Szeptember 28-án a Zeneakadémián, október 13-án pedig a Budapesti Kongresszusi Központban kerül sor a Záborszky József zenepedagógus által 1954-ben alapított együttes jubileumi koncertjére.
A Szent István Zenei Műhelyben a világon egyedülálló módon fonódik össze egy köznevelési intézmény, a Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola pedagógiai programja, a Szent István Zenei Műhely tehetséggondozó tevékenysége és egy hivatásos szimfonikus zenekar, a Szent István Filharmonikusok mindennapi munkája, hidat teremtve az iskolapad és a professzionális muzsikus pálya között.
A kezdetektől meghatározó „Istvános” érték a közösségformáló gondolkodás, amely a zenekarnak is filozófiája. A Szent István Filharmonikusok gyökereit megőrizte, mára nagyon erős, mindenki számára nyilvánvaló identitása a művészettel való nevelés lett.
Jubileumi koncert I. – Szeptember 28. – Zeneakadémia
A Nemzeti Színház igazgatója, Bartay András 1844. március 3-án, a Regélő Pesti Divatlap hasábjain hirdetett pályázatot eredeti színmű, magyar opera és himnusz komponálására. A zsűri utóbbinál egyhangúlag Erkel Ferencnek ítélte az első helyet, de amint az 1901-es egységes magyar himnuszról szóló törvényjavaslatban is szerepelt, Kölcsey és Erkel művét „a magyar néplélek avatta fel a magyar nemzet fohászává”.
E nemzeti igények hívták életre a jubileumi koncert valamennyi művét. Liszt szimfonikus költeménye, az 1954-ben szerzett Tasso még egyetemes témát dolgoz fel: az emberfeletti nehézségekkel küzdő hős megdicsőüléséről és a műveiben tovább élő művészről mesél, de pártfogoltja, Mosonyi Mihály 1860-ban már a nemzeti hangot keresi zenekari program-költeményében. A magyart búsulásában és vigalmában jeleníti meg, és mintegy himnuszként csendül fel a mű végén Egressy Szózata.
A magyar zene kérdése közel hetven évvel később Bartók Bélát és Kodály Zoltánt is foglalkoztatta. A Pest, Buda és Óbuda egyesítésének ötvenedik évfordulójára rendelt Táncszvit e szellemben fogant 1923-ban Trianon után, de Bartók a kelet-európai népzenék egybefűzésével már legfontosabb eszméjét, a népek testvérré válását hirdeti.
Kodály visszatekint, összegez. Budavári Te Deuma Buda töröktől való visszafoglalásának 250. évfordulójára született: a magyarság tragédiáiról és diadalairól énekel. Egyesíti a múltat és jelent, zenei eszköztára a romantikus gesztusoktól a népzenei elemekig terjed: monumentális hálaének.
Jubileumi koncert II. – Október 13. – Budapesti Kongresszusi Központ
A Johann Sebastian Bachra is nagy hatást gyakorló orgonista-zeneszerző, Dietrich Buxtehude a gyermek Jézus születését ünneplő újévi kantátájában már elszakad a korabeli gyakorlatban használt himnusztól, szabad kompozíciójának plasztikus szövegfestése emeli ki művei közül. A jubileum fényét emeli Dohnányi Ernő 1923-ban Pest, Buda és Óbuda egyesítésének ötvenedik évfordulójára komponált Ünnepi Nyitánya, amely igazi mestermű, tökéletesen ötvözi a Himnusz, Szózat és Dohnányi Magyar Hiszekegy szövegére komponált zenéjét, és nagyszerűen rezonál a koncert zárószámára, Brahms ötvenes éveiben komponált, gondtalan fiatalságát idéző, egyszerű diákdalból kibomló lendületes Akadémiai Ünnepi nyitányára. A szerelemről és elmúlásról énekel Brahms különleges kisegyüttessel, kürttel és hárfával kísért nőikara, az op. 17. Vier Gesänge, az első tétel reményteli hangja a negyedik tételben szomorú, daktilus lüktetésű gyászénekké válik. Liszt ezzel egyidőben komponált Mefisztó-keringője a Két epizód Lenau Faustjábóle, folyamatos variációival és kromatikus dallamaival a féktelen szenvedélyt jeleníti meg. Míg a zenekari műsorszámok között a fúvós, ütős, és gitáregyüttes távoli korok és kultúrák zenéivel készülnek: Susato reneszánsz táncaitól a tangóig, az Ibériai-félszigettől egészen Amerikáig kalauzolnak bennünket.
