A 70 éves Szent István Filharmonikusok jubileuma kapcsán elindított Istvánosok blogunk soron következő bejegyzésében Berecz Mihály fiatal zongoraművésszel beszélgettünk iskolás éveiről.
„Az intézmény legfőbb erőssége a családias hangulat, illetve a tanárok, akik szerencsére még mindig itt vannak. Például Belák Erzsi néni, akihez már konzisként jártam négy évig, és felejthetetlen órákat tartott. Bár a zongoristák általában magányosabbak a többi hangszeresnél, az ő osztálya mindig egy csodás közösség volt, mentünk közösen kirándulni, rendszeresen meghallgattuk egymás játékát, sőt véleményt is kellett mondani a tanszaki koncerteken. És még valaki, akit feltétlen meg kell említsek, de sajnos már nincs köztünk: Fias Gábor tanár úr, aki a kamarazenét szerettette meg velem.”
„Amit én nem kaptam meg a hegedűnél, az egyrészt az, hogy ha egyedül gyakoroltam, akkor nagyon hiányoztak a harmóniák – ezért is érdekelt a zongora. Másrészt pedig Kocsis Zoltánt hallgattam nagyon sokat, az ő Bartók felvételeit. És talán van egy harmadik ok is, ami gyerekként és most is nagyon izgat – ez pedig maga a mechanika, a gépek, hogy mi van egy órán belül.”
