A harmónia kertje. Amikor az Il Giardino Armonico együttes megalakult korántsem volt megszokott, hogy ilyen, kissé ezoterikusnak tűnő nevet kapjon egy kamarazenekar. Azóta kiderült, hogy Giovanni Antonini csapata nem csupán a névválasztásban bizonyult úttörőnek. A Warner Classics a közelmúltban újra kiadta a Musica Barocca című 1991-es CD-jüket, amely akkor alapvetésnek számított a klasszikus zenei lemezpiacon.
Az Il Giardino Armonico zenekarral indult a korhű hangszereken játszó zenekarok második offenzívája. Lehet, hogy erős szó ez, de ha a zenekar bárhol felismerhetően egyéni előadásmódjából indulunk ki, akkor indokolt a határozott szóhasználat.
Olyan dinamikával szólaltatták meg az olasz barokk műveket, elsősorban Vivaldit, ami revelációszerűen hatott a 90-es években. Akkor jól ismertük már Harnoncourt vagy Gardiner munkásságát, a Concentus Musicus és az English Baroque Soloists együtteseket, de Giovanni Antonini zenekarának produkciója még hozzájuk viszonyítva is új élményt adott.
Abban az időben mindenki korszakos jelentőségű Négy évszak-lemezükről beszélt, és a közbeszéd megállapította, így még soha senki nem játszotta Vivaldit, végre friss és természetes fuvallat érkezett délről. Így is volt, nem véletlenül ragadt rájuk a Harnoncourt legvadabb gyermekei jelző.
Ezt láthattuk a Mezzo (vagy ahogy akkoriban hívták, Muzzik) zenecsatornát nézve. Szabályszerű videóklipeket készítettek, szokatlan képi világot kapcsolva a klasszikus zeneművek mellé. Az ember először azt hitte, hogy valami rockzenekar kezdett el hirtelen Vivaldit, Telemannt, Marcellót játszani, csak kapkodtuk a fejünket a hirtelen váltásokra, zenében és mozgóképben egyaránt. Csakhamar óriási népszerűségre tettek szert, bejárták az egész világot, újabb és újabb generációkkal ismertetve és kedveltetve meg a barokk muzsikát.
E lemeznek egyszerűen csak „Barokk zene” a címe. Nem bonyolították túl. Minek is, ha a zene önmagárt beszél. Vivaldi, Albinoni, Bach vagy Pachelbel végre kikerült a komolyzene múzeumából és élettel telt meg. A barokk zene, mint olyan elvesztette túlbeszélt, agyonkomplikált, flitteres attitűdjét, korunk generációi is felfedezhették a benne rejlő nagyon is világi és hozzánk szóló érvényes tartalmakat, üzeneteket.
A Musica Barocca tipikusan az az album, melynek műsora ugyanúgy megszólalhat a romkocsmában, mint a hangversenytermek színpadán. Identitásdefiniáló, korszakalkotó lemez, amely stílusoktól és műfajoktól függetlenül őrzi a helyét a valaha volt legjobb kiadványok között.
