Deim Pál születésének 90. évfordulója alkalmából különleges életműkiállítással készült a Ferenczy Múzeumi Centrum – MűvészetMalom. Az alkotó szoros kötődését Szentendréhez már az is jól mutatja, hogy magának a helyszínül szolgáló intézménynek a létrehozásában is oroszlánrésze volt Deimnek. Emellett a kurátor egyben az alkotó unokája, aki így a szakmai mellett egy személyes réteggel is hozzájárul a kiállításhoz. Deim Rékával beszélgettünk a Deim Pál: Csendek című tárlatról és a művész életművéről.
- hirdetés -
– Deim aktívan kutatott a saját hangja, stílusa után. Hogyan talált rá az absztrakt művészetre?
– Nagyon izgalmas, de lehetőségeit tekintve elég korlátozott időszakban kezdte a pályafutását. 1958-tól 1963-ig járt a Képzőművészeti Főiskolára, amikor tiltották a magyar avantgárdot, illetve a nyugat-európai művészetet. Ezekről az oktatás során egyáltalán nem esett szó, így ők a diáktársaival, például Bak Imrével, Nádler Istvánnal, Molnár Sándorral önképző kört alakítottak, hogy ilyen irányban tájékozódjanak a nehezen hozzáférhető forrásokból. Erre a csoportra Zuglói körként utal a művészettörténet. Felkeresték a háború előtti művészet fontos alkotóit: Kassák Lajost, Korniss Dezsőt, Gyarmathy Tihamért, és így egyfajta szimbolikus hidat építettek a háború előtti és az aktuális hatvanas évekbeli művészet között.
Deim Pál munkássága lényegében két fontos pillérre épül. Meghatározó volt számára egyrészt a nyugat-európai művészet és a magyar avantgárd hatása, amit a Zuglói körön keresztül ismert meg, másrészt pedig a szentendrei és pravoszláv festészeti hagyományok. Szentendrei születésű volt, és a város fontos művészeti központtá alakult a huszadik század során. Főként Barcsay Jenő és Vajda Lajos művészete hatott rá, ami egyértelműen látszik a korai munkáin, és ezt a kiállításon is érzékeltettünk egy-egy művel.
– Az elmondottakból az érződik, hogy nagyon fontosak voltak számára a közösségek, a közösségekhez tartozás, mint amilyen az alkotókör, vagy a város. Jól érzem? Ez a mindennapi életében is megjelent?
– Abszolút így van. A ’60-as évek végére felbomlott a Zuglói kör, ekkorra ugyanis mindenki megtalálta a saját stílusát, a saját vizuális nyelvét. Deim Szentendrén kezdett el tevékenykedni, ahol abban az időben kialakulóban volt egy nagyon aktív művészközösség. Sok alkotó élt itt vagy költözött ide, többek között a régi és új művésztelepre, ahol műteremlakásokat kaptak. Deim Pál is hozzájutott egy műteremhez 1969-ben.
A kialakuló művészközösség tagjai számos kulturális programot, eseményt kezdeményeztek, illetve intézményeket alapítottak, például a Grafikai Műhelyt, a Műhely Galériát, az Artéria Galériát, később pedig a MűvészetMalmot. Ezeknek Deim Pál alapítótagja volt, illetve fontos motorja volt a kezdeményezéseknek.
– Ő a magánéletben is ilyen közösségi ember volt?
– Igen, azt lehet mondani. Nehéz elválasztani a szakmai és a baráti kapcsolatait, mert sokan, például a szentendrei közösség tagjai egyszerre voltak barátok és kollégák. Ezen kívül számtalan művész, építész, író, zenész, műgyűjtő járt náluk vendégségben. Lényegében mindig nyitva állt a házuk, és ez a nagymamámnak is köszönhető, aki szívesen látta az érkezőket. Ezenkívül azt hiszem, abban az időben még sokkal inkább szokás volt, hogy a művészek intenzíven számontartották egymást, eljártak egymás kiállításaira és szorosan tartották a kapcsolatot.
– Visszajelzéseket is adtak egymásnak a műveikről?
– Ugyanúgy beszéltek hétköznapi dolgokról, mint a művészetről. Talán az sem véletlen, hogy Deim Pálnak sok szobrász barátja volt. Grafikusként végzett, festőként kezdett, de aztán elég hamar elkezdte érdekelni a tér problémája, és rengeteg szobrot is készített. Ezeket ugyanúgy megbeszélték a kollégáival, mint az építészeti, urbanisztikai problémákat, illetve a városvédelemmel, műemlékvédelemmel kapcsolatos ügyeket.
– Kanyarodjunk át Szentendrére! A műemlékvédelemről, illetve a városhoz fűződő viszonyáról mesélnél egy kicsit
– Nagyon fontosnak tartotta, hogy megőrizze annak a Szentendrének az emlékeit, amit megismert és nagyon szeretett születésétől fogva. Emellett fontos volt számára, hogy alakítsa a város identitását és felpezsdítse a kulturális életét – az intézményalapítások is részben ezt a célt szolgálták. Azért tevékenykedett, hogy a város egy olyan képzőművészeti centrummá váljon, amely nemcsak a szentendreiek számára fontos, hanem országos szinten is releváns lehet. Az egyik legnagyobb projekt, amelyre rengeteg időt szentelt, a MűvészetMalom létrehozása, és az ezzel kapcsolatos évtizedes előkészítési munkák voltak.
MűvészetMalom – forrás: az intézmény oldala
– Ezt különösen bonyolult volt megoldani?
– Az eredeti elképzelés szerint a szentendrei művészetnek szerettek volna egy múzeumot létrehozni. Bár a Ferenczy Múzeum foglalkozott a helyi művészettel, illetve a hagyatékokból kialakult „kismúzeumok” bemutattak több fontos, a városhoz köthető alkotót (például Barcsay Jenő, Czóbel Béla, Vajda Lajos művészetét), Deim Pál azt szerette volna, ha mindez egyben látható, és akár érdekes turisztikai célpont lehet. Egy régi, romos malomépületet szemeltek ki, amit fel kellett újítani, így sokat kellett pályázni, egyeztetni a városvezetéssel és egyebekkel. Hosszú huzavona volt, de végül megvalósult – pontosabban 1999-ben megnyílt, de a mai napig folyik az épület felújítása és a koncepció formálása.
– Hogyan jelent meg a munkásságában Szentendre?
– A korai műveiben egyértelműen látszódnak a Szentendréhez kötődő művészek hatásai, főleg Barcsay Jenőé és Vajda Lajosé. Barcsay a tanára is volt a főiskolán, és baráti viszonyba kerültek azután. Vajdától pedig megtanulta, hogyan építheti be a szentendrei formagyökereket a művészetébe. Ezeket a hatásokat összegyúrva, egyfajta szintézist teremtve alakította ki a saját stílusát.
Az 1956-os szabadságharc városi és megyei mártírjainak emlékműve (Golgota), 1993, Bisinger József park, Győr
A tágabb értelemben vett munkásságában is központi szerepet töltött be a város és a közösség. Ezt az is mutatja, hogy számos köztéri pályázaton szerepelt (nem feltétlenül Szentendre vonatkozásában) és fontosnak tartotta, hogy a művészet, építészet segítségével alakítsa a környezetét. A Szentendréért tett erőfeszítései pedig lényegében egész életét meghatározták.
– Egyébként ő is hatott más festőkre? Arról beszéltünk, hogy rengeteg kollégájának a hatása felismerhető az ő művészetében. Ez fordítva is így van?
– Deim Pál a magyar modernista képzőművészet egy kései képviselője volt. Szorosan ragaszkodott a szentendrei festészeti hagyományokhoz, illetve a ’60-as évek paradigmájához. A művészete zárt egységet alkot, amely a belső logikája és meg-megújuló gondolatisága miatt nagyon izgalmas, de a ’80-as évek végétől, a ’90-es évektől már nem igazán passzolt bele az aktuális művészeti és elméleti trendekbe. A fiatalabb művészek az új elméletek felé fordultak, illetve ’89 után a nyugatról beáramló művészeti trendek váltak meghatározóvá. Deim Pál személye inkább egyfajta szimbolikus támogatást jelentett a fiatalabb generációk, például a Vajda Lajos Stúdió tagjai számára, nem konkrét szakmai hatást.
– Térjünk át magára a mostani kiállításra, aminek az apropóján beszélgetünk. Miért épp a csendet választottátok rendezőelvnek?
– A Csendek címet azért választottam, mert e fogalom különböző rétegein keresztül áttekinthető az életmű. Deim Pál korai munkásságát meghatározta ez a fogalom: az egyik legfontosabb sorozata a Csend címet viseli (1968), illetve több művészettörténész megfogalmazta, hogy a „csend” művészetének rendezőelvévé vált. Ez érzékelhető a tér problémájával kapcsolatos kutatásaiban is a ’70-es évek geometrikus kialakítású képein. Ekkor előtérbe kerül a „térszervezés”, ahogy ő nevezte, illetve plasztikus műveket is készít.
Deim Pál: Csend I., 1968, – forrás: Deim Pál hagyatéka / MűvészetMalom
Évtizedeken át foglalkoztatta az áldozathozatal és a gyász témája, főleg a ’80-as években, a ’90-es évek elején, amely egy újabb rétege a „csend” fogalmának. Ekkor készültek a köztéri emlékművei: egy háborús emlékmű, illetve egy ’56-os emlékmű Győrben. Ezenkívül, most először került tematizálásra az életmű utolsó korszaka, amely az elmúlással való szembenézésre reflektál, és ez is egyfajta csendességre, elcsendesedésre utal. Azért választottam egy kicsit líraibb címet, mert ezzel talán keretbe lehet foglalni az egész életművet, ami egyáltalán nem egyszerű feladat, hiszen rendkívül sokszínű.
– Vannak olyan tárgyak vagy olyan műalkotások a mostani tárlaton, amiket érdemes kiemelni, mert különösen fontosak valamilyen szempontból, akár neked, akár az életmű szempontjából?
– Megpróbáltam az alkotói korszakokat egy-egy fontos alkotással bemutatni, így minden kiállított mű nagy jelentőséggel bír az életmű szempontjából. Két dolgot hangsúlyoztam: egyrészt a kiteljesedett geometrikus attrakció időszakát, másrészt a köztéri művek kérdéskörét. Deim Pál számos pályázaton szerepelt, sokat gondolkozott a köztérben, és több olyan emlékműterve ismert, amelyek nem konkrét pályázatra vagy eseményre készültek, hanem azért, mert érdekelte a gyász, az áldozathozatal megfogalmazása emlékmű formájában. A köztéri műveihez köthető alkotósoknak egy egész termet szenteltem. Egy másik teremben a sajátos absztrakcióját mutatom be egyetlen motívumon keresztül: egy forma alakulását, konkrét előzményeit, és a látványtól való elszakadásának módjait.
Deim Pál: Tájékozódási plasztika, 1976, – forrás:, Nemzetközi Zománcművészeti Alkotóműhely, Kecskemét / MűvészetMalom
Ha egyetlen művet kell kiemelni, akkor a Tájékozódási Plasztika (1976) című szobrot említeném, amely központi helyre került a tárlaton. Szentendre város úgy döntött a Ferenczy Múzeumi Centrummal együttműködve, hogy ezt a szobrot megpróbálja megvalósítani azon a téren, amelyet idén nyáron Deim Pálról neveztek el, születésének 90. évfordulója alkalmából.
– Vezetések is lesznek a tárlaton?
– A záró héten két izgalmas tárlatvezetés lesz: Kolozsvári Marianna művészettörténésszel és Farkas Ádám szobrászművésszel, akik több évtizeden át szoros szakmai és baráti viszonyban álltak Deim Pállal, így a pályája emberi dimenzióját is be tudják mutatni. Emellett öt videóinterjú segítségével igyekeztem egy személyesebb tónust adni az életműbemutatónak. Ezekben Bak Imre, Bukta Imre, Farkas Ádám, Kolozsváry Marianna, Kovalovszky Márta és Kovács Péter mesél különböző időszakokról, eseményekről.
Deim Pál életműkiállítás megnyitó – Fotó: Deim Balázs / Ferenczy Múzeumi Centrum
– Aki esetleg nem ér oda az október 30-i zárásig, van lehetősége valamilyen formában megnézni a tárlatot?
– A tárlat bejárható lesz virtuálisan a zárást követően, és igyekszünk sok információt megosztani ezen a felületen. A videóinterjúk is elérhetőek lesznek a Ferenczy Múzeumi Centrum online felületén a kiállítás zárása után, illetve a kiállításhoz kapcsolódva készült egy szép katalógus, amely az eddigi legátfogóbb és legrészletesebb feldolgozása az életműnek. Néhány napja mutattuk be az Írók Boltjában, ahol megvásárolható.
