1833. május 7-én született Hamburgban, és 1897. április 3-án hunyt el Bécsben Johannes Brahms német zeneszerző, akit közeli kapcsolatok fűzték az akkori magyar zenei élethez.
Több ízben koncertezett Pesten és Reményi Edével közösen tett koncertkörutakat. Magyaros dallamokat jegyzett fel, és ezeket közismert és népszerű Magyar táncain kívül számos más művében is feldolgozta.
A Magyar táncok, ez a 21 darabból álló zenei csokor, a magyar műzenéből legalább úgy merített, mint a magyar népzenéből. A legismertebb az V. tánc, ami egy csárdás, melyet Kéler Béla – hagyományos népdalnak tartott – Bártfai emlék című műve nyomán írta.
Brahms kései f-moll és Esz-dúr szonátáit egy 1891-es meiningeni látogatás ihletett. A komponista itt szeretett bele a fátyolosan éneklő klarinét tónusába, s rögtön el is kezdett a hangszerre komponálni. Így született e két szonáta 1894-ben; egy évvel később hangszerelte át őket – a szintúgy meleg hangú – brácsára is. Brahms utolsó kamaraművei ezek, amelyek a meiningeni látogatás hatását annyiban is őrzik, hogy a két szonáta hangneme azonos az ott hallott Weber-versenyművekével.
Hallgassuk most bele Bársony Péter és Frankl Péter előadásában az Esz-dúr darabba!
Hasonlóképp poétikus a Brácsadalok című darab, amely egy Friedrich Rückert-vers, illetve egy Lope de Vega-költemény német fordításának éteri átdolgozása zongorára, brácsára és mezzoszoprán hangra.