Fülei Balázs Blurred boundaries címet viselő albuma arra tesz kísérletet, hogy egybegyűjtsön néhányat a századforduló olyan zongoradarabjaiból, amelyek a művész szerint igényt tartanak minden érzékszervünk figyelmére.
A 19. század végén már enyhült a tomboló romantika, a zenei motívumok kevésbé hangzatosak, a szenvedély ugyan dúl még, de átalakult, már nem kint tombol. A hangsúly átkerült a belső világra, a zenét alkotó és az azt hallgató személyt arra késztetve, hogy magába nézzen. Ha ez a vizsgálat elkezdődik, az csendben történik, és minden rezdülésünket tudatosítani kell, hiszen a cél nem más, mint a megismerés.
Az ember lelkét jellemző belső folyamatok mellett a természet az, amire reagál az alkotó. Ez a szimbolizmus és az impresszionizmus korszaka, mintha minden a távolból, egyfajta ködből tűnne elő, csak sejtetve igazi lényét, alakját. A befogadónak minden idegszálára szüksége van a megértéshez és az átérzéshez, látni, érzékelni a nem láthatót, a közvetlenül nem érzékelhetőt.
Ezt az életérzést adja át Fülei Balázs új lemeze. A Blurred boundaries három zeneszerzője: Debussy, Ravel és Franck a zongora különböző lehetőségeire épít.
Ravel Miroirs, azaz Tükrök című öt részes sorozata a részletekre figyelés, a kifinomultság, a szemlélődés, a kis, színes, aprólékos felfedezések gyűjteménye. Debussy Estampes-je három része már absztraktabb világot hordoz. Bár Metszetek a szó szerinti fordítása, mégis nagyobb ívű, elgondolkodtatóbb hangokat rejtenek. Amíg Ravel műve sokszínű koktél, addig Debussy munkája kiérlelt, minőségi whisky.
A „legmonumentálisabb” zenedarab Franck Prelűd, korál és fúga című műve. Más az alapállás itt: érezni, érteni az összegzés iránti vágyat. Talán a legromantikusabb mind közül, az intellektus csendben háttérbe szorul, az érzelmek törnek elő, de mégsem veszítenek kontrollt.
Fülei kiválóan érzékelteti a három mű különbségeit, egyéni univerzumát. Elmondása alapján nagyon sok időt szánt rá, hogy megszülethessen a legjobb, leghitelesebb tolmácsolás. Ez sikerült is, a zongorista egyszerre használja racionális és emocionális énjét, alapvetően távolságot tart, de csak annyit, amennyi szükséges ahhoz, hogy felemelje és megmutassa nekünk azt, amit ő lát, érzékel, tapasztal.
A végletekig sohasem jutunk el, de ideális alkalom arra, hogy kinyissuk az ajtónkat, kimenjünk a kertbe és figyeljünk a legapróbb neszekre, történésekre, formákra, az eső hangjaira és leginkább magunkra. Aki szeret szemlélődni, ne hagyja a polcon Fülei Balázs lemezét.
