Furtwängler kétségtelenül a 20. század első felének egyik legnagyobb karmestere, a romantikus, érzelmesebb interpretációs irányvonal talán legkiemelkedőbb képviselője. Lehet ezzel azonosulni és persze kritikai éllel viszonyulni hozzá – én magam mindig is jobban kedveltem a kis K.(Karajan) interpretációit – erre pedig kiváló alkalom az újonnan megjelent, az összes szimfóniát tartalmazó gyűjtemény meghallgatása. A Warner kiadó újra kiadta az 50-es évek elején, többségében a Bécsi Fiharmonikusokkal rögzített legendás felvételeket. Jelen esetben azt néztük meg, miben különbözik ez a gyűjtemény a korábbiaktól.
Wilhelm Furtwängler számára mindig is Beethoven volt a fő zenei vezérlő erő. A karmester a szimfóniák tolmácsolásában a forma, a harmónia, a textúra, a ritmus és a tempó összefüggésein keresztül ellenállhatatlan drámai lendületet és a frissesség állandó érzetét kelti. Ugyanakkor mégis kicsit túl dagályos, egy-két fokkal ünnepélyesebb az egész, mint kellene. Mindez persze elősegíti és nyomatékosítja azt a fajta beethoven-i üzenetet, amit mindannyian annyira szeretünk. És tisztelünk. A fajsúlyt.
Ezeket a felvételeket, amelyek mind az 1940-es évek végén és az 1950-es évek elején készültek a bécsi Musikvereinban, valamint londoni, bayreuthi és stockholmi koncerteken, az Art & Son stúdióban 192 kHz/24 biten újramaszterelték, így hangzásuk minden eddiginél élőbbé vált, és itt először jelenik meg fizikai adathordozón. A frissítés rá is fért a felvételekre, a korábbi hangminőség erős kívánni valókat hagyott maga után. Beethoven 9. szimfóniájának egyik leghíresebb felvétele a Wilhelm Furtwängler által vezényelt előadás, amely a bayreuthi Festspielhaus 1951-es újranyitása alkalmából készült, bár az EMI eredeti felvétele állítólag nem a koncerten, hanem a próbán készült.
A gyűjtők számára a legfontosabb kérdés az, hogy Furtwängler Beethoven-ciklusának legújabb újramaszterelései hogyan viszonyulnak a korábbiakhoz. Az egyes, hármas, négyes, ötös és hatos szimfóniák, valamint az élő Bayreuth-i kilencedik szimfónia például több csillogást és kevesebb feszességet, valamint gazdagabb, határozottabb basszushangzást kapott. A hetedik valamivel tisztább, míg az élő második és nyolcadik szimfónia viszonylag gyenge hangzása még most is tetten érhető.
Aki már rendelkezik az EMI korábbi Références Furtwängler Beethoven-kiadásával, annak azért nem kell lecserélnie erre. De ha először vásárolja meg valaki ezeket a felvételeket, akkor érdemes ezt a sorozatot beszereznie. A közkeletű vélekedéssel ellentétben, én azt gondolom, nincsenek alapvető különbségek Furtwängler stúdióban készült harmadik, ötödik és hatodik és számos élő előadása között. Igaz, az élő változatok (akár a Bécsi, akár a Berlini Filharmonikusok játsszák) dinamikusabbak és frissebbek, még akkor is, ha nem szólnak olyan tisztán, mint a stúdióban rögzített ikertestvéreik.