Papageno Radio
Tánc Az ólomfehértől a műszempilláig – balerinák szépségtitkai

Az ólomfehértől a műszempilláig – balerinák szépségtitkai

Az okostelefonok és a közösségi média korában a nézők rengeteg közeli képet láthatnak a művészekről, akik maguk is sok fotót töltenek fel magukról rajongóik számára. A világítástechnika fejlődésén túl ez is abba az irányba hatott, hogy a balettszínpadon ma használt sminkek legapróbb részleteit is alaposan kidolgozzák, sokkal gondosabban, mint korábban, mert közeli nézetben is szépen kell mutatniuk. De honnan indult a balettszínpadi smink története?

A színházi smink, amit maszknak is hívnak, hangsúlyozza az adott szereplő karakterét, és felerősíti a művész finom arckifejezéseit, mimikáját, melyek a viszonylag nagy színpad-nézőtér távolság miatt szabad szemmel nehezen követhetőek.

A táncosok arcfestése sokáig nem különbözött attól, amit a színészek és az operaénekesek használtak. 17. századtól a 19. század elejéig a balettművészek fehérrel alapoztak, feketére árnyalták a szemöldököt, feketével kontúrozták és felnagyították a szemeket, arcpírt és vörös ajkakat festettek.

A korabeli sminktermékek nagyon veszélyesek voltak az egészségre.

A fehér festék ólmot, arzént és bizmutot is tartalmazott. A vörös árnyalatú ajak- és arcpírok közül a drágábbak a kármintetű természetes váladékából készültek, de erre nem mindenkinek volt pénze, az olcsóbb készítmények alapvető összetevője a higany volt. A fekete színt elszenesített ágacskák vagy olajos-viaszos alapba kevert ásványi anyagok adták, amelyek közül az ólom szintén gyakori adalék volt.

1. Barbara Campanini balerina, „ Barberina“, Antoine Pesne festményének részlete 1745
2. Marie-Madeleine Guimard balerina, Jacques-Louis David festményének részlete, kb. 1774
3. Cléo de Mérode balerina, Párizs 1899 körül ©Reutlinger
4. Anna Pavlova 1911 © Alfred Ellis & Walery fotójának színes rekonstrukciója ©Klimbim által
5. Alexandra Danilova, 1925 ©Sasha, Getty Images
6. Tamara Tumanova 1945
7. Zizi Jeanmaire, Párizs 1949 ©Batteman Collection, Getty Images
8. Natalja Makarova, Párizs, 1965 © Keystone, Getty Images
9. Szvetlana Zaharova, Róma, 2014

A 18. századig az arcot részben eltakaró maszkokat is viseltek a balettszínpadon, George Noverre újítása volt, hogy ezeket teljesen elhagyták. Ahogy a színházi világítás technikailag fejlődött és egyre több finom részlet vált láthatóvá szabad szemmel is a nézőtérről, úgy vált a korábban elnagyolt, kontrasztos arcfestés egyre kifinomultabbá. Bár a lényeg évszázadokon keresztül ugyanaz marad – a kommunikációs szempontból legfontosabb részletek kihangsúlyozása – az aktuális divatirányzatok mindig hatottak a színpadi sminkekre. Az alapozás színe a 19. században fehérről a bőr természetes árnyalataira váltott.

A színházi „makeup-forradalom” Párizsból indult el az 1800-as évek második felében.

Joseph-Albert Ponsin színész kezdett a kollégái számára újszerű termékeket készíteni, és zsírkrétára emlékeztető rudakba formázta a viaszos festékeket. Az egyes színkombinációkat jellemző színházi karakterekről nevezte el: Vieillard volt az öreg emberek színe, Amoureux a szerelmeseké, az pedig, kinek ajánlotta Romeót, valószínűleg elég egyértelmű.

Az 1930-as években alkotta meg Max Factor Hollywood számára a vízbázisú, púderezhető, matt alapozókat, amelyeket hamarosan a színházakban is általánosan alkalmazni kezdtek. Az előadások során a táncművész erősen verejtékezik, és a korábbi alapozók gyakran csomósodtak és cserepesedtek az arcon, de az új termékekkel ez a probléma megszűnt. Az új alapozókkal az egyenletes színre lehet festeni a balerinák karjait és a hátuk kosztümből kilógó részét. Ez a testfestés különlegesen szépen tükrözi vissza a fényeket, és a klasszikus balettek úgynevezett „fehér képeiben” most is szívesen alkalmazzák.

A ma ismert szemceruzák elődei a 19. század második felében jelentek meg, és segítették elő, hogy a 20. század első évtizedeiben a balerinák szemkontúrja füstössé váljon. A szemeket keretező a szemöldök vonala elkeskenyedett, a sminket apróra festett ajkak tették teljessé. A szemkontúr azonban lassan, az utcai divat változásával és a villanyvilágítás általános elterjedésével egyre tisztábbá és egyenesebbé vált. A 40-es évekre két különálló, nyitott vonalként keretezte a szemet, így mutatva nagyobbnak a valóságosnál. A kontúrhoz nemcsak ceruzát, de szemhéjtust is használtak. A felső vonalra gyakran műszempilla került, a szájat pedig teltebbre festették. Ez a makeup, lényegét tekintve, kisebb változtatásokkal a mai napig fennmaradt, és a klasszikus balettelőadások jellegzetes stíluseleme.

A férfi táncosok sminkje hasonló volt a balerinákéhoz, de ők nem hangsúlyozták a szempilláikat, kevesebb színt használtak, ajkaikat pedig a 30-as évek után már nem, vagy nagyon természetes színekkel festették.

A színpadra szánt termékek sokkal magasabb arányban tartalmaznak pigmentanyagokat, mint az úgynevezett utcai sminkek. Stabilan fenn maradnak a bőrön 4-5 órás intenzív fizikai mozgás közben is, a sminkek előadás szünetében csak kis púderezést, minimális korrekciót igényelnek. Színháza és együttese válogatja, hogy a művészek saját maguk teszik fel a sminkjüket, vagy a sminkmester készíti el mindenkinek. Lényeges szempont lehet, hogy a balettkar tagjai egységes makeupot viseljenek, és mivel bizonyos daraboknál a maszk is megtervezett, azt minden alkalomra ugyanúgy kell elkészíteni. De a balettművész általában tudja, hogyan fesse ki az arcát megfelelően egy előadásra, és azt is, mivel és hogyan távolítsa el a bőréről a festéket. A bőrbarát sminklemosókon kívül erre a célra még mindig sokan használják a vazelint.

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

Promóció

X
X