűjteményben őrizték, ám most onnan kikerülve újra felbukkan a nyilvános műkereskedelemben: a Bonhams árverezőház május 14-i New York-i aukcióján 1,2–1,8 millió dollár (424–640 millió forint) közötti becsértékről licitálhatnak rá a minden bizonnyal majd szép számú érdeklődők (többek között Willem de Kooning, Alex Calder, Fernando Botero, Joel Shapiro, Ernie Barnes munkái mellett).

Wayne Thiebaud: Négy flippergép – forrás: Christie’s
Thiebaud egyébként – aki amúgy soha nem tartotta magát pop art művésznek – egész életében a leghétköznapibb tárgyakat festette, leginkább süteményeket, fagylaltokat, cukorkákat, de esetenként hot dogokat, vagy éppen csokornyakkendőket vagy rúzsokat is, hol egyenként, hol „csoportosan”. Ezekkel a munkáival ma ő az Egyesült Államok egyik legkedveltebb alkotója.
Ami pedig az eddigi „sütemény-árait” illeti: 2005 novemberében a Christie’snél egy ugyancsak egyetlen szelet édességet ábrázoló festményéért 486.400 dollárt adtak; 2011 májusában egy több sorban elhelyezett tortaszeleteiért – 2,5–3,5 millió dolláros becsérték után – a Sotheby’snél 4.002.500 dollárt; 2019 novemberében a Sotheby’snél pedig az Encased Cakes (Sütemények a pultban) című vásznáért – 6–8 millió dolláros becsérték mellett – 8.464.800 dollárt fizetett ki a nyertes, ami akkor egyúttal a művész aukciós rekordját is jelentette.

Wayne Thiebaud: Sütemények a pultban – forrás: Sotheby’s
Nem egészen egy évvel később, 2020 júliusában azonban ez az egyéni szerzői csúcs is megdőlt, ám ekkor nem egy süteményes, hanem a flipperes Thiebaud-képpel: a Christie’s New York-i árverésén az 1962-ben festett Four Pinball-Machines (Négy flippergép) című, 173×183 centiméteres vászonért 19.135.000 dollárt fizetett ki a licitek nyertese.