Várjon Dénes Beethoven-sorozatának harmadik lemeze is megkapta a Német Lemezkritikusok díját

Szerző:
- 2024. augusztus 16.
Várjon Dénes és Antje Weithaas
Várjon Dénes és Antje Weithaas

Az első után Várjon Dénes, a nagyszerű német Antje Weithaas hegedűművésszel közösen rögzített Beethoven sorozatának harmadik, egyben záró dupla albuma is kiérdemelte a Német Lemezkritikusok díját.

- hirdetés -

Antje Weithaas és Várjon Dénes világszerte elismert kamarazenészek, akik a pontosságot és a lelkesedést ötvözik épp megfelelő arányban, energikus, szenvedéllyel teli játékuk a teljes odafordulás eredménye.

A mostani elismerés rangját emeli, hogy a sorozat tavaly megjelent első albuma már megkapta ugyanezt a díjat, arra pedig alig volt példa, hogy a kritikusok egy sorozatot olyan példaértékűnek tekintsenek, hogy kétszer is neki ítéljék a nemzetközi zenei élet egyik legrangosabb elismerését.

A Challenge Records gondozásában megjelent, a második, negyedik és kilencedik szonátát tartalmazó első CD nagy nemzetközi sikeréhez hozzátartozik, hogy a BBC és a France Musique is a hónap lemezéve választotta.

A második lemezre, amely az Avi Music kiadónál látott napvilágot, a 3., a 7. és a 8. hegedű–zongora szonáta került, a harmadik, egyben záró dupla lemezen pedig Beethoven a műfajban alkotott első, ötödik, hatodik és a tizedik darabja hallható.

Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo